Faust és Vera története

Faustom 4 hónaposan került hozzám. Rögtön elkezdtem kutyaiskolát keresni a környéken, de csak messze találtam és onnan is olyan válaszokat kaptam, hogy nincs hely és felírnak a várólistára, majd fél év múlva talán lemehetek vele a kutyaiskolába.

Ezért elkezdtem otthon tanítgatni. Szépen haladtunk az alap gyakorlatokkal, ügyesen és lelkesen csinálta, ahogy egy belgához illik, de már kicsinek is domináns, akaratos kiskutya volt. Nagyon hozzám nőtt, mivel 4 hónapos korától 7-8 hónapos koráig nem látott más kutyát, velem játszott, velem sétált, tőlem tanult. Olyan helyen lakunk, egy község szélén, ahol nem is igazán volt módunk más kutyákkal találkozni. Faust 7 hónapos volt, amikor hozzám került a másik, mentett belgám, a szintén kan, de egészen más jellemű, az akkor 7 éves Tucker. Faust szinte rögtön átvette az uralmat felette, amire én sajnos nem fordítottam erre kellő figyelmet, szegény Tucker meg akkoriban annyira össze volt törve lelkileg, hogy bármit elviselt, még Faustot is, csak maradhasson és szeresse valaki. Faust 8 hónapos volt, amikor nekiment először Tuckernek, mert hazaérve Tuckert simogattam meg először. Hatalmas verekedés lett. Ekkor kezdtem rájönni, hogy valami nincs rendben. Megvettem Jan Fennel könyveit és elkezdtem a benne leírtak szerint megalapozni a falkavezérségemet. Egész szépen haladtunk, amikor kiderült, hogy indul a környékünkön egy kutyaiskola. Kaptam az alkalmon és a 9 hónapos kutyámmal beiratkoztunk. Hagyományos szemléletű kutyaiskola volt, aszerint tanultunk. Mindenki szigorúan pórázon, ha valamelyik kutya elszabadult nagy bunyók voltak. Fausttal ráadásul már az elején kipróbálhattuk az őrző-védő ágazatot. A segéd nagyon bíztatónak találta eleinte a kutyát, hamar kart foghatott. Elkezdtünk agilityzni is, de sajnos a kutyákra való túlzott agressziója miatt nem haladtunk úgy, ahogy kellett volna. Az engedelmes ágazatban szépen haladtunk, még a szabadon követés sem okozott gondot, ha az általa megismert pár kutya volt csak a közelében és persze ők is kellő távolságban. Azt nagyon szépen megtanulta Faust, hogy ha dolgozunk, nem figyelünk más kutyákra, de amikor másokat figyeltünk, vagy pihentünk, vagy már unta az egy órája tartó nyüstölést, sokszor kitámadott mellőlem, sokszor volt, hogy őt támadták meg váratlanul. Ha valaki a közelembe jött, főleg kutyával, azt biztosan, kérdés nélkül megtámadta. Én persze ezt próbáltam kezelni, mindenféle módon, leszidtam, földre szorítottam, a hagyományos iskola eszköztárát alkalmazva, szöges nyakörvet tettem rá, bár csupán két alkalommal összesen, mivel egyszerűen nem fért össze ez a fajta, erőszakos, agresszív kutyanevelés az elveimmel. Ráadásul a kutya is nehezen viselte az ilyen fajta terhelést. Végül levizsgáztunk BH1-es szinten, de jött a kérdés, hogyan tovább? Hogyan tovább a suliban, az agility-ben, vagy egyszerűen csak a sétáltatáskor?

A séták okozták a kisebb fejtörést, mert továbbra sem találkoztunk sűrűn kutyákkal, viszont az agility és főleg az őrző-védő komoly gondot okozott. Faust, bár imád labdázni és sokszor szívesebben dolgozik labdára, mint jutalomfalatra, mégsem a zsákmányoló ösztönét hegyezte ki az őrző-védőn, hanem a csoportos, hergeléses módszer miatt folyton engem, majd magát próbálta védeni. Emiatt persze a körülöttünk álló kutyákra is őrjöngött ilyenkor. Egyre kevésbé érdekelte a kar, ott fogta meg a segédet, ahol érte, lábába, combjába és amikor egyszer rosszul fordult, a hátába harapott. Ki lett próbálva egy másik segéden, hogy ha eresztjük pórázról, akkor mit tesz a kutya… Rossz volt nézni, a segéd mögé ment és beleharapott a fenekébe, ami persze olvasva viccesen hangzik, de én egyre jobban elkeseredtem. Úgy éreztem, hogy nem uralom ezt a hihetetlen domináns, erős kutyát és ő viszont cserébe minden erejével és szeretetével azon van, hogy engem megvédjen, vélt vagy valós veszélyektől. Féltékeny volt, bármilyen kutyát simogattam is meg. Emberekkel jórészt barátságos maradt, de ha például ittas vagy ápolatlan ember jött felém az utcán, komolyan csitítanom kellett, hogy ne menjen neki. Érdekes volt viszont, hogy a családban lévő gyerekekkel való viszonya mondhatni felhőtlen maradt, a gyerekek nehezen hozták ki a sodrából, sokat elviselt tőlük. Ugyanígy a saját macskáimmal jó kapcsolata volt, őket sosem támadta meg, különösen gyengéden, finoman játszott velük. És természetesen folyamatosan a kedvemben próbált járni. De a csalódottságomat csak fokozta, hogy sem az őrző-védőben sem az apportmunkában nem értünk el semmilyen eredményt, nem változott semmi, otthoni környezetben teljesített például az apport kapcsán, de a suliban nem. Mikor a hagyományos kutyakiképzés eszköztára kimerülőben volt, és jöttek volna a durvább módszerek, azt gondoltam, itt a vége, én nem bántom a kutyámat tovább. Annyira szerettem (és szeretem) Faustot, hogy nem voltam képes durva, erőszakos módszerekkel megtörni, betörni, megfélemlíteni azért, hogy megcsináljuk az IPO 1-es vizsgát is. Azért is voltam nagyon elkeseredve, mert az Állatmenhelyen való munkásságom során sok agresszív, vad, bizonytalan kutyával volt dolgom, amit sok esetben sikerült kezelni, de valahogy a saját kutyámmal nem jutottam előre. Arra gondoltam, megmutatom a kutyát valaki másnak, és ha mások is azt mondják, amit korábban hallottam, hogy „nem jó a kutya”, akkor nem vizsgázunk, nem tanulunk és Faust „csak házikedvenc” marad, nem bántom azzal, hogy olyan dolgokat várok el tőle, amire nem képes. A szeretetet, játékot törődést ugyanúgy megkapja, csak nincs rajtunk az a nyomás…

2010 februárjában felhívtam az Őrmezői kutyaiskolát, hogy hajlandóak-e megnézni a kutyát. Hallottam, hogy „ők másképp állnak a kutyákhoz”, ezért gondoltam, adok magunknak egy esélyt Fausttal. Korom Gábor vette fel a telefont, és elhabogtam neki, hogy milyen problémáim vannak a kutyámmal. Gábor a felénél leállított, hogy ne is mondjam tovább, mert felesleges, de szívesen megnézné a kutyát, menjek is le a következő szombaton, mert akkor indul egy csoport, és ha szerencsénk van, akkor be is tud tenni minket a csoportba. Ezt akkor még nem értettem. Lementem a kutyaiskolába, felszerelkezve mindenféle eszközökkel, kellékekkel, Fauston két nyakörvvel, labdával, jutalomfalattal, mindennel. Azzal indítottak a sulin, hogy mire hazamegyünk, addigra az a 17, főleg nagytestű kan kutya együtt fog futkározni. Ekkor átfutott az agyamon, hogy ez nem nekünk való feladat. Bejött egy kerítéssel elzárt pályára vagy nyolc oktató, akiknél nagy kannák voltak, valamint a pályán volt a 17, pórázon őrjöngő kutya 17 aggódó gazdival. Egyesével lettek elengedve a kutyák, először a szukák, majd a kanok. Azok maradtak hátra, akik komolyabban mutatták a domináns viselkedést. Végül minden kutyát sikerült elengedni, kivéve Faustot. Ha úgy tűnt, balhé készül, akkor az oktatók a kannák és a „falkájuk” adta erő segítségével hamar lerendezték. Faust mindenkinek nekiment, aki csak a közelünkbe jött, még az oktatókat is megugatta, ha felénk közeledtek. Nem is lehetett a többiekkel elengedni. Már épp elkeseredtem, amikor Gábor megnyugtatott, hogy nem kell aggódnom, maradhatok a csoportban, csak nekünk ez hosszabb idő lesz. A következő 4 alkalom során mindent ugyanúgy kellett csinálnunk, mint a többieknek, csak én nem engedhettem el Faustot pórázról. Szerencsére Gábor mellénk rendelt mindig egy kedves oktatót, aki segített abban, hogyan kezeljem Faust kitöréseit a többi kutyára. Ahogy nyugodtam meg, Faust is kezelhetőbbé vált, de még mindig nekiment mindenkinek, aki felénk tartott. Egyszer csak szóltak, hogy maradjak ott a foglalkozás után, mert Mariann lehozta Jeffet és beengedik Faust mellé. Megállt bennem az ütő, nem tudtam, ki az a Jeff és ki az a Mariann, és hogy mi is fog most velünk történni. A foglalkozás alatt láttam egy hölgyet egy Fausthoz hasonló grönivel sétálgatni és már távolról áradt belőlük a nyugalom. Kiderült, ők voltak azok, Mariann és Jeff. Mariann elmondta, hogy Jeff be fog jönni Faust mellé és figyeljem meg, hogy Jeff lerendezi a viszonyukat, minden bunyó nélkül. Amikor megtudtam, hogy Jeff 11 éves, nagyon megijedtem, mi lesz, ha Faust megtépi szegény öreget. De csodák csodájára, nemhogy bunyó, még egy hangos szó sem volt a két kutya között. Amikor Faust elindult Jeff felé, felemelt farokkal, kihúzva magát, Jeff csak ránézett Faustra és hihetetlen módon, mintha szemmel verte volna. Az egész csak pár percig tartott, álltak egymással szemben és Faust lefordult Jeffről, majd 3 méteres sugarú körben nem is közelítette meg. Mintha érezte volta az ősi erőt és nyugalmat, ami Jeffből áradt. Jeff ezután odakocogott hozzám és simogattatta magát, amit Faust kénytelen volt eltűrni, nem jött a közelünkbe, csak figyelt döbbenten. Ez az egész akkora dolog volt és akkor hatást tett rám, hogy érteni, tudni szerettem volna, mi is játszódott le pontosan ott és akkor a kutyák között és az én kutyám fejében. Mariann megnyugtatott, hogy Faust hamarosan kezelhetővé válik, és elmesélte, anno Jeff is ilyen domináns és agresszív volt, mint most Faust és hogy az ilyen domináns kutyákból lehet a legjobb terápiás kutyát nevelni. Ez nagyon érdekelt és nagyon elgondolkodtatott. Másnap Gábor közölte, hogy engedjük el Faustot a csoport közepén. Megijedtem, hiszen Jeff egyedül volt és tapasztalt volt, most pedig 16 másik szeleburdi kutya közé kell beengednem Faustot. Gábor átvette a kutyát tőlem és először pórázon odavitte a többi kutyához. Faust első agresszív reakcióját azonnal büntette hanggal és a kannával. Majd a következőt is és ezt addig csinálta, amíg a kutyát már teljesen rátolta a többi kanra, de Faust már annyira össze volt zavarodva, hogy nem mert kitörni. Egyetlen helyen nem működött igazán jól a dolog, ha Faust mellettem volt. A közelemben a mai napig megmorog majdnem mindenkit. Faust nagyon meg volt döbbenve, hogy a többi kutya mászkál körülötte és bizonytalan volt, ezért hozzám menekült. A további alkalmak során Faust egyre jobban kinyílt. Sokszor kellett rászólnom, sokszor kapott Gábortól is, amikor bunyót próbált kezdeményezni. Érdekes volt látni, hogy nagyon kívülállóként viselkedett a falkában, látszott, hogy néha szívesen beszállt volna a játékba, de nem tudta, hogyan csinálja. Eleinte periférián maradtunk, az volt a biztonságos, de ahogy nőtt az én nyugalmam és magabiztosságom, úgy tudtunk közelebb menni a falkához. Nagyon sokszor dicsértem meg, amikor bár látszott, hogy nekiment volna a többi kutyának, de az első hangomra lefordult róluk. Volt egy érdekes pillanat az egyik foglalkozáson, amikor egy nagytestű fekete kan elkezdett menekülni egy másik elől. A másik érezte a fölényét és komolyabban ráment a feketére. Ekkor Faust, aki addigra már messzebb is el, mert tőlem távolodni, ezt a szituációt meglátva, ráment az üldözőre. Mindenki rákiabált a kutyákra, mire megálltak és hatalmas dolog történt, Faust nem támadta meg a másik kutyát, hanem lefordult róla. A másik fordulópont az volt, amikor Faust már elég magabiztosan közlekedett a falkában és próbálta mindenkivel megértetni, hogy bizony itt a kutyák között ő az úr. Egyik agresszívabb megnyilvánulásakor Gábor a közelében állt és még mielőtt én odaértem volna, Gábor szemben állt Fausttal és mélyen egymás szemébe néztek. Faust egy kicsit ugatott, meg morgott, de hamar abbahagyta. Talán 2-3 percig szemeztek és körülöttük megfagyott a levegő. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy esetleg Faust megpróbál nekimenni Gábornak, de nem, nem ezt történt, Faust feladta! Lehajtotta a fejét és visszakocogott hozzám. Ennek a pillanatnak nagy jelentősége volt. Faust innentől rohamosan fejlődött. Egész jól beilleszkedett a falkába, bár játszani nemigen állt be a többiekhez, de nyugodtan tudott viselkedni köztük. Egyedül a nagy moszkvai kan volt az, akivel figyeltük erősen, hogy ne keresztezzék egymás útját. Egyik alkalommal azt vettem észre, hogy Faust és a moszkvai egymás mellett állnak szaglásszák egymást szőrüket borzolva, lábujjhelyen állva. Rászóltunk a kutyákra hirtelen és a két nagyfiú egyszer csak bunyó nélkül lefordult egymásról, mintha mi sem történt volna. Azt hiszem, akkor mindenki nagyon megkönnyebbült. Végül levizsgáztunk kitűnő eredménnyel engedelmes 1-es szinten. De nem ez a legfontosabb, hiszen Fausttal hatalmas előnyben voltunk, hiszen mi már tudtuk az anyagot, nálunk a szocializációs fejlődés volt robbanásszerű.

A középfokú tanfolyam elején szintén megijedtem egy kicsit, mert kiderült, hogy nem Gábor vezeti már ezt a tanfolyamot és ráadásul nem is ugyanaz volt a csoport, új kutyák, új gazdák, újra be kellett tennem Faustot a csoportba. Mivel később érkeztünk és az első napot kihagytuk, Balázs, az oktató nem számított ránk, hogy egy problémás kutyával még szeretnék beszállni a 14 kutya közé. Nem volt más választásom, minthogy próba szerencse alapon beengedtem Faustot a csoportba, rögtön póráz nélkül. Legnagyobb megdöbbenésemre, az új kanokat megszagolgatta, jelezte nekik ugyan dominanciáját, de senkinek nem ment neki, el tudtam kezdeni vele dolgozni. Végig a tanfolyam alatt szépen dolgozott és elkezdett lassan-lassan bandázni a többiekkel. Ezzel egy időben viszont azt is megfigyeltem, hogy a fegyelmezettsége sokat romlott, nem mindig jött be első hívásra a sulin, játszotta az alkalmi süketet. Ahogy gyorstalpalóban végigélte a szocializációs lépcsőket, amik kimaradtak a kis életéből, úgy döbbent rá, hogy rajtam kívül más, érdekes élőlények is vannak a világon. Azonkívül, hogy némileg fegyelmezetlenebb lett egy időre, ez mitsem rontott a kapcsolatunkon, sőt, mintha szívesebben, bátrabban, magabiztosabban jött volna velem és dolgoztunk volna együtt. Az önálló döntést igénylő feladatok nehezen mentek eleinte, a formálás például szinte sehogy sem, csak nézett engem és tőlem várta az utasítást, nem ajánlott fel semmilyen viselkedést. Mostanra ez is szépen javult, bár messze nem tökéletes. A labdás feladatok, amikor például elgurítottak a csoport előtt egy labdát és nem szabadott a kutyáknak kiugraniuk, na ezekn vért izzadtam a kutyámmal és ezt vettem észre, hogy a feladatok legtöbbjénél alaposan le vagyunk maradva a többiekhez képest. Viszont a sulin kívüli életünkben sokat javult a sétánk, hiszen korábban a sétáink úgy néztek ki, hogy Faust a lábam mellett ment vagy ugrált és csak engem figyelt, hogy most akkor mi lesz a feladat, mit csináljak, mikor dobod a labdát? Nem szaglászott, mászkálgatott, mint egy rendes kutya, csak megfelelni próbált. A tanfolyam közben ebben is kezdett kioldódni, most, ha sétálunk, felajánlja a labdázást, meg a kis feladatokat a séta elején, de ha azt mondom neki, hogy köszönöm, most nem kell, akkor elmegy szaglászni, úgy viselkedik, mint egy „normális” kutya. Persze a közelemben marad, nem távolodik el, de már ez is valami. Időközben a falkavezérségemet is próbáltam erősíteni. Egy jó példa arra, hogy elkezdett valóban elfogadni falkavezérként és kezdi megtalálni a helyét, a kocsiban való viselkedése. Korábban folyton ugrált hátul, megpróbált előre jönni, hogy vezessen út közben, egész út alatt nyugtalan volt. A tanfolyam végére azonban, örömmel ugrott kocsiba, aránylag nyugodtan feküdt hátul és nem zavart a vezetésben. Végül eljött a középfokú tanfolyam vége és a vizsga. Mivel végig úgy éreztem, le vagyunk maradva, hiszen mi főleg a szocializációra koncentráltunk titokban még ezen a tanfolyamon is, ezért úgy mentem el a vizsgára, hogy lesz, ami lesz én így is büszke vagyok a kiskutyámra. Faust a 40 fokos meleg ellenére 94 pontos vizsgát csinált, amiért nagyon hálás voltam neki, hiszen a nagy bundájában nagyon össze kellett szednie magát ehhez. Természetesen szeretnénk továbbmenni, hiszen a nagy próbatétel majd az őrző-védő lesz, hogy ott is képes lesz-e változtatni a korábbi hozzáállásán és én tudom-e majd őt olyan módon segíteni, ahogy az a legjobb lesz.

Nagyon sok mindent tanultam ezalatt a 3 hónap alatt, nem csak a kutyákról általában, vagy a saját kutyámról, hanem magamról is. Ami nagyon fontos, hogy az együttélésünk Fausttal sokkal felhőtlenebb, sokkal nyugodtabb és boldogabb lett. Már azt is sikerült megcsinálnunk, hogy más, nem sulin megismert kan kutyával sétáltunk együtt, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. És amit valóban sosem gondoltam volna, hogy idegen kutyát beenged a kertbe, hiszen néha még szegény Tuckert is megmorogta. Igaz csak szukákat engedett be, de őket minden további nélkül, érdeklődéssel közeledett feléjük, nem volt benne agresszió, mint korábban. Csak a póráz… pórázon a mai napig is képes időnként hajmeresztő dolgokat művelni, de észrevettem, ha nem vagyunk ezzel a köldökzsinórral összekötve, akkor egy sokkal erősebb kötelék van köztünk Fausttal, ezért gyakorlatilag folyamatosan póráz nélkül sétáltatom, bárhol is vagyunk.

Sok egyéb mellett hatalmas hozadéka volt ennek az időszaknak, hogy a menhelyes kutyákkal is megpróbáltam elkezdeni a tükör-módszer szerint dolgozgatni és látok fejlődést, látok javulást és tudok kérdezni, mert szívesen válaszolnak nekem a suliban, attól függetlenül, hogy épp nem egy fajtatiszta, díjnyertes kutyáról van szó, hanem „csak” egy kidobott játszótéri keverékről.

A Mariannal és Jeffel való találkozáskor megtudtam, hogy terápiás csoport is működik a kutyaiskola keretein belül, ahova Fausttal esetleg csatlakozhatunk is. Nekem ez nagyon fontos a menhelyi kutyusok miatt is, és ha Faust is úgy akarja, elkezdjük ott a munkát. Nagy szeretettel gondolok vissza Jeffre, aki sajnos azóta átköltözött az örök vadászmezőkre, és aki nélkül Faust nem biztos, hogy ilyen hamar és eredményesen beilleszkedett volna a csoportba. Az iskolában megismert minden oktató arról tett tanúbizonyságot, hogy a kutyák és az ember közötti ősi kapcsolat még él, csak elfelejtettük, nem tudták elnyomni az évszázadok, és hogy erre képesek megtanítani a mai embereket is, hiszen nem a kutyák változtak, ők ugyanúgy a barátaink és védelmezőink maradtak, hiába alakítottunk ki magunk köré egy olyan világot, ami már nem nekik való. Ebben az új világban a mi felelősségünk, hogy rájuk vigyázzunk és a hű barátaik maradjunk!

Gazda: Szígyártó Vera; Kutya: Faust