Vigyél haza!
Óvári Andrással, a Vigyél Haza alapítvány vezetőjével december elején beszélgettünk a frissen megjelent zsEBetikett kapcsán, melynek bevételével munkájukat támogatjuk. Szó esett a bevethető újszerű megoldásokról, az ideiglenes gazdák fontosságáról, és az emberi felelősségről egyaránt.
Tükör Módszer: Az alapítványotok számára kiemelten fontos az edukáció és az innovatív megoldások keresése. Ilyen például a Vigyél Haza kutyakereső alkalmazás. Jelenleg milyen projekten dolgoztok, mi az, ami előtérbe került a munkátokban?
Azt szoktam mondani, hogy a mi erősségünk az, hogy ismerjük a gyengeségünket. Nem vagyunk se kutyakiképzők, se állatorvosok, ezért, ha szükséges, mindig a legjobbakhoz fordulunk: szakemberekhez. Szeretjük a kutyát, és a legfontosabb dolgunknak azt tekintjük, hogy visszahelyezzük őket családokba és visszaépítsük az emberek iránt érzett bizalmukat. Éppen ezért most egy ideiglenes befogadási hálózaton dolgozunk. Ennek fő célja, hogy megismerjük a kutyát, mielőtt örökbefogadásra ajánlanánk. Fontos, hogy ha kell, pórázhoz, lakáshoz és ingerekhez szoktassuk. Ezért nagyon megszűrjük az ideiglenes befogadó jelöltjeinket is, hiszen olyat szeretnénk, aki ismeri már a kutyákat és ért hozzájuk.
Először egy kérdőívet kell kitölteni és ha az illető átment a rostán, mi a kutya mellé mindent adunk a befogadónak. Kap prémium tápot, fedezzük az orvosi költségeket, vállaljuk a szállítást, tényleg mindenben számíthat ránk. A rendszer különlegessége, hogy van három önkéntesünk, akik mentorálják is a befogadókat, meglátogatják rendszeresen és tanácsokkal látják el őket. Erről a kezdeményezésről összeállítottunk egy tájékoztató anyagot is, amit az érdeklődök a cikk végén is elérnek.
Rólunk tudni kell, hogy mi nem menhelyként funkcionálunk, és mindig panzióban vagy befogadónál vannak a kutyáink. A 17. Kerületben együttműködünk egy kutyapanzióval, általában 15-17 kutyánk van ott. Most főleg ők birtokolják a terepet, hiszen az emberek nem utaznak a járvány miatt. Szoros az együttműködésünk velük, az évek során kialakítottunk két kutyafuttatót is, ahol tudunk ismerkedni a gazda jelöltekkel, ha szükséges már meglévő kutyával össze lehet próbálni a mentett kutyát. Ez egy jól működő rendszer, de az álmunk, hogy minél több olyan ideiglenes befogadóval dolgozzunk, aki problémás kutyákkal is tud érdemben foglalkozni. Olyan ebekkel, akiknek nem „csak” szeretetre, meleg kuckóra van szükségük, hanem valamilyen szocializációs probléma vagy különlegesség miatt egy tapasztaltabb, oktatásban is jártas ideiglenes befogadóra. Mindig van egy-két olyan kutya, akiknek kell a plusz figyelem, a tanítás.
Az elmúlt időszak újfajta kihívásokat hozott a hazai állatmentéssel foglalkozó szervezetek számára, hiszen egyrészt sok helyen megcsappantak az adományok, másrészt a COVID miatt otthon, home officeban ragadt emberek között megnőtt az örökbefogadási kedv is. Ezzel kapcsolatban mit tapasztaltatok?
Szerencsések vagyunk, mert van egy nagyon lojális támogató körünk. Nagyon aktív a facebook közösség, aki támogat is minket és ezért az anyagiak, lekopogom, nem jelentettek gondot idén sem. A naptár projektünkkel is jelentős bevételt tudunk generálni, komoly vállalatok is támogatnak minket Ezért nagyon szerencsések vagyunk, ráadásul mivel iroda és ingatlan fenntartási költség nélkül dolgozunk, emiatt nem kell, hogy fájjon a fejünk. Cserébe elég gondolkodnivalót adnak azok a kutyák, akik jellemzően az Illatos útról kerülnek hozzánk, mivel általában mi kapjuk a nehezebb eseteket. Visszatérve a kérdésre, tavasszal érezhetően volt egy nagyobb pánik, amikor megrohamoztak minket, de mi nem adtunk több kutyát örökbe, hiszen a szűrési rendszerünk elég erőteljes ahhoz, hogy a meggondolatlan fellángolókat észrevegyük.
A zsEBetikett egyik fő üzenete, hogy milyen fontos az emberi felelősség és tudatosság kérdése házikedvencek esetén is. Szerinted, az elmúlt években történt akár pozitív, akár negatív irányban elmozdulás társadalmi szinten ezen a téren?
Azt látjuk, hogy két irányba nyílik az olló. Van, akinél a kutya társállat, és mindent megtesznek értük és van, akinél még mindig csupán lecserélhető haszonállat. Sajnos nagyon sok helyen nem képez értéket: öreg, beteg kutyákat rendszeresen kidobnak. Nem értem, hogy hogyan lehet még mindig megtenni, hogy az örökösök megszabadulnak A rájuk maradt házi kedvencektől. Jogászokkal ezért már kidolgoztunk egy konkrét törvénymódosítást is, ami a hagyaték részeként tekint a kutyára, a kötelesség és felelősség az örökösé. Javaslatunk az új állatjogi obundsman figyelmét is felkeltette, reméljük lesz végre előrelépés ezen a téren is.
Egészen hajmeresztő történetek keringenek állatmentéssel foglalkozó szervezetek körében, már-már abszurd, szatírába hajló helyzetek is előfordulnak. A ti működésetek során mi volt a legmeglepőbb, amivel eddig találkoztatok?
Tipikus kérés a gyerek és macskabiztos kutya. Volt olyan eset, hogy kifogásolta a gazda, hogy morog a kutya, ha a gyerek a hátára ül, vagy a bajszát húzza. Vissza is hoztuk a kutyát, mivel a tulajdonos nem fogadta el, hogy nem csak a kutyát, de a gyereket is oktatni kell.
Nektek van a legnagyobb étterem hálózatotok az országban, ez hogy jött létre?
Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy tavaly aranyérmesek lettünk az Effie versenyén. Idén már shortlisten vagyunk a virtuális étterem kampányunkkal. Ez is azt mutatja, hogy igyekszünk újfajta megoldásokkal felhívni a figyelmet munkánkra. A Netpincéres együttműködésünk, során a virtuális kutyaétlapunkról lehet válogatni, és ezzel támogatni a gondozásunkban lévő árva kutyákat. Nagy örömünkre szolgál, hogy sikeres kezdeményezésnek bizonyult és az egész országban elérhető.
Közeleg a karácsonyi, az adventi várakozás és csodák ideje. Ha egy jó tündértől kérhetnél egy dolgot a menhely számára, mi lenne az? Jelenleg nektek mire van a legnagyobb szükségetek?
Leszámítva, azt, hogy ne legyen ránk szükség, igazándiból más vágyunk nincs. Abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy önkénteseinkhez rendelünk feladatokat és nem a feladatokhoz keresünk önkénteseket. Sokféle végzettségű kedves támogatónk van, ezért mindig van hova nyúlnunk, ha valamire szükségünk van. Szerencsére meg tudjuk oldani házon belül azt, amit más pénzen venne. Ahogy korábban említettem a jelenlegi vágyunk az, ha több olyan állandó, hozzáértő segítőnk lenne, aki a szocializációval tudná munkánkat támogatni. A Tükör Módszer Őrmezői kutyaiskolájának vezetőjénél, Kresák Áginál is mindig van kutyánk, de Walter Gabi is sokat segít minket a rehabilitáció során. Ilyen támogatókra mindig szükségünk van!
Hogyan lehetsz ideiglenes befogadó?
A választ az alapítvány alábbi átlapozható képregényében találod! Bővebb infot pedig itt lelsz: Ideiglenes befogadás