Rozi magyar hangja: Jakupcsek Gabriella

Rozi kutya Jakupcsek Gabriella családjában rögtön három gazdával gazdagodott, akik mindannyian másként járulnak hozzá, hogy kutyaként kiteljesedjen. Fogadjátok szeretettel a Nálunk végeztek sorozat legújabb részét, melyből az is kiderül, hogy Rozi legnagyobb örömére, miért pont most érkezett el teknősök helyett egy kutya ideje!

Kedves Gabriella! Kezdjük az elején: miként döntöttek úgy, hogy kutya érkezzen Önökhöz, hogyan került Rozi a családba?

A kutya régi és visszatérő téma volt a családunkban már Rozi előtt is. A két nagyfiam mellett teknőst tartottunk, mert az életmódunk nem tette lehetővé, hogy felelősen kutyát tarthassunk- bár a gyerekek folyamatosan jelezték igényüket egy kiskutyára. Amikor a kisebbik fiam  elköltözött, örökbefogadott egy kutyát, de nekünk a családi életvitelünk alapvetően nem változott, és a hajnali indulások, késő esti hazaérkezések miatt fenntartottam az álláspontomat: kutyát így nem lehet tartani. Aztán jött a COVID-19 járvány, és hirtelen megérett az idő, hogy egy ilyen elköteleződést felvállaljunk. A bichon havanese fajtával már az ismeretségi körünkben találkoztunk és tudtuk, hogy több jellemzője miatt ideális választás számunkra. Fontos volt, hogy a lemozgatása ne jelentsen gondot, és hogy egy alkalmazkodóképes, társasági kutyánk lehessen – ezen a téren Rozi abszolút be is váltotta a hozzá fűzött reményeket.

Innen egyenes út vezetett a Kölyökkutya-tanfolyamra?

Igen, mert tudtuk, hogy ha kutyánk lesz, akkor ő egy jól nevelt családtag kell, hogy legyen. Nálunk komoly szabályok vannak, amelyeket következetesen betartunk: például Rozinak az ágyban, kanapén helye nincs, és az asztalról sem kap enni. Ez elsőre szigorúnak tűnhet, de mi őt kutyaként szeretjük a végtelenségig, és nagyon sok gondoskodással, figyelemmel mindent megteszünk, hogy kutya mivoltában boldog legyen.

Mi volt a legnagyobb kihívás a tanfolyam során?

Prózai, de mivel a legnagyobb hidegben kezdtük el a tanfolyamot, én néhány alkalom után úgy éreztem, hogy már nincs annyi réteg ruha, ami a fagyhaláltól megmentene.  Szerencsére a férjem felismerte, hogy itt lépni kell, és átvállalta a tanfolyam számos alkalmát, így Emma lányunkkal ketten jártak le az órákra. Ráadásul, a tanfolyam első felében úgy éreztük, hogy akkora hatalmas tudásanyaggal szembesülünk hétről-héten, hogy egyszerűen nincs annyi időnk és energiánk, hogy mindent végiggyakoroljunk hétköznap. Aztán eljött az a pont, ahol hirtelen összeállt a kép, és ahogy az oktatók megjósolták, már könnyebben vettük az akadályokat. Azért meg kellett Rozival küzdenünk egymásért, és kemény négy hónap munka áll mögöttünk. A mai napig vannak szeparációs problémáink, és Rozi idegenekkel szembeni bizalmatlanságán is dolgoznunk kellett, de összességében pont azt kaptuk a tanfolyamtól, amit szerettünk volna.

Mi volt a legnagyobb tanulság, tapasztalás a tanfolyam során?

Elsősorban a férjemnek volt hatalmas reveláció, hogy ilyen minőségben és összhangban lehet kutyával együtt élni. Soha nem gondolta volna, hogy ennyire fog tudni ragaszkodni egy kutyához. Nekem praktikusabb gondjaim voltak: bevallom nehezemre esett legyőzni azt a zsigeri emberi reakciót, hogy behívásnál a kutya felé tartsak, valamint azt, hogy megtanuljam felvenni vele a kontaktust.

Csodálatos látni, hogy Emma lányomnak egy teljes értékű társa lett Rozi személyében, aki még egy testvérnél is jobb, hiszen nem veszekednek, és a lányom rohan haza hozzá. Kettejük közt abszolút harmónia van: Rozi este bevonul a boxába Emma ágya mellett, és reggel akkor mászik ki, amikor Emma felkel. A vizsga ellenben rettenetesen nehéz volt, bevallom én az utolsó percig kételkedtem, hogy sikerül-e. Mindkét vizsgát a lányom vállalta magára, és bizony kihívást jelentett, hogy végigcsinálja. Érdekes volt megtapasztalni, hogy a kézbentartási és az ügyességi vizsga mennyire más hangulatban zajlott: utóbbinál kevésbé izgult már Emma, és ezért magabiztosan vették az akadályokat Rozival. 

A tanfolyam elvégzése után, milyen terveik vannak Rozival? Van esetleg olyan életmódprogram, amibe szeretnének belekóstolni?

Most az a feladatunk, hogy megtanuljuk a hétköznapi korlátokat áthidalni: miként tudunk utazni, eljárni egy kutya társaságában. Odáig már eljutottunk, hogy legalább családilag közös programokat tudjunk kialakítani, és ennek nagyon örülök, mert a mindennapok logisztikája sokszor ezt is megnehezíti.. Ősszel szeretnénk visszatérni a Kutyasulira, és ismételni, néhány alkalom során felfrissíteni és szinten tartani a tudásunkat. 

Én szívem szerint ilyenkor mindig a kutyákat interjúvolnám meg,  de egyelőre be kell érnünk a gazdák tudósításával. Ön mit szeretne Rozitól kérdezni?

Nagyon kíváncsi volnék, hogy még mit várna tőlünk, mit szeretne. Ezt érdekes lenne hallani, bár én  rendszeresen beszélgetek vele, sőt utószinkronizálom is Rozit – magyar hangja: Jakupcsek Gabriella. Ezeket az eszmefuttatásokat az egész család nagyon élvezi és azt gondolom, hogy alapvetően tudom is, hogy mi jár Rozi fejében!

Fotók: Jakupcsek Gabriella tulajdona