Nagy Gábor, a Rákoscsabai Kutyasuli oktatója

Nagy Gábor a Rákoscsabai Kutyasuli egyik tartóoszlopa, aki nem csak oktatóként fejlődik folyamatosan, hanem saját bevallása szerint emberként is. A lassan egy évtizedet felölelő Kutyasulis fejezetről beszélgettünk: ismerjétek meg ti is Gábort!

Gábor, kezdjük az elején, hogyan kerültetek a Kutyasulira?

Amikor német juhász kutyám, Connie hozzám került, állatorvosunk javasolta, hogy látogassunk el egy Tükör Módszeres Kutyasulira. Először a kutyaoviba mentünk el, és emlékszem az első néhány percben szegény kis kutyám teljesen megrettent, de aztán hamar feloldódott. Látszott rajta, hogy borzasztóan jól érezte magát és gyakorlatilag az egész ovit végig kergetőzte. Egyfajta megnyugvást éreztem őt nézve: ha Connie jól érzi itt magát, akkor jó hely lesz ez nekünk.

Hogyan lettél gazdából oktató?

Connie-val szépen kijártuk az Alapfokú majd Középfokú tanfolyamot és ahogy érkeztek a klub ajánlatok, sorban beiratkoztunk különböző vizsgafelkészítőkre is. A sokadik után  Majoros Tomi (ÖKT segéd és középfokú, valamint felsőfokú csoportvezető) ajánlotta fel a lehetőséget, hogy kezdjem el az oktatói betanulást. Ahogy a Kutyasuli tudás alapú hierarchiája diktálja: először alapfokú “szoc” segéd pozícióban kezdtem el a tanulást: ő az az oktató a tanfolyamon, aki kizárólag a kutyákra figyel, amikor a gazdák az elméletet hallgatják, illetve a csoportvezetőt támogatja, amikor a kutya-gazda párosok gyakorolnak. Innen léptem elő alapfokú csoportvezetővé, illetve középfokú tanfolyami “szoc” segéddé, de bevallom a mai napig jobban élvezem a segéd pozíciót: mindent felülír az az érzés, amikor csak a kutyákra koncetrálhatok, velük dolgozom végig egy-egy óra során.

Az elmúlt közel 8 év során gyakorlatilag minden tanfolyami ciklusban benn voltam valamilyen minőségben oktatóként: azt hiszem talán két hévége maradt ki, az is oktatóképzés miatt!

A Kutyasulin is gyakran érvényes, hogy a suszter gyerekének lyukas a cipője, és az oktatói kutyákra óhatatlanul kevesebb figyelem jut egy-egy megterhelő tanfolyami időszakban. Connie-val mit élveztek hat lábon?

Évekig ÖKT-ra jártunk, de így a kilencedik kutyaéven túl már kímélnünk kell az izomzatát és ízületeit, úgyhogy átnyergeltünk a mantrailingre. Sokáig űztük a nyomkövetést és bevallom eleinte a mantrailing még teljesen hidegen hagyott: emlékszem, hogy majd’ elaludtam az oktatói továbbképzésen, ami erről a sportról szólt. Aztán úgy hozta az élet, hogy kipróbáltuk, és engem is meglepett, hogy mennyire élvezzük mindketten. Bár az ügyességi ágazatban sikerrel abszolváltuk a 9-es szintet is, mantrailingből nem szeretnénk ágazati babérokra törni: ezt már teljesen az öröm és a szórakozás kedvéért csináljuk, minden nyomás és elvárás nélkül.

Az elmúlt években volt számodra kiemelkedően nehéz, kihívást jelentő kutya?

Nagy kutyás gazdaként az első kérdőjel a kistestű kutyák csoportja volt, de rögtön az első ilyen élményem annyira jól sikerült, hogy már már nincs kétely bennem. Ami viszont mérettől függetlenül kihívás, az mindig az önfejű és érzékeny kutyák, illetve a jéghegy csúcsa, ezeknek a kombinációja.

Sok tanfolyamon megfordultál gazdaként és oktatóként is. Volt emlékezetes rácsodálkozásod a kutyák világára?

Rendszeresen! Alapvetően apróságok ezek, de újabb és újabb dolgokat veszek észre. Mostanában ügyesség vizsgafelkészítőket is tartok, és nem is olyan rég az egyik tanfolyam során volt egy kutya, akit nem tudtunk rávenni az apportra. Teljesen kifújtak a lehetőségek, bevallom, ilyet még nem is láttam korábban: egyszerűen nem volt hajlandó erre a feladatra a négylábú résztvevő. Épp ezt a titkot próbáltuk megfejteni a gazdával beszélgetve az egyik óra végén, amikor eldobta a gazda a kutyája labdáját és Connie, aki addigra már velem volt a pályán, lelkesen visszahozta. Végignézte ezt az addig az apportot semmibe vevő Archie kutya is, majd lelkesen visszahozta a következő dobásnál a labdát. Bevallom, egészen eddig a pillanatig élt bennem némi szkepticizmus az utánzásos tanítás hatékonyságát illetően, még akkor is, ha a Do as I do módszertanát ismerem és elismerem. Erre tessék, Connie fél perc alatt megoldotta azt, amit mi emberek heteken keresztül próbáltunk megfejteni: persze nem is értette, hogy miért ujjongunk, mi ez a nagy felhajtás (nevet).

Mi ambicionál és motivál ennyi év után a pályán?

Most a középfokú betanulásomon van a hangsúly, meglátjuk mennyire leszek sikeres középfokú csoportvezető oktató. Bevallom, bár saját kutyával nem jártam még ki a felsőfokú tanfolyamot, annak a világa is érdekel. A K99-es vizsgarendszer bíróképzését is szeretném elvégezni, hogy tanfolyami bíróként és ügyességi, de akár más ágazatban is bírálhassak. Ez egy másik nézőpont, máshonnan láthatom a kutya-gazda munkafolyamatot. Ami viszont mindig motivál, tanfolyami szinttől függetlenül  az a szuper érzés, amikor egy eleinte kétkedő gazdi az első néhány óra után elkezdi élvezni és elkezdi befogadni a tanfolyamon elhangzottakat. 

Ráadaásul maga a kutyázás nagyszerű dolog: én eredetileg weboldalakra szakosodott programozóként dolgoztam otthonról, nagyon magamnak való, már-már antiszociális ember voltam. Aztán szépen lassan kialakult egy teljesen másik életszakaszom miután megépítettem Connie kutyaházát, elkezdtek érkezni a megkeresések más gazdáktól, hogy nekik is készítsek személyre, azaz kutyára szabott, magas minőséget képviselő, körültekintéssel készített, biztonságos kutyaházat. Ebből született a dreamdoghouse.hu, aminek keretein belül most már nem csak kutyaházakkal foglalkozok, sőt egyre inkább kinyílt egy új terület számomra.

Visszatekintve elmondhatom, hogy fenekestül felfordult az életem: én aki jellemzően másfél órás oktatói megbeszéléseket anélkül ülem végig, hogy akár egyszer is hozzászóltam volna, mára már 10-12 embernek tartok órát heti rendszerességgel – ez persze gyakorlatilag horrorba illő élmény volt eleinte. Ha azt mondjuk, hogy hatalmasat fejlődtem kommunikáció terén, akkor meg sem közelítjük a valóságot. Mindenesetre nap mint nap tapasztalom, amit Korom Gábor is gyakran emleget, hogy milyen fontos kapcsolódási pont egy kutya két ember között. Ezt én hatványozottan igaznak érzem a mai társadalomban, és ezért is állok a pályán hétről-hétre.

Van bármilyen gondolat, amit fontosnak tartasz minden gazdának átadni? 

A kutya, nagyon helyesen, családtagunk, de nem szabadna megfeledkezni az ő kutya mivoltáról. A harmonikus közös életben szabályokra van szüksége a közös élethez: merjünk rászólni, mert többet ártunk vele, ha nem tesszük meg. Hiszem, hogy egy kutyának a szereteten kívül a keretek adta biztonságra is szüksége van!

Fotók: Nagy Gábor tulajdona

Kövesd a Tükör Módszert Facebook oldalát további érdekes és hasznos kutyás tartalmakért vagy nézz szét a Vakkantó webshopban!