Vízmérgezés


vízmérgezés
Arról már korábban írtunk, hogy mennyit kell ideális esetben innia egy kutyának és a melegben unalomig hajtogatjuk: az árnyékos hűs mellett biztosítsátok kedvenceiteknek a friss ivóvizet. Az viszont kevesen tudják, hogy vízmérgezést is kaphat egy eb – de mit is jelent ez?

A vízmérgezés nem egyenlő a mérgezett víz ivásával, sokkal inkább arról van szó, hogy a kutya túl sok vizet fogyaszt rövid idő leforgás alatt. Noha a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel mindenkor kiemelkedő fontosságú, ha hirtelen nagy mennyiségű vizet lefetyel fel kedvencünk, az komoly terhelést jelent szervezetének. A vízmérgezés alattomos, mert hirtelen lép fel és gyakran halálos kimenetelű, hiszen melyik gazda gyanakodna arra, hogy túl sokat iszik kutyája?!

Nagyon figyeljünk, ha kutyánkkal vízparton tartózkodunk: míg embereknél a vízmérgezés jellemzően sportolást követően jelentkezhet, négylábú barátaink általában úszás közben nyelnek túl sok vizet hirtelen. Elsőre furcsának tűnhet, de a kerti locsolócsap vízsugara után kapdosva is beüthet a baj, főleg ha kistestű vagy toy méretű fajtáról van szó. Érdekes módon a kifejezett “vízi kutyák” körében kevesebb vízmérgezésről számol be a szakirodalom: valószínűleg ezek a fajták tenyésztésük során úgy fejlődtek, hogy kevesebb nyeléssel tudnak a vízben úszni és így ösztönösen elkerülik a túlzott vízfogyasztást. 

A vízmérgezés biokémiai folyamat, mely első sorban az agyat károsítja. Gyanakodjunk, ha kutyánkon az alábbi tüneteket észleljük:

  • puffadás vagy hányás
  • fokozott nyáladzás
  • halvány ínyek
  • üveges tekintet
  • és főleg: letargia.

Sajnos az már az agykárosodás előfutára, ha kutyánk nehéz légzéssel küzd, izomgörcsös rángást vagy, legrosszabb esetben, kómát észlelünk nála.

Figyeljünk oda, mert a vízmérgezés nem tréfa

Ha a gyanú felmerül, azonnal irány a sürgősségi állatorvosi ellátás, hogy elektrolitokkal és szódium bevitellel helyreálljon a belső egyensúly. Ha időben lépünk, kutyánk megúszhatja a kalandot néhány napnyi bizonytalanabb járással, hosszú távú károsodás nélkül. Természetesen ismét a megelőzésen van a hangsúly: tartsunk gyakori szárazföldi pihenőket lubickolás közben, ügyeljünk rá, hogy gyakran vizelhessen a kutya (ezzel szó szerint könnyítve magát) és ne hagyjuk felügyelet nélkül úszni, játszani a blökit. Az anonim labdafüggők pedig hagyják a parton kerek játékaikat és inkább válasszanak lapos, frizbi jellegű apport tárgyakat, amelyek köré szorosabban odazárják szájukat – így is kevesebb vizet nyelnek, míg kihalásszák és gazdájukhoz szállítják a “zsákmányt”.

Nyugodtan hagyjuk hűsölni és pancsolni ebzetünket, csak a “vízhabzsolókat”, az úszni tanulókat és a vízben “nagy tárgy cipelőket” gyakrabban pihentessük a lubickolások alkalmával. Mert nyáron pancsolni jó! Élvezzük hát a vízpartot is biztonságban kedvencünkkel: ha végre itt a nyár és meleg az idő, néhány óvintézkedés mellett.

Fotó: Freepik.com

Kövesd a Tükör Módszert Facebook oldalát további érdekes és hasznos kutyás tartalmakért vagy nézz szét a Vakkantó webshopban!