Összhang kutya és gazda között


A Tükör Módszer folyamatosan fejlődik, kiegészül saját tapasztalatainkkal és az etológiai kutatások újdonságaival. Ilyen tudományos hírekről számolunk most be nektek. 

A New York Times március 18-i cikke több érdekes kutatásról számol be, melyek arra mutatnak, hogy a kutyák a családtagokkal összhangban mozognak, tehát fizikailag is tükröt mutatnak nekünk. Gretchen Reynolds egy, az Oregon State University által publikált tanulmányra hivatkozik, amely kifejezetten a “kisgazdák”, tehát a családban élő gyermekek és a családi kutyák kapcsolatát kutatta. Ebből kiderül, hogy nem csak a szemkontaktus felvétele fontos a kutyák számára, hanem mozgásukban is “másolták” a gyermekeket. Az érzelmi elköteleződés jeleként értelmezhetjük, hogy a négylábú kedvencek testükkel a gyerekek felé mutattak, ha ők mozgás közben megálltak, akkor a kutyák is így tettek, majd folytatták a mozgást, ha “kisgazdák” ismét elindultak.

A cikk rávilágított, hogy hasonló mozgásbeli összhangot lehet megfigyelni szerelmes pároknál is, és más kutatási eredmények is arra utalnak, hogy ez a láthatatlan kapocs nem csak ember-ember, hanem gazda-kutya viszonylatban is megfigyelhető. Sőt, kisebb mértékben bár, de menhelyi kutyák is hasonló viselkedést tanúsítanak elsődleges gondozójuk irányába. A gyermekek és kutyáik kapcsolatát boncolgató friss eredmények először az Animal Cognition januári számában jelentek meg, és egy hosszú távú tanulmány sorozat részét képezik. 8 és 17 év közötti fiatalok, köztük fogyatékkal élők és családi kutyáik kapcsolatát vizsgálták. A csoportban található golden retriever, Jack Russel terrier és dán dog is – ami közös bennük, hogy egyetlen kutya sem részesült semmilyen speciális képzésben, tehát nem terápiás kutyákról van szó, hanem családi kedvenceként élő társállatokról.

A kutatás egyik célja, hogy összehasonlítsa az egy háztartásban élő felnőttek és gyermekek kapcsolatát a kutyáikkal. Az első eredmények arra engednek következtetni, hogy a család fiatalabb tagjai kutyáik oktatásában és tartásában is nagyobb felelősséget kaphatnak, mivel a kutyák képesek megtanulni a gyermekek érzelmi változásait és testbeszédét értelmezni. A kutatók szeretnének a jövőben a terápiás kutyákra, illetve a kutya-macska kapcsolatra is kitérni, illetve megvizsgálni, hogy a gyermekek mozgását és viselkedését mennyiben befolyásolják a körülöttük élő kutyák. 

Ti mit tapasztaltatok, tényleg tükröt tartanak a kutyák, a családban élő gyermekeknek is?

A kutatásokról itt és itt lehet bővebben olvasni. Az eredeti cikk pedig itt érhető el >>>

Fotó: Freepik.com