Gaston története – 2. rész
Gaston kutyát már megismerhettétek korábban, itt az ideje, hogy bemutassuk nektek Nagyné Németh Lillát, aki szárnyai alá vette négylábú főhősünket.
Kedves Lilla, kezdjük az elején, hogyan kerültél a Kutyasulira?
18 évesen egy szép történet lezárásaként elaltattuk Nitró kutyát, akit egykoron az autópálya mellől mentettünk meg. Ezután, Vilmos a labrador érkezett a családunkba, amikor férjemmel egy új kutyus mellett döntöttünk. Ekkor már nagyon határozottan tudtam, hogy vele Tükör Módszer tanfolyamot szeretnénk végezni és így is tettünk Őrmezőn, Korom Gábor csoportjában.
Mil volt számodra a legmaradandóbb élmény a tanfolyam során?
25 éve tartok kutyát, de soha nem tudtam megfogalmazni, hogy miért csinálom azt úgy, ahogy: végül a Tükör Módszerben megkaptam a választ arra, hogy miért így reagálok a kutyáimra. Világ életemben arra vágytam, hogy legyen egy olyan kutyám, akivel akár a Kálvin téren is sétálhatnék póráz nélkül: ez Vilmossal megtörtént. Sikerünket mi sem mutatja jobban,, hogy az idősebbik kutyámmal, egy szálkásszőrű tacskóval is elvégeztük a felnőtt kutyaképzést és sikerült az addigi beidegződéseit lebontva, újraépítenünk a kapcsolatainkat. Most már ő is tükrös kutya!
Most már nem csak gazaként, hanem a Kölyökkutya-program mentoraként is jelen vagy a Kutyasulin. Mi motivál, hogy így töltsd a szabadidődet?
A Kölyökkutya-tanfolyamot követően középfokú tanfolyamot szerettem volna elvégezni, de Korom Gábor behívott az oktatóképzésbe és a felkérésnek örömmel eleget tettem. Hiszem, hogy a tanfolyamok során Olyan szemléletet adhatok a gazdiknak, amiből ők építkezni tudnak. Azt gondolom, hogy az érdeklődő gazdának, aki eljön a Kutyasulira kutyakötelességünk minden információt és segítséget megadni, hogy ő épüljön, a kutyájával jobb életet éljenek.
Az oktatói, mentori lét is elköteleződés, de egy külön küldetés az ideiglenes befogadás, amiben most Gastonnal részed van. Miért döntöttél úgy, hogy részt veszel ebben a projektben?
Az ideiglenes befogadó szerepe számomra azt jelenti, hogy lehetőségem van “kiszedni a rossz élményeket” egy kutyussal, hogy aztán ő már úgy kerüljön gazdihoz, ahogy bármelyik kölyökkutya tenné. Ez egy élmény nekem és a kutyáimnak is: tiszta lapot adunk egy kutyának. Már korábban is végeztem ideiglenes befogadói munkát, így megtapasztalhattam, hogy képes vagyok arra, hogy megmutassam egy kis kutyának, hogy mi a szeretet és miért bízzon bennem, még akkor is ha korábban más emberek elárulták a bizalmát.
Gastonnal a most forgó Online Kölyökkutya-tanfolyamnak is a részei vagytok, ahol az iCenter Apple Premium Viszonteladók által biztosított telefonokkal napról-napra dokumentálod közös életeteket. Ez nagy vállalás egy kiskutya és a hétköznapi teendők mellett, milyen élmény számodra?
Szuper érzés része lenni ennek a projektnek: hiszem, hogy értéket adunk a gazdáknak, a világnak. Büszkeséggel tölt el, hogy reális információt nyújtunk át arról, hogy kutyát milyen felelősséggel és tudatosan tartani. Bevallom, nehéz minden nap forgatni és hát nem várt kihívásokat is tartogat: hiába tervezem meg, hogy mit szeretnék megmutatni egy adott videón, ha Gaston elfárad, akkor félretesszük az elképzelést, hiszen nem akarom túlterhelni. Vannak vicces helyzetek is, például amikor az egyik felvételen kiköpte a kis fogacskáját, mert éppen a fogváltás időszakában voltunk. Ugyanakkor már most volt az ismeretségi körömben olyan, aki a projekt hatására ment el menhelyre és döntött az örökbefogadás mellett: átgondoltan, mérlegelve a felelősséget és a kötelezettségeket. Ez semmihez sem fogható: közvetve bár, de részese lehetek annak, ahogy kutyák szerető családra találnak!
Fotó: Németh Lilla tulajdona
(x) Támogatott tartalom
Kövesd a Tükör Módszert Facebook oldalát további érdekes és hasznos kutyás tartalmakért vagy nézz szét a Vakkantó webshopban!