Liza, a kutyatündér


Egy esős péntek délutánon Ujj Mészáros Károllyal beszélgettünk Liza kutyájukról, aki éppen a telefonhívás közben ért haza másik gazdájával Balsai Mónival. Rögtön üdvözölte is az otthon lévő családtagokat. Liza kutya és a kézbentarthatóság

Tükör Módszer Kölyök Program: Először is nagyon szépen köszönjük, hogy ebben az intenzív, új fejezetben is időt szakítotok ránk, hogy egy kicsit beszélgessünk Lizáról és a kutyázásról. Ti Lizával még a TM Kölyök Program úttörői között voltatok, a legelső kölyök és pro tanfolyamok egyikén vettetek részt a “hősidőkben”. Hogy került hozzátok Liza és miért döntöttetek úgy, hogy nem várjátok meg a klasszikus kutyasulis képzés elejét, már kölyökként belevágtok a tanításába?

Ujj Mészáros Károly: ​Menhelyről hoztuk el Lizát, akit pár naposan raktak ki egy papírdobozban a testvéreivel együtt, fecskendővel etették, így anyukája hiányában se gátlás se kötődés nem alakult ki benne. Csinos testvérei között ő volt a rút kiskacsa, egy kis fekete Csubakka szerű lény. A testvéreit már elkapkodták mire a menhelyre értünk, csak ő maradt egyedül. Liza egy királylány volt, sztoikusan ült és nézett ránk a kennelből, nem jött oda cukiskodni. Éreztük már akkor a veszélyforrást, de annyira megtetszett, hogy elhoztuk.

Pont akkoriban csiszolódott és alakult a TM Kölyök Program, talán az első vagy a második tanfolyamon vettünk részt. Rögtön utána indult az első Kölyök Pro, ráadásul ezután jó fél évig, Korom Gábor foglalkozott még néhányunkkal, akik nagyon lelkesek voltunk. Amikor kezdtünk, még létezett a solymári kutyasuli helyszín, oda jártunk kutyaoviba, aztán TM Kölyök Tanfolyamra is. Liza kötődési és gátlási problémái ellenére hamar kiderült, hogy imádja, ha foglalkoznak vele, se perc alatt megtanul mindent, nagyon szeret dolgozni. Sok munkával a gátlást, a „kézbentarthatóságot” is sikerült megtanítani neki. Mónival mindketten alapos emberek vagyunk, elég szorgalmasan gyakoroltuk a házi feladatokat. Az biztos, hogy ha várunk még fél évet a tanítással, sokkal nehezebb lett volna a dolgunk, Liza így is megizzasztott minket. A legjobbkor jött a Kölyök Tanfolyam, szerencsénkre kapva kaptunk rajta.

Mi volt a legnagyobb kihívás a TM Kölyök tanfolyamon?

Az egész kutyaovi rajtunk röhögött a behívásos „sátras” játéknál: Liza mindenkivel játszott kicsit öt perc is eltelt, mire észrevette, hogy mi ketten a gazdái, ott kiáltozunk a sátor mögött… Nagyon erős akaratú kiskutya volt, Gábor úgy fogalmazott, hogy ő egy “ártány”: sok munka lesz vele, viszont, ha megdolgozunk érte, még az unokák is róla fognak beszélni. Nem meglepő, hogy sok kötődési feladatot kaptunk.

Kicsit még a nosztalgiázásnál maradva, mi volt az a mondat vagy tapasztalat, ami a legemlékezetesebb számotokra a tanfolyamról?

 Akkoriban Gábor behozta nagy kaukázusi Jorma kutyáját a kölykök közé és “megjormázta” őket. Amint Jorma belépett a kiskutyák közé, mindegyik lehajtotta szépen sorban a fejét, kivéve Liza kutyát és egy vizsla kölyköt, akik úgy játszottak egymással, mintha mi sem történt volna. Amikor Jorma odament, a vizsla rögtön vette a lapot, lekushadt, a mi Lizánk ellenben körülbelül két másodpercig viselkedett meghunyászkodva, majd megrázta magát és ment tovább a buli. Hát ő ilyen (nevet)… Liza kutya és a kézbentarthatóság

Mit mondtam? Liza kutya és a kézbentarthatóság

A legjobb dolog, amit tanultunk, a „Mit mondtam?” szóösszetétel, amikor nem követ egy utasítást elsőre, akkor ezt alkalmazzuk, és kiderül, hogy Liza tökéletesen értette, hogy mit kértünk tőle, csak éppen úgy tett, mintha nem hallotta volna…

A gazdik gyakran nevetnek a kutyáikon, nálatok mi volt eddig a legviccesebb dolog, amit Liza csinált?

Nagyon viccesen „cukiskodik”, pláne most, hogy a prioritások kicsit megváltoztak és kevesebb figyelmet kap. Minden babának szánt ajándékot is a sajátjának tekint és bizony némi csalódással veszi tudomásul, hogy nem neki hozták. A legviccesebb talán a karácsony. Pár évig csak nézte, hogy olyankor mi emberek bontogatjuk az ajándékokat. Néhány éve aztán egyszer ő is kapott becsomagolva három ajándékot és olyan lelkesen, ügyesen bontotta ki őket, mint mi. Az ő gyermeki boldogságának örültünk a legjobban. Érezte, hogy ő egy közülünk, ezt a hagyományt azóta is folytatjuk.

Ha Liza beszélni tudna, mi az az egy kérdés, amit biztosan feltennétek neki?

Nagyjából értjük, hogy mit szeretne, az alapokat el tudja mondani. Egyszer például észrevettük, hogy Liza nagyon furcsán viselkedik. Megbögdöste Mónit, nagyon nézett egy irányba, így mutatta, hogy ott van egy madárfióka a fekvőhelyén, aki valahogy bemászott a nappalinkba. Vagy egyszer sütöttem éppen valamit, amikor Liza nagyon elkezdett ugatni, kinéztem, hogy ki jöhetett aztán csak jó tíz perces késéssel éreztem meg a szagot… Nem rajta múlt, hogy elégett a süti, ő időben figyelmeztetett, csak én nem értettem. Egyszer összeszámoltam, legalább 50 szót ismer, de akár összetett mondatokat is megért. Egyszer ugatott a bejárati ajtónál, Móni azt mondta neki, hogy “Liza, nyitva van az erkélyajtó”. Erre Liza sarkon perdült és kiszaladt a nyitott ajtón a kerítésnél folytatni az ugatást.

A tanfolyam óta eltelt néhány év. Mit szerettek a legjobban a Lizával csinálni?

A covid járvány előtt elkezdtünk agilytizni. Hiába maradt ki négy év, Liza ugyan olyan könnyen tanult, mintha tegnap hagytuk volna abba az iskolát. Pont sikerült befejezni az alapozó képzést, de sajnos aztán nem voltak edzések és azóta megérkezett a baba is, úgyhogy ezt most kicsit szüneteltetjük. Nagyon szeretünk játszani (imád focizni, labdázni) és kirándulni vele, imádom nézni, ahogy rohangál az erdőben. Ő egy igazi szabad lélek és ezt ilyenkor látjuk igazán.

Még egy utolsó kérdést szeretnék feltenni, ami a szakmátokba vág kicsit. Ha Lizáról film készülne, mi lenne a címe?

Talán Liza, a kutyatündér (nevet). De lehetne “A szabadság fantomja” is: Liza végig az erdőben rohangálna a filmben.

Nagyon köszönjük a beszélgetést, jó babázást és kutyázást kívánunk!


Ezeket már olvastad?

A rovat további cikkei ismert gazdák kutyáiról itt találhatók: Ismert Tükrös Gazdák