Mindig izgatott, hogyan tudunk az állatokért többet tenni, és ők hogyan tudnak segíteni minket – interjú Sáfrány Annamáriával
Annamária a segítőkutyák világából érkezett a Tükör Módszer berkeibe, és hosszú megfigyelői munka után nemrég csatlakozott a Kőbányai Kutyasuli oktatói csapatához. Azóta kánikulában, jégben, esőben a pályán van – ismerjétek meg!
Kedves Annamária! Kezdjük az elején: hogyan kezdődött a te kutyás történeted?
Nekünk mindig mentett kutyáink voltak otthon, Bátaszéken, bár ott a kutyasuli és az örökbefogadó programok azért nem működnek olyan simán, mint Budapesten. Fityus kutyánkat például a kerítésen át dobták be, így fogadtam örökbe. Hat éves korában jött fel velem Budapestre, ahol számos kihívással szembesültünk: bevallom én bele se gondoltam, mekkora változás lesz ez neki is. Kertesházi kutya lévén lépcsőzni se tudott, életében nem ült tömegközlekedésen, és az egész környezet nagyon más volt számára, mint amit addig megszokott.
Engem mindig nagyon izgatott, hogy miként tudunk az állatokért többet tenni, és ők hogyan tudnak segíteni minket. Ennek jegyében találtam meg a habilitációs képzést, ami nagyon gyorsan beszippantott, és zöldfülűként csatlakoztam a programhoz. Nagyon sokat kaptam, de ez konkrétan a Fityussal kapcsolatos kérdéseimre nem adott választ, viszont a többi résztvevőtől hallottam a Tükör Módszerről. Így kanyarodott az utam a Kutyasuli felé.
Miként kerültél a Kőbányai Kutyasuli csapatába?
2018-ben végeztem el a KIKVEZ programot, és abszolút elköteleződtem: kinyílt előttem a kutyás világ. Kőbánya volt a hozzám legközelebb eső Kutyasuli, és itt kezdtem el lejárni megfigyelni a tanfolyamokat, a kutyaovi igazi szenvedélyemmé vált. Nabu kutyámmal elvégeztem az alap- és középfokú tanfolyamokat, és bár Fityust korából fakadóan már nyugdíjasként kicsit óvnom kell, vele is szoktam dolgozni.
A terápiás kutyáknak és felvezetőiknek komoly feladatokkal kell szembesülni nap mint nap. Mi fogott meg a segítőkutyázás világában?
A Csobogó-17 Egyesületnél vagyok bejegyzett kiképző, ahol reményeim szerint augusztusban fogunk Nubuval vizsgázni – az eredeti terveinkhez képest ez kicsit tolódott a járvány miatt. Az egyesületnél nyári táborokban és prevenciós programokban veszünk részt, elsősorban gyerekekkel dolgozunk. Az a csillogás a szemükben, amit a kutyás élmény ad nekik, minden munkát megér.
Hogyan segíti az oktatói munkád a terápiás kutyás tapasztalatod?
A gazdákkal való kommunikációban: úgy átadni az információkat például egy elsőkutyás gazdának, hogy megértse a kutyáját és hozzásegítsem a gazdát a válaszokhoz. Legyen szó praktikus kérdésekről, például a beültetésről vagy a kutyája jelleméről.
Mi volt eddig a legnagyobb kihívás számodra oktatóként?
Most a nagy kihívás az ÖKT, ahol egy éve megfigyelő vagyok Majoros Tamás mellett: úgy érzem, hogy tíz év múlva sem fogok fele annyit se tudni mint a trénerek. Kicsit naivan tekintettem eleinte erre az életmód sportra, nem láttam a komplexitását, de mára tudom, mennyire figyelni kell a testbeszédre, minden apró részletre. Szociális oktatóként a nagytestű csoportban éreztem először a kihívás szelét, hiszen nekem mindig kistestű kutyám volt, ráadásul tükör jégen csúszkáltunk pont az első tanfolyamomnál. Persze a mai napig ér meglepetés, de minden új szituációt megbeszélünk, és biztos hátteret nyújt a sok segítség, amit a kutyasuli csapattól kapok.
Gazdaként milyen életmód sportokat élveztek a kutyáddal?
Fityus a mini agilty-t imádja, a formálás bolondja és a trükkök nagy bajnoka. Nabu kutyám ösztöneivel szeretnék többet dolgozni, ha majd megszerzi a terápiás vizsgát. Vele vízi sportokra és túrázni járunk, illetve igyekszünk felzárkózni Fityushoz trükkök és engedelmes munka terén. Igazi őrjöngő energiabomba, egy 30 kilométeres kirándulás meg se kottyan neki.
Fotók: Sáfrány Annamária, Dala Csanád, László Kira, Rédei Mátyás és Tass Anna tulajdona