Különbség a kölyökkutyáknak való és a felnőtt tápok között


Ha új kedvenc kerül a családba, az egyik első teendő, hogy eldöntsük, milyen ennivalót fogunk neki adni. Ha nem vagyunk eléggé tájékozottak és felkészültek, ez nem lesz könnyű döntés. Szerencsés esetben, ha tenyésztőtől hozzuk el az új kölyökkutyát, tőle bőven kapunk útmutatást, sőt néhány napra való megfelelő tápot vagy legalább tápmintát is.

Jó, ha tudjuk, hogy manapság már a készen kapható állateledelek („tápok”) összetétele, sőt akár a tápszemcsék alakja is igazodik az adott kutya korához és annak fajtájához is akár. Egészen más igényei vannak pl. egy 3-4 hónapos kölyökkutyának vagy egy 13-14 éves igazi szénior ebnek mind a táp tápanyag-összetételének, a tápszemcse alakjának, állagának, szétroppanthatóságának tekintetében. A jó minőségű tápokat előállító állateledel gyártó cégek igyekeznek minél inkább az adott életkori igényeknek megfelelő eleséget gyártani kedvenceinknek.

Az élet kezdetén, két hónapos korig, ha a kiskutya már nem szorul kizárólag anyatejes (vagy kifejezetten kölyökkutyának való tejpótló tápszeres) táplálásra, akkor általában az úgynevezett starter termékek felelnek meg legjobban az ő igényeiknek. Magas az energiatartalmuk, nagyobb mennyiségben tartalmaznak olyan esszenciális tápanyagokat (pl. egyes omega-3-zsírsavakat), amelyek nélkülözhetetlenek akár az agy megfelelő fejlődéséhez is, mivel az megszületéskor még nem fejeződött be teljesen.

Az anyaállattól való elválasztási időszakot követően a kölyök („puppy”) tápokat célszerű választani a növekedésben levő ebeknek a várható felnőttkori testméretüknek megfelelően. Vigyázat, az óriás testű kutyafajták növekedési időszaka hosszú és a változó tápanyagigény (pl. fehérje, ásványi anyagok, energiatartalom) miatt a kölyökkorban etethető tápokból kétfélére is szükség lehet. A növekedés első időszakában 8 hónapos korukig velük a giant puppy, később pedig a giant junior tápot ajánlatos etetni. Ilyenkor már a csontok, ízületek növekedése helyett az izomzat fejlődése válik fontosabbá, és ezt a táp összetételének követnie kell.

A kölyöktápok esetében lényeges a megfelelő fehérje- és energiatartalom, valamint, hogy segítsenek erősíteni a természetes védekező rendszert. Mivel az emésztőszervek fejlettsége sem tökéletes még ebben az életszakaszban, ezért a jó (kiváló) emészthetőség, az egészséges bélflóra kialakítása, támogatása a táplálás segítségével fontos tényező (pl. prebiotikumok jelenléte a tápban).

Ha lehetőség van rá, etessünk kölyök fajtatápokat, mert ezek képesek a legjobban megfelelni az adott kutyafajta specifikus igényeinek!

A megfelelő táp kiválasztása mellett az egyik legfontosabb tényező, hogy tartsuk be a javasolt etetési adagokat. Ne akarjuk mindenáron, hogy kis kedvencünk a kívánatosnál gyorsabban növekedjen, mert ezt bizony megsínyli később az egészsége. Mérjük rendszeresen a kölyökkutya testsúly gyarapodását és tanuljuk meg azt is, hogy miként lehet a kondició becslést (BCS) is rendszeresen elvégezni nála, mivel önmagában a testsúly mérése nem ad elegendő támpontot. Ha kiugró eltérést tapasztalunk akár pozitív akár negatív irányban, keressük fel állatorvosunkat és kérjünk tanácsot!

Sajnos a kutyák között is mind gyakoribb akár már kölyökkorban is a túlsúly. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek a kutya egészséges fejlődésére. Az is bizonyított tény, hogy ha egy eb kölyökkorában túlsúlyos, akkor felnőttként is sokkal nagyobb túlsúly kialakulásának valószínűsége annak minden további egészségügyi kockázatával, betegségek kialakulásával.

Belépve a felnőttkorba, amely az adott kutya fajtájától/felnőttkori testnagyságától függően eltérő időpontot jelent, váltsunk felnőtt tápra, de ez lehetőleg fokozatosan kb. 7 napos átmenettel történjen, hogy emésztőszervei megfelelően „felkészülhessenek” a változásra. A felnőtt állatok számára készült eledelek tápanyagtartalma sokban eltér a kölyöktápokétól és összetétele már ahhoz az életszakasz szabta igényekhez alkalmazkodik. Ilyen eltérések pl. az alacsonyabb energia-, és a fehérjetartalom, de még akár a rostösszetétel változtatásának szükségessége stb.

Támogatott tartalom (x).

Egészséges étrend sorozat további részei itt olvashatók >>
Kövesd a Tükör Módszert Facebook oldalát további érdekes és hasznos kutyás tartalmakért!

Fotó: https://pixabay.com/