Kutyakiképzés klikkerrel

Az elmúlt évtized közepéig-végéig a kutyák kiképzése általában valamilyen sematikus módszerrel történt. Az számított jobb kiképzőnek, aki több módszert, trükköt ismert egy gyakorlat megtanítására, és jól fel tudta ismerni, hogy adott kutyánál éppen melyiket célszerű alkalmazni. Ez azt is jelentette, hogy nem is igazán értettük, miért is működik az egyik módszer és a másik miért nem. Ha valami nem ment, kipróbáltunk egy másikat, majd egy harmadikat és így tovább.

Az utóbbi évtizedben azonban gyökeres változás állt be a kutyakiképzés filozófiájában. Olyan elméletek kezdtek egyre nagyobb teret hódítani, ahol nem annyira a tapasztalat és az ösztönös ráérzés, hanem inkább a megfigyelés és elemzés tesz minket jó kiképzővé. Ez a változás lehetővé tette, hogy egy egyszerű hobbi kutyás is komoly eredményeket érjen el anélkül, hogy az egész életét rááldozná a “kutyakiképzés mesterségére”.

A klikkerképzés tudományos gyökerei egészen az 50-es évekig nyúlnak vissza. Ekkor születtek meg az első kutatási eredmények, melyek az állati (és emberi) viselkedés és tanulás alapvető szabályait próbálták feltárni. Az elméletek sokáig a fiókban porosodtak, mígnem a 60-as évek végén megszületett az első gyakorlati alkalmazás. Tengeri emlősök (főként delfinek) kiképzésénél hívták segítségül, mivel itt – az eddig másutt használt – tekintélyen és kényszeren alapuló módszerek csődöt mondtak: egy delfinre nem lehet pórázt tenni és nem lehet olyasmire kényszeríteni, amit nem akar megtenni. Ha megpróbálnánk, egyszerűen elúszna és kész.

A kutya jutalmazása

A technika alapjaiban roppant egyszerű. Ha az alany éppen valami jót csinál, abban a pillanatban megjutalmazzuk, így biztosítva, hogy a jövőben gyakrabban fogja ismételni ezt a cselekvést. Persze, ha nem tudjuk éppen a megfelelő időpontban jutalmazni, akkor képtelen lesz felismerni a jutalom és a cselekvés közti összefüggést, így nem is fogjuk elérni a kívánt hatást. A klikkerképzés két legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy itt kizárólag jutalmazással dolgozunk, azaz az alanyra semmiféle fizikai behatást nem gyakorlunk, másrészt, hogy a jutalom időzítésének kulcsszerepe van. De hogyan lehet egy delfint megjutalmazni éppen akkor, amikor átugrik egy karikán a medence közepén? Nos erről és még sok minden másról szól a klikker tréning.

A következő 20 évben ezt a technikát gyakorlatilag csak azokon a területeken használták, ahol a hagyományos módszerek csődöt mondtak, mígnem a 90-es évek elejétől elkezdték állatkertekben is alkalmazni. Az első próbálkozások fényes sikereket hoztak és olyan eredményeket, melyeket korábban csodának neveztek volna. A takarításkor egyetlen jelre, egyik helyről a másikra vonuló állatcsordák vagy az egészségügyi vizsgálatnál önként vérvételre jelentkező csimpánzok jelentősen megkönnyítették a gondozók munkáját. Ez indította el a klikkerképzés terjedését. Először csak egyre több állatkert, majd néhány kiképző a civil életben is megpróbálta alkalmazni. A 90-es évek második felére ez a tudás elérhetővé vált a hobbi állattartók számára is. Tanfolyamok indultak, ahol már ezzel a módszerrel oktattak, és egyre több házi- és hobbiállaton alkalmazták sikeresen. Mára elmondható, hogy kutyák mellett a csótánytól kezdve, az aranyhalon, papagájon, macskán és lovakon át szinte minden állat kiképzésénél használják már a klikkert a lelkes állattartók.

Hogyan és miért működik a klikkerrel való kiképzés?

A klikkerképzés tudományos alapját az a triviális megfigyelés adja, hogy a pozitív élményekhez kötődő cselekvéseket az állatok gyakrabban produkálják, a negatív élményekkel járókat pedig igyekeznek elkerülni. Mivel a kiképzés során mindig új viselkedéseket szeretnénk tanítani, ezért a klikkerképzés is a helyes viselkedések pozitív megerősítésére koncentrál. A helytelen viselkedést, hibákat nem büntetjük, ehelyett inkább alternatív viselkedéseket tanítunk, szintén jutalmazással. Azaz mindig azon dolgozunk, hogy egy adott helyzetben az állat mit csináljon, nem pedig azon, hogy mit ne.

De egyáltalán, mi az a klikker és miért szükséges? A klikker nem más, mint egy egyszerű kis üreges műanyag doboz, az egyik felén egy fém nyelvvel kiegészítve, amit megnyomva rövid kattanó hangot ad (innen származik a neve is). Mivel kizárólag jutalmazással dolgozunk, nagyon fontos, hogy kutyánk gyorsan megértse, pontosan mi is volt az a dolog, amivel a jutalmat kiérdemelte. Ehhez szükséges, hogy pontosan akkor jutalmazzuk, amikor a kívánt viselkedést produkálja. Sajnos ez a legtöbb esetben szinte lehetetlen, hiszen kutyánk lehet, hogy távol van tőlünk, vagy épp nem is lát minket a feladat közben. Itt hívjuk segítségül ezt a kis kattogó segédeszközt azzal, hogy minden jutalmazás előtt kattintunk egyet vele. Kutyánk hamar megtanulja, hogy a kattanó hang után mindig jutalom következik. Mivel a klikker hangja nagyon rövid, jellegzetes és mindig egyforma, könnyen felismeri majd, hogy mely viselkedése, mozdulata “váltotta ki” a kattanást (ami számára összefonódik a jutalommal), és így sokkal gyorsabban és pontosabban tudja majd megismételni. A klikk tehát mindig a helyes viselkedés közben érkezik, mintegy megjelölve azt, így az, hogy a jutalomfalatot esetleg csak később tudja érte begyűjteni, már nem is olyan nagy baj.

Vezényszó alkalmazása

Érdekes megemlíteni, hogy klikkerképzés során csak akkor kapcsolunk vezényszót egy feladathoz, ha a kutyánk már tökéletesen ismeri és produkálja az adott viselkedést. Ez szöges ellentétben áll más kiképzési technikákkal, ahol már kezdetektől fogva mondogatjuk a parancsainkat, még akkor is ha kutyánknak fogalma sincs, hogy mit is motyogunk az orrunk alatt. Természetesen idővel, ahogy kutyánk egyre profibb és magabiztosabb módon hajtja végre a gyakorlatot, már nem lesz szükségünk a klikkerre (ennél a gyakorlatnál), elég lesz csak jutalmazni. Később már a jutalomra is csak néha-néha lesz szükség, hogy fenntartsuk a viselkedést. A klikker tehát önmagában nem egyéb, mint egy segédeszköz (akárcsak egy póráz, vagy nyakörv), melyet a kiképzés egy bizonyos fázisában használunk. Ami a klikkerképzést működőképessé teszi, az nem az eszköz maga, hanem az elv, ami mögötte van, a feladatokhoz, problémákhoz való hozzáállásunk. Ha valaki ezen elveket elsajátítja, az élet más területein is hasznosan tudja majd ezeket alkalmazni.

Hornig Rudolf