Ramen még mindig tud újat mutatni nekünk!
Bemutatjuk Ramen kutya történetét: gazdájával, Németh Brigivel, az Óbert Mária által kísért terápiás útról és a kőbányai alapfokú tanfolyami élményeikről beszélgettünk.
Kedves Brigi, ha jól tudom Ramen komoly előtörténettel érkezett hozzád, hiszen évekig egy kennelbe zárva élt. Hogy kezdődött a közös életetek?
Ő egy kisvárdai kutyus: fél évesen találták az utcán, négy és féléves koráig menhelyen élt. A MFÖEK csapata hozta fel Budapestre, egy ivartalanítási program keretében került ideiglenes gazdához. Előtte nem élt családban és ez bizony nyomot is hagyott rajta. Ha megnézzük Rament kívülről egy staffi mix, de belülről bizony egy őzgidácska. Kezdetben minden ingerre nagyon erősen reagált: megijedt a hangoktól, a hirtelen mozdulatoktól, tartózkodott az emberektől és nem kommunikált jól más kutyákkal. Sosem mutatott agressziót, ő inkább a kerülő, menekülő típus volt. Nekem ő az első kutyusom, de már most rengeteget tanultam tőle.
Miként jutottatok el Óbert Máriához viselkedésterápiára?
Ramen érkezését követően nagyon igyekeztem, de napról-napra folyamatosan nehézségekbe ütköztünk. A kezdeti időszakban egy bő hétig nem volt hajlandó kijönni a lakásból, 55 perc könyörgés és trükközés eredményezett 5 perc sétát, és ez napi háromszor volt menetrenden. Minden létező szakirodalmat elolvastam, de úgy éreztem, hogy én itt már kevés vagyok. Ramen nem egy átlagos helyzetű kutya, akinél a standard módszerek működnek, nekünk rá szabott eszközökre volt szükségünk. Ráadásul ez itt egy tiszta lap volt mindkettőnk számára: lehetőségem volt új utat mutatni neki, nem akartam elpazarolni az esélyt, esetleg elmélyíteni a traumát és tovább rontani a helyzeten. Honnan tudhattam volna, hogy adjam-e be a derekam vagy vonszoljam magammal a pórázon? Külső segítségre volt szükségünk, de az elég hamar kiderült, hogy egy alapfokú tanfolyam – bármilyen hasznos is az ül-fekszik – nem lesz megoldás. Marcsihoz ismerősökön keresztül kerültem, ők Kőbányára jártak hozzá és mondták, hogy ha valaki, akkor ő fog tudni segíteni.
Mi volt a legemlékezetesebb tapasztalás a terápiás folyamat során?
Bevallom nagyon izgultam, amikor a terápiára érkeztünk és bizony az is hamar kiderült, hogy én alapjáraton izgulós típus vagyok. Emiatt nehezen tudtam megadni a kutyának azt a nyugalmi állapotot, amire szüksége volt. Az első pár alkalom során nekem azt kellett megtanulnom, hogy ahhoz, hogy Ramen megfelelő gazdája legyek, olyan akire ő támaszkodhat, nyugodtnak és türelmesnek kell lennem. Megtanultam az ő fejlődését látni, minden erőfeszítését értékelni, még ha ez nem is látványos vagy rohamos. Fontos tanulság volt, hogy nem szabad más kutyák eredményeihez hasonlítgatni az általunk elérteket.
Ezután kezdtük el igazán élvezni a terápiás alkalmakat: Ramen minden alkalommal egy új arcát mutatta meg, ekkor tudtuk , hogy jó kezekben vagyunk Marcsinál. A terápiák alkalmával megtanultam a kutya kommunikációját olvasni és értelmezni, reagálni rájuk, oldani őt feszült pillanataiban. Egyik kedvenc felismerésem az, hogy noha az ölelés az emberek esetében vigaszt jelent, addig egy Ramen típusú kutya szemében a széttárt karok fenyegetést jelképeznek. Így a legjobb szándékkal is mikor széttárt karokkal hívogatom az ebet “gyere, ne félj tőlem”, totál az ellenkezőjét váltom ki benne, akaratlanul hatalmas pressziót helyezve így rá. Az ilyen felismerések után dinamikusan javult a séták minősége, a közös életünk: Ramen elkezdett komfortossá válni a bőrében és mellettünk.
Most már az alapfokú tanfolyamot elvégezve, mit szerettek csinálni Ramennel? Van olyan életmódsport, amit szívesen kipróbálnátok?
Öt terápiás alkalom után elkezdhettük a tanfolyamot, ahol fő célunk a szocializáció volt: a kis termetű kutyák közé kerültünk, hogy a nagytestűek ne nyomják el Rament és az órák alkalmával ő is érvényesülni tudjon. Azt szerettük volna, hogy Ramen tovább ismerkedjen emberekkel és kutyákkal: megtanulja a többiektől, hogy kell viselkedni különböző helyzetekben, vagy megtalálja a hangját ha valami nem tetszik neki. Nagyon szerettük az oktatóinkat: Sáfrány Annamarihoz jártunk, ők bátorítottak, hogy mindenképpen próbáljuk meg a vizsgát, mert Ramen óráról órára egyre ügyesebb lett, szépen zárkózott fel a többi kutyához. A kihívások ellenére 93 pontos vizsgával és egy teljesen új kutyával zártuk a tanfolyamot.
A tanfolyam óta Rament igyekszem különböző helyzetekbe hozni, legtöbbször kirándulások során. A nyár kihívása a vízhez szoktatás. Ramen ebben a helyzetben is lassan alkalmazkodó típus, de mindig van egy fordulópont, amit hogy ha áttörünk, utána teljesen felszabadul. A mély víz még tabu neki, de a botokért és labdáért már hatalmas lelkesedéssel gázol be patakba, tóba. Vágyam a közös supolás, evezés, ide fokozatosan fogunk eljutni (nevet). Azt borzasztóan élvezem, hogy bár már 8 hónapja van nálunk, még mindig tud magából újat mutatni nekünk. Egyre ügyesebben játszik, farokcsóválva rohan más kutyákat megismerni.
Hosszú távú célként pedig a középfok is ott lebeg a szemünk előtt, hiszen nagyon jó közös élmény volt Ramennel és hiányzik a hétvégi program, kutyásokkal tölteni az időt. Ezt jövő év elejére tervezzük.
Mit ajánlasz a hasonló helyzetben lévő gazdiknak?
Azt kell elfogadni, hogy a fejlődés türelemjáték: egy örökbefogadott kutya esetén az első lépés az legyen,hogy összeszokik a gazdi és a kutya, elkezd kialakulni a kötődés. Figyeld a kutyádat, mert hihetetlenül fontos az, hogy megértsük a jelzéseit és azokra megfelelően reagáljunk.
Amit még üzennék a 8 hónappal ezelőtti önmagamnak az az, hogy lehet hibázni. A tanulás egy közös út a kutyával, mely során összecsiszolódtok és épül a kapcsolatotok.
Ha szeretnétek látni, hogy Ramen milyen kalandos életet él, kövessétek a Insta oldalán: @kalandog!
Fotó: Németh Brigi