Mentett kutyus kihívásokkal – Szesze története


Szesze kutya gazdijaival, Kocsis Magdolnával és Balogh Lászlóval beszélgettünk terápiás élményeikről és a nagy útról, amit együtt bejártak.

Hogy került Szesze kutya az életükbe és miként döntöttek a Rákoscsabai Kutyasuli mellett?

Nyugdíjba mentünk és mindenképpen szerettünk volna egy négylábú társat ebben az új életszakaszban. Mentett kutyusra vágytunk, aki méreténél és habitusánál fogva beilleszkedik a családunkba, de sajnos választottunk több kihívással küzdött: Szesze kutya behúzódott a szék mögé, bárhova mentünk konfliktusai támadtak a külvilággal. Amikor hozzánk került két év körüli lehetett ez az okos puli-mudi keverékkutya, de tartott a kutyáktól és emberektől, utóbbiakat meg is kapta: sajnos egy kedves kutyás barátnőnket is megharapta. Bevallom, kétségbe estünk és nem tudtuk mitévők legyünk. Ekkor a menhely vezetője javasolta, hogy vonjunk be egy szakembert. Szerencsétlenségünkre az első magánoktató nem bizonyult jó választásnak, de az interneten keresgélve megtaláltuk a Tükör Módszer viselkedésterápiáját. Felhívtam Óbert Máriát és a segítségét kértük.

Milyen élmény volt a viselkedésterápiás folyamat?

A Kutyasulira érve a próbanapon Marcsi kedvesen üdvözölt minket és kérte, hogy eresszük el Szeszét, aki azonnal megpróbálta őt is megharapni: Marcsi pedig határozottan reagált a helyzetre. Nagyon megtetszett az a kettősség, hogy a kutyát dicsérni is tudjuk, de emellet határozottan tudjunk neki nemet mondani. Rendszeresen kaptunk házifeladatot, például trükköt tanítottunk Szeszének és szabályokat is elkezdtünk felállítani otthon.

Májusban kezdtünk el járni és a foglalkozásokon fokozatosan egyre több kihívással találkozott Szesze: bejöttek Marcsi kutyái is, majd oktatók és az ő kutyusaik is csatlakoztak. Nyár végére a mi kutyusunk egyre oldottabb lett ezeken a terápiás foglalkozásokon. Szeptemberben hazalátogatott a fiam, bár már tudtuk, hogy vigyáznunk kell, sajnos őt is megkapta. Furcsamód Szeszénél komoly visszaesést tapasztaltunk: nem csak otthon, hanem a Kutyasulira látogatva is másképp viselkedett. Szerencsére azonban úgy döntöttünk, hogy nem adjuk fel és még tovább dolgozunk a kapcsolatunkon és a saját hozzáállásunkon, ez meghozta a kívánt eredményt is. 

Szesze a mentett kuzyus és gazdája
Milyenek a mindennapok most Szeszével?

Most már kutyák közé tudjuk vinni, Marcsi egyik volt tanítványa fogadja rendszeresen napköziben: itt még további pozitív változásokat tapasztaltunk, már elfogad ételt tőle is, örömmel megy. Kutyafuttatóba is tudunk vele járni, ahol az ott lévő gyerekeket is figyelmeztetjük, hogy miként viselkedjenek, nehogy konfliktus legyen.

Nagyon örülünk, hogy kitartottunk és nem adtuk fel: már kutyaként szeretjük, próbáljuk nem túldédelgetni. Jutalomfalattal már nagyon jól dolgozik,  most már szeretnénk ezt elhagyni fokozatosan és egyre többet  szeretnénk kirándulni menni vele. Kinyílt a világ!

Fotók: Kocsis Magdolna és Balogh László tulajdona

További kapcsolódó cikket itt olvashatsz. Kövesd a Tükör Módszert Facebook oldalát további érdekes és hasznos kutyás tartalmakért!