Én voltam az a gazdi, aki hóban-fagyban ott volt a pályán – interjú Kelecsényi Bernadett oktatóval


Kelecsény Detti
Kelecsényi Bernadett, a Népszigeti Kutyasuli alapfokú oktatójaként számos gazdit segített már hozzá a harmonikus kutya-gazdi kapcsolathoz. Néha még maga sem hiszi el, hogy oktatóként jár a Kutyasulira – erről és saját kutyás élményeiről beszélgettünk.

Kedves Detti, kezdjük az elején, hogyan kerültél a Kutyasulira?

Nagyon egyszerű történet ez, első kutyás gazdiként érkeztem: keresgéltem az interneten, nézegettem a honlapokat, mert tudtam, hogy egyedül kevés leszek egy kölyökkutya neveléséhez. Felelős gazdiként evidens volt, hogy mindenképpen iskolába kell járnunk, szerettem volna mindent jól csinálni.

A Tükör Módszer megfogott, mert ők nyújtották azt, amit én Roxinak és magamnak kerestem. Roxi 3 hónapos volt ekkor és bár azt hittem, hogy egy éves koráig nem mehet suliba, elkezdtem keresgélni. Megláttam a kutyaovi lehetőségét, amit el se tudtam képzelni. Először azt hittem, hogy beadom aztán majd okultan elhozom, aztán persze rájöttem, hogy itt engem tanítanak elsősorban és hamarosan én voltam az a gazdi, aki hóban-fagyban ott volt a pályán.

Mikor derült ki, hogy a gazdi élményeken túl oktatóként is jól érzed magad a pályán?

Középfok után kezdtem el megfigyelősködni, de először csak azért, hogy jobban megértsem a saját kutyámat és lássam a kutyák közti kommunikációt. Roxi epilepsziája sok kihívás elé állított minket, a Kutyasuli is támogatott engem a megoldásban.  Nem is időhöz tudom kötni azt a vágyat, hogy oktató legyek, hanem kutyához: egy igazi kocsmai verekedő, domináns kanhoz, Igorhoz.

Benne olyan adag határozottság volt már ifjú titánként is, ami bennem azóta sem és ehhez képest elhitte nekem, hogy ha valamit nem szabad csinálni, akkor azt nem csinálhatja. A csoport segítője rám bízta Igor felügyeletét és én ezt a kemény kötésű jószágtól kaptam az inspirációt, hogy elgondolkodjak az oktatóságon. Egyszer például Igor gazdája kétségbeesve hívott az autójához, hogy a kutya nem hajlandó kiszállni, morogja őket. Én segítséget akartam hívni, de először odasétáltam a kocsihoz és mondtam Igornak, hogy hagyjuk már a komédiázást, jöjjön ki. Magam sem gondoltam volna, de Igor szépen kiszállt és így kezdtem el fokozatosan elhinni, hogy egyszer oktató is lehet belőlem.

Aztán az idők során egyre több gazdinak sikerült segítenem, hogy áttörést érjen el és bevallom nagyon jó érzés segíteni másoknak, hogy megtalálják a megoldásokat.

Kelecsényi Bernadett
Saját kutyáiddal vagy oktatóként van, amolyan kutyás bakancslistád?

Hajjaj! Nem is tudom, hogy meg fogom-e valósítani mindet, annyira hosszú a lista. Amikor a sulira kerültem, lenyűgözött az oktatók munkássága, ahogy bejutnak a kutyákhoz és eredetileg nagyon szerettem volna viselkedésterápiás oktatóvá válni, hogy a legproblémásabb eseteknek is segíthessek.

Roxiról kiderült, hogy epilepsziás így ez a terv ugrott és mivel a másik kutyusomnak, Lizának a gerincével vannak probémái, így az életmódsportok tárháza is korlátozott nekünk. Egyelőre az oktatóság kitölti az életemnek ezt a részét és nagyon élvezem a pályán töltött időt.

Mi volt a legnagyobb kutyás kihívás, amivel valaha szembesültél?

Gazdiként nem is tudnék egy dolgot kiemelni, nagy kihívás eleve olyan kutyával sétálni, aki egyszerre bizonytalan és domináns, viszont a betegsége is további nehezítés a mindennapokban.

Oktatóként az elsődleges célom, hogy ha valaki már elengedi a kutyáját pórázról, akkor felismerje a határait és ne érezze cikinek, hogy ha vissza kell tenni a pórázt, esetleg szájkosarat is használni. Szeretnék mindenkinek segíteni felismerni, hogy ezeket a problémákat kezelni kell, nem szégyenkeznie miatta. A kutyák sem robotok, mindannyian más egyéniséggel rendelkeznek és nem is lehet őket beskatulyázni. Tanulságos volt, amikor egyszer például szürkületben szalonnát sütöttünk, Roxin pedig már látszott, hogy nyűgös neki a helyzet, nyugtalan volt és kereste a megoldást. Én pedig úgy döntöttem, hogy pórázra veszem, a kutya pedig egyszer csak kisimult és megnyugodott, hiszen átadta nekem felelősséget és az irányítást.

Bár nem könnyű egy epilepsziás kutya gazdájaként, iszonyatosan hálás vagyok Roxinak: nagyon sokat tanultam tőle és a betegsége is rámutatott a kutyakommunikáció fontosságára. Hiszem, hogy a Tükör Módszer nélkül nem tudnám segíteni a beteg kutyámat és nem is tudom, hogy hol lennénk a Kutyasuli nélkül.

Fotók: Kelecsényi Detti tulajdona, kiemelt kép: vizslafotozas.hu

Kövesd a Tükör Módszert Facebook oldalát további érdekes és hasznos kutyás tartalmakért!