Kutyaharapás


Kutyaharapás: akár véletlen rosszul nyúlunk és összeakadunk kedvencünkkel, akár emberi felelőtlenség miatt harap meg minket egy ismeretlen eb, a következmények súlyosak lehetnek. Mit tegyünk?

Aki sokat van kutyák között óhatatlanul átél kutyaharapást, de ezek szerencsére ritkán járnak igazán komoly sérüléssel. Napköziben, parkban egyaránt láthatjuk, hogy a “szájkarate”, egymás kedves harapdálása abszolút elfogadott a játék során kutya körökben és amíg mindenki élvezi, illetve leállítható, nem is jelent gondot. A jól szocializált kiskutyák már kölyökként megismerkednek az úgynevezett gátolt harapással, amely pont az, amit a neve takar: bár a kutya harap, az állkapocs nem zárul teljes erővel, épp csak jelzésértékű ez. A kutyák fogazata és állkapcsa ereje azonban négylábú fegyverré is teszi őket: minden felelős gazda tisztában van azzal, hogy egy ösztönök által vezért, kontroll nélküli kutya mekkora veszélyt jelent más kutyákra és emberekre egyaránt. 

Miért fontos, hogy minden kutyaharapást kezeljünk?

A kutyák nyálában számos olyan kórkozó megtalálható, mely őket egy másodpercig nem zavarja, az ember véráramába kerülve azonban már megborítja a mi egészségünket. Ezért az apróbb karcolásokat is alaposan ki kell tisztítani először szappanos (kéz)mosással, folyó víz alatt (minimum 3-5 percig!), szükség esetén fertőtlenítőszerrel. 

Mi számít súlyos sérülésnek?

Jellemzően a vérzés mértéke és a harapás mélysége adja együttesen a sérülés súlyosságát. Két apró lyuk is lehet mélyen, izomba hatolóan és egy felszíninek tűnő seb is tud erőteljesen vérezni. Mindenképpen mérsékeljük a vérzést és forduljunk orvoshoz antibiotikumos kezelésért, ha szükséges sebészeti ellátásért ha komoly a harapás!

Mit kell tudnunk a harapást okozó kutyáról?

Mindenképpen tájékozódjunk a veszettség oltás meglétéről, érvényességéről, ha nem saját kutyáról van szó!

Mi utalhat arra, hogy elfertőződött a seb?

Ha először nem is kerestük fel orvosunkat, mindenképpen kérjünk segítséget ha a seb több nap után sem mutatja gyógyulás jeleit, megduzzad, fájdalmasabb, piros/elszíneződött, illetve belázasodunk.

Mit tehet az orvos?

Az egyik első kérdés bármilyen állat által okozott sérülésnél a tetanusz oltásunk érvényessége: ha tíz éven túl van már az utolsó tetanusz adagunk, akkor mindenképpen emlékeztető oltást fognak javasolni. A legtöbb kutyaharapás okozta sérülést nem szokták öltésekkel lezárni a doktorok emberen és állaton egyaránt, de a kötést naponta cserélni kell az orvosi utasításoknak megfelelően.

A kutyatámadások témájáról már Korom Gábor is beszélgetett vendégeivel a NekedUgatok! podcastban. Ha még nem hallgattad volna meg adásunkat, itt megteheted:

Fotó: Freepik.com

Kövesd a Tükör Módszert Facebook oldalát további érdekes és hasznos kutyás tartalmakért vagy nézz szét a Vakkantó webshopban! A Neked Ugatok! podcast sorozatot pedig a Youtube-on követheted.