Itt az első online jótékonysági kutyakommunikációs előadás


Monoki Nikolettel már sokszor találkozhattatok, itt a virtuális térben és a Kutyasulik pályáin is. Felsorolni is nehéz szerteágazó oktatói, hiszen az évek során folyamatosan megújulva oszlopos tagjává vált a Tükör Módszer közösségnek. Három részes interjú sorozatunk harmadik fejezetét olvashatjátok most, melyben a jótékonysági kutyakommunikációs előadás kapcsán viselkedésterápiáról is szó esik.

Hamarosan megrendezésre kerül az első online jótékonysági kutyakommunikációs előadás. Ez hatalmas vállalás a részletekről, honnan jött az ötlet, az eredetileg személyes találkozással egybekötött szemináriumhoz?

Bevallom már nem is tudom melyikünk fejéből pattant ki az ötlet: Kresák Ágnessel és Óbert Máriával, akik iskolavezetői munkájuk mellett viselkedésterápiás oktatóként is dolgoznak, arra jöttünk rá, hogy nagyon fontos lenne a kutyakommunikációt szélesebb körben megismertetni a gazdákkal. A Kutyasulin már régóta szoros kapcsolatot ápoltunk számos menhellyel. Az oktatási célon túl eszünkbe jutott, hogy ezzel is tudjuk támogatni a szervezeteket, hiszen egy jótékonysági felhívásra talán többen reagálnak.. Az évek során hagyománnyá nőtte ki magát, és bizony már ragaszkodunk is hozzá, egyedül a 2021-es előadást nem tudtuk eddig megtartani a járványügyi helyzet miatt, ezért most online térbe helyezzük át az eseményt, ami bár plusz szervezési terhet ró ránk, remélhetőleg hozzásegít minket ahhoz, hogy még többet adjunk, és meghaladjuk a legutóbb összegyűjtött, már hétszámjegyű adomány összegét is. 

Egyszer említetted, hogy a kutyakommunikáció ismeretével számos olyan esetet meg lehetne előzni, vagy legalábbis hamarabb “elkapni”, amivel később viselkedésterápiára kell járni. Mit tapasztalsz, mikor fordulnak hozzátok a gazdák?

Nagyon változó. Szerencsére a legtöbb gazda időben érzékeli, hogy baj van, és segítséget kér. Nagyon gyakori, hogy a menhelyről örökbefogadott kutyával, akinek nem ismerik az előéletét és a kutyákkal való viszonyát, először minket keresnek meg, hogy nézzük meg a kutya viselkedését, kommunikációját. De persze ott a másik véglet is, amikor már akkor kérnek segítséget, amikor súlyos a helyzet, akár harapásig is fajult a dolog. A tolerancia szint nagyon változó, hiszen a kutyafuttatóban is láthatjuk, hogy nem mindenkit zavarnak olyan viselkedések, amelyek egy oktatónak feltűnnek. 

Szubjektív benyomásom, hogy a terápiára érkezők talán szélsőségesebb skálát képviselnek mostanában. Te hogy látod, tényleg több a problémás kutya?

Amikor elkezdtem oktatóként dolgozni még nem volt ennyire népszerű a kutyaiskola. Szerencsére ma már a legtöbben úgy gondolkoznak, hogy ha kutya van, akkor kutyaiskola is kell.  Értelemszerűen, ahogy egyre több kutya jött az iskolákra, arányosan a problémás esetek száma is megnövekedett. Az is igaz viszont, hogy a gazdák szemlélete is változik, többen ismerik már a viselkedésterápia lehetőségét. Sokrétű kérdés ez, hiszen sokszor abból fakadnak a gondok, hogy a menhelyi kutyák előélete ismeretlen, és hiányzik a megfelelő szocializáció is. Ráadásul az internet korában egy problémára számtalan különböző megoldási javaslatot találhatunk, és ebben az információ dömpingben a gazdáknak is nehéz eldönteni, hogy miként reagáljanak. Hozzátenném, hogy manapság a kutyákat is más ingerek érik, és szerintem a társadalmi tolerancia szint is csökkent a problémás egyedekkel kapcsolatban. Utóbbi nem is feltétlenül baj, régen sokan legyintettek és elintézték a kutyák verekedését egy “háát megbeszélik egymás között” felkiáltással. Szerencsére ma már nem feltétlenül reagálnak így az emberek.

Mit tanácsolsz a gazdáknak, hogyan lehet elkerülni, illetve felismerni a problémás viselkedéseket?

Aki teheti járjon a kölyökkel kutyaoviba, mert a korai szocializáció nagyon sokat számít, és ráadásul ott a tapasztalt oktatók, ha kell, jelzik is a gazdának, ha gondot látnak. Ugyanezt egy alapfokú tanfolyam elvégzésével lehet legjobban pótolni felnőtt, mentett kutyák esetében. Ha úgy érzi a gazda, hogy támogatásra van szüksége, akkor bátran kérjen segítséget. Az idő és a figyelem nagyon fontos, de azt is fel kell ismerni, ha már gazdaként nem tudunk segíteni a kutyának.

Fotó: Galambos Helga