Több versenyszámban is megméretteti magát és Taz kutyát – interjú Dancsó Ágnessel


Dancsó Ágnes
Dancsó Ágnes, a Hajógyári Kutyasuli és a Kölyökkutya-program oktatója nem csak a tanfolyamra érkező gazdákat várja a pályán, hanem rendszeresen versenyeken is megméretteti magát Taz kutyával,- egyszerre két sportágban is. Erről beszélgettünk vele.

Két idősebb schipperke kutyáddal, Ebonyval és Trisztánnal nem csak a terápiás kutyák világát ismerted meg, hanem agility-ben is versenyeztetek. Miként jutottál el a rally obedience, illetve a puller világába Taz kutyával?

Taznak még kölyök korában, 8 hónaposan, komoly kivizsgáláson kellett átesnie, mert felmerült egy térdkalács rendellenesség gyanúja. Gyakorlatilag a növekedés végéig nem tudták az orvosok biztosan megmondani, hogy mennyire terhelhető a térde, így az agility – és vele együtt bármilyen ugrással járó sport – sajnos kiesett. Nagy ösztönhőmérsékletű, igazi zsákmányos kutyáról van szó, és tudtam, hogy szüksége lesz többféle életmódsportra ahhoz, hogy igazán kiegyensúlyozottan éljünk együtt. Így kezdtük el a rally obedience sportot, ahol most már segédbíróként is tevékenykedek a versenyeken, illetve a Hajógyári Kutyasulin az edzéseken segédkezem.

Pullerban is szép eredményeket értetek el, a negyedik versenyetek rögtön a világbajnokság volt. Mit szerettek ebben a sportban?

A puller két ágazattal rendelkezik: running és jumping. Utóbbi, ahogy az angol neve is mutatja ugrásokkal jár- ezeket mi eleinte teljesen mellőztük, hiszen nem tudtam mennyire terhelhető Taz. A runningban megjelenő zsákmány elem nagyon kedves számára, kifejezetten élvezi, de mindkettőnknek élvezetesebb ez a sport is azóta, hogy zöld utat kaptunk mindkét ágazatban az orvosoktól. ÖKT (ösztönkontroll) és mantrailing edzésekre is járunk kiegészítésképpen, de versenyezni rally obedience és puller bajnokságokra megyünk. Taz egy kifejezetten magas ösztönhőmérsékeltű kutya, akinél a kézbentartás kiemelkedő fontossággal bír: ez az ÖKT mellett a pullerben is szerepet kap.

Oktatóként melyik sportot élvezed jobban?

Nem tudnék választani: nekem minden kis csoportos, akár egyéni foglalkozás kedves, ahol a gazdára és kutyára koncentrálhatok. Tudom, hogy még nagyon sokat kell fejlődnöm puller és rally obedience terén is, folyamatos logisztikai kihívás összehangolni az oktatói munkát a szakmai fejlődéssel. Az viszont egyértelmű, hogy bármelyik sportról is van szó, nem csak Taz és én élvezzük a munkánk gyümölcsét: oktatóként könnyebben látom meg az egyes kutyák igényeit, fejlődési pontjait, és úgy tudom a megfelelő támogatást nyújtani a gazdáknak, ha én magam is folyamatosan keresem a kihívásokat.

Köszönjük a beszélgetést és további jó versenyzést, sikeres felkészülést kívánunk!

Fotó: Dancsó Ágnes és Sós Edit

Kövesd a Tükör Módszert Facebook oldalát további érdekes és hasznos kutyás tartalmakért!