Mex, a francia bulldog és Renáta története


Vannak a “ránézésre cuki” kutyák: Mex, egy francia bulldog, ilyen. Szerencséjére gazdája, Renáta, nem csak a vonzó külsőt látja, hanem a feladatot és felelősséget is. Az önálló kutya lélekkel hatalmas tanulási kedv párosul, gazdája pedig partnere ebben, sok szó esett hát arról, miért érdemes kutyaiskolába járni és egy családi kedvencből igazi családtagot nevelni.
Kezdjük az elején, hogyan kerültek a Kutyasulira?

Mex már második kutyám: egy sharpei volt a család első kutyatagja, akivel  közel egy éven keresztül  viselkedésterápiára jártunk. Ennek révén ismertük meg a Kutyasulit és tudtuk az első pillanattól, hogy  Mex kutyával menni kell majd tanfolyamokra is: hiába cuki, egy kezelhető ebet szerettem volna, aki jöhet velünk bárhova és hiszem, hogy jobb megelőzni a problémákat. Ennek jegyében már akkor jelentkeztem a Kölyökkutya-tanfolyamra, amikor még nálunk sem volt a kölyök! (Nevet)

Milyen kihívásokkal néztetek szembe a tanulás során? 

Nem a Kutyasuli bizonyult nehéznek, hanem a kutya okozott kihívásokat: hiába foglalkozunk vele 3 hónapos kora óta, kemény fából faragták és bizony voltak elcsúszásaink. Korom Gábor szeretettel csak kőfejűnek becézte Mexet. Nekem a legnehezebb az volt, hogy egyszerre kellett a saját kutyámat szemmel tartani,  a csoportban tanuló többi kutyára figyelni és a tananyagot is fel kell valahogy dolgozni. Igazi multitasking!

Milyen terveitek vannak a tanfolyamok után?

A mantrailinget szeretnénk kipróbálni, de most kicsit megálltunk és szusszanunk, mert intenzív időszakon vagyunk túl: egymás után pörgött le a Kölyökkutya-tanfolyam, a Kölyök PRO, sőt közte még gyorsan egy Rally Obedience alapozót is beiktattunk. Be kellett látnom, hogy sok még sok olyan kézbentartási kérdés van, amivel még azelőtt szeretnék foglalkozni, hogy megismerkedünk egy új életmódsporttal  Sajnos tavaly giardia fertőzése volt Mexnek, ezért a napközi is kimaradt: még mindig nem állt helyre teljesen az emésztése. Jelenleg az egészség és engedelmesség, az együttműködés erősítése a prioritás.

Azt tudni kell, hogy Mex nagyon szeret tanulni: gondja van mindennel, ami az akaratával szembe megy, főleg kézbentartási helyzetek esetén. Ellenben a formálást, a tanulást minden szinten imádja: azzal lehet bármilyen helyzetből kihúzni, ha felcsillan a remény, használhatja az agyát. Ha nyúlok a klikkerért, már látszik a pofiján, tudja mi következik, rögtön jön csillogó, lelkes szemekkel. A kedvenc példám, hogy egyszer vendégek érkeztek hozzánk, akiknek mondtam, “a cipőt nem kell levenni”: Mex csak a feladatot hallotta ki a helyzetből és már rohant is megcsinálni,  állt a lábamra, ahogy tanula.

Volt a tanfolyamok során igazán emlékezetes, amolyan “aha” élményben részetek?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy sok pici ráeszmélésben volt részünk: minden alkalommal volt lejtősebb szakasz, amikor megtapasztaltam, hogy egy adott feladat hiába megy otthon, de a pályán még nem az igazi vagy ráismertem arra, hogy valami miért nem sikerül. Mostanra tudok már ezt-azt, de a kép még nem állt össze: még most is fényévekre vagyok attól, hogy tudjam mindenre a megoldást, de legalább  már tudom merre, induljak.

Ahogy említetted már, nagyon intenzív időszak áll mögöttetek: miért érdemes időt, pénzt és energiát áldozni a kutyaiskolára szerinted?

Azért éri meg, mert nem a rövid távot kell nézni, hanem a jövőbe tekinteni: úgy voltam vele, hogy ezzel a kutyával én minimum 10-12 évet remélek leélni. Szeretném, hogy mindketten boldogok  lennénk, számomra hangsúlyos szempont, hogy ő is érezze jól magát. Nekem az nagyon fontos volt – ezért is választottam a Tükör Módszert – hogy ne csak elrángassam a bolthoz, neki is legyenek saját programjai. Természetesen ez időt és energiát követel, de a végeredmény egy kiegyensúlyozott kutya. Számomra segítség volt, hogy hiába imádtam az előző kutyámat, vele minden egyes nap folyamatos vérremenő küzdelem volt. Visszagondolva ez is befolyásolt, hiszen egyszer már megtapasztaltam ezt a fajta kutyás létet, amikor otthon angyal, kapun kívül kisördög a kedvenc.

Van bármilyen tanácsod a kezdő kutyásoknak?

Ne a cukiságból induljanak ki! Szerencsémre Mexnek nincsenek tipikus francia bulldog egészségügyi gondjai, de felelősen kell választani és azért kell a Kutyasuli, mert a fejében ott van az önálló lény. Engem büszkeséggel tölt el, amikor nyugodtan sétálunk el egy másik kutya mellett, hiába rángat a másik a pórázon.

Fotók: Renáta tulajdona

Kövesd a Tükör Módszert Facebook oldalát további érdekes és hasznos kutyás tartalmakért vagy nézz szét a Vakkantó webshopban!