Foxi tanulási vágya és egész lénye felvidítja a hétköznapjainkat
Jenei Éva és Foxi története azt bizonyítja, hogy egy gyerekkori álom bármikor megvalósulhat és az életkor relatív fogalom. Erről és a kutyasulis élményekről beszélgettünk!
Kedves Éva, kezdjük az elején: hogyan került hozzád Foxi, a drótszőrű foxterrier?
Tavaly novemberben, lányom azzal az ötlettel állt elő, hogy – mivel tudta, gyerekkorom óta kedvelem a fox-terrier kutyusokat vidámságuk, játékosságuk, okosságuk miatt – karácsonyra egy ilyen kiskutyával lep meg. Mindig szerettem az állatokat, gyerekkorom óta szinte folyamatosan voltak is kutyáim, cicáim, melyek főleg az udvaron éltek. Amiért nehezen szántam rá magam ismét egy kutyus befogadására a végső döntés, mikor az ember már nem képes segíteni, és el kell engednie egy öreg barátot. Utolsó keverék kiskutyámat 5 éve kellett elaltatni.
Ezután próbálkoztam a menhelyről örökbefogadással, ahol – mivel fiatal kutyust szerettem volna – eltanácsoltak, mondván, ha velem valami történik, mi lesz az állattal. Én ezt nem igazán értettem, hiszen részint egy fiatallal is történhet bármi, illetve lányomék a szomszédunkban élnek, és ők is szeretik az állatokat, tudják vállalni a felelősséget a velem élő négylábú családtagért. Így rövid gondolkodás után beleegyeztem, és november végén 10 hetesen megérkezett a család “karácsonyi ajándéka”, beköltözött a lakásunkba és az életünkbe. Azóta férjemmel el sem tudjuk képzelni, hogy élhettünk eddig nélküle!
Hogy kerültetek a Kutyasulira és milyen élményekkel gazdagodtatok?
Az eddigi kutyáim mind keverékek voltak, akik elsősorban házőrzésre voltak hivatottak a klasszikus “a kutyának a kertben van a helye” filozófia mentén. Évtizedekkel ezelőtt egyik kutyámmal már jártam a Népligetben oktatásra, de Tükör Módszeres Kutyasuliba először Foxival jöttünk. Szépen kutyaoviban kezdtük a tanulást, ezt követte az alapfokú- és most a középfokú tanfolyam. Sajnos utóbbin a vizsgánk nem jött össze a cudar időben, de hosszú távon szeretnén több életmód foglalkozást kipróbálni és a vizsgát is megismételjük!
Milyen Foxival az élet a Kutyasulin túl?
Eleinte a férjem furcsálta, hogy a kutya bent él velünk a lakásban, de most már ő is nagyon élvezi. Foxi tanulási vágya, az egész lénye felvidítja a hétköznapjainkat. Látszik rajta, hogy ki szeretné találni a dolgokat: csillogó szemmel élvezi a klikkeres tanulást, ami engem is karban tart mentálisan.
Apropó mentális karbantartás: sokan hatvanon túl hazánkban már szeniorként tekintenek embertársainkra. Mit tanácsolsz a veled egykorú, esetleg idősebb kutyára vágyó gazdijelölteknek?
Ne habozzanak! Ebben az életszakaszban több ideje van az embernek arra,hogy törődjön a kutyusával, megfelelően gondoskodjon róla. Az élet sokszor elsodor minket a rohanó hétköznapokban, de egy kutya iszonyat sok energiát és főleg szeretet ad. Nem szabad alábecsülni az objektív előnyöket sem: akkor is kimozdít a négy fal közül, amikor nekem nincs kedvem kimenni – és láss csodát, mikor hazaérünk már nekem is jobb a kedvem. Hiszem, hogy az ember annyira idős, amennyinek érzi magát és mindenkit meg tud fiatalítani egy jól megválasztott négylábú társ!
Fotók: Jenei Éva tulajdona
Kövesd a Tükör Módszert Facebook oldalát további érdekes és hasznos kutyás tartalmakért!