A kutya azt tanítja meg nekünk, hogy nem lehet mellébeszélni

A figyelem korunk első számú valutája

Miért nem jó a kutyának, ha a kertbe száműzzük, és nem engedjük be a lakásba? Miért olyan nehéz felelős, tudatos gazdivá válni? Mi a póráz szerepe és van-e egyáltalán létjogosultsága? Mitől jó egy kutya élete? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel bombázta az Érdi Újságtól Kling József Korom Gábort, aki a ’90-es elején a Tükör Módszerrel új alapokra helyezte kutyás kultúránkat. Itt olvashatjátok az interjú teljes szövegét:

A kertes házakban élők többsége azt hiszi, nem kell a kutyáját sem sétáltatnia, sem a lakásba beengednie. Miért téves ez a felfogás?

KG: Az ember és kutya együttélését számos félreértés övezi. Különböző adatok vannak arról, mennyi ideje élünk együtt a kutyával. A legelső leleteket 150 ezer évesnek mondják, de az biztos, hogy jóval több mint 10 ezer éve. Ebben a hosszú időszakban a kutya bent élt a barlangban, kunyhóban, házban, a lehető legszorosabb közelségben az emberrel, egészen odáig, hogy a hideg éjszakákon egymást melegítették. Csak az elmúlt 3-4 ezer évben került ki a hálószobából. 

Hogyan kerülhetett ilyen közel a kutya az emberhez?

KG: Egy bizonyos pillanatban a kutyafaj úgy döntött, a saját létfenntartásáért viselt felelősséget átadja az embernek, és ezzel óriási stressztől szabadult meg. Olyan ez, mintha nekünk többé nem kellene azon aggódni, ki fizeti a villanyszámlát és honnan lesz kajánk. A kutya tehát nem befogott haszonállatként került az ember mellé, a csatlakozása mondhatni önkéntes volt. Mindketten nyertek vele. A kutya elfogyaszthatta a tábor körüli hulladékot, az embernek pedig hatékony védelme lett a kardfogú tigris támadásával szemben, mert a kutya kifinomult szenzorai hamarabb jelezték a veszély közeledtét. Nagyon leegyszerűsítve ember és kutya egymásra találása ebből a kölcsönös érdekből született. A kutya már nem saját csapatából választott vezért, számára az ember félisteni pozícióba került, aki ha következetesen bánt vele, egyenesen isteni pozícióra tett szert.

Gazdaként éppen ez az isteni szerep jelenti a legnagyobb kihívást. Miért olyan nehéz ennek megfelelni?

KG: Ha az ember képes úgy működni, hogy a gondolatai, az érzései és a cselekedetei harmóniában vannak egymással, akkor hiteles döntéshozó, vezető, felelősséghordozó, egy igazi viking, ahogy mondani szoktam. De minél intellektuálisabbak vagyunk, ez a hármasság annál inkább szétcsúszik, és következetlenné válunk a kutyánkkal. A Tükör Módszer lényege éppen az, hogy a mai ember is képes a gondolkodás, érzelem, akarat egy vonalba rendezésére. Az iskolánk ezen a folyamaton kíséri végig a gazdikat, igyekszik megtanítani, hogyan kommunikáljunk jól a kutyánkkal, hogyan nyerjük el az együttműködését.

KG: A kommunikáció 70 százaléka testbeszéd, 20 százaléka mimika, tehát összesen csupán 10 százalék jut a verbalitásnak. Na, itt vagyunk bajban, mert azt hisszük, a szavaink szólítják meg a kutyát. Ha meg akarjuk értetni magunkat a kutyánkkal, meg kell tanulnunk jól használni a testkommunikációt és a mimikát.

Most ebben a koronavírusos helyzetben mindenki kénytelen jóval több időt tölteni a kutyájával, mint normális körülmények között. Miért félünk mégis beengedni a kutyát a szociális terünkbe?

KG: Két oka van. Az egyik, hogy a kutya foglalkozást kíván, és nem biztos, hogy erre van lehetőségem vagy energiám. Meg hát irgalmatlan sok sorozatot lehet megnézni a kényszerű karanténban. De azért azt mindenki érti, hogy a sorozatnézés és a kutyával való foglalkozás minőségében nem összehasonlítható. Hát még, amikor a gyerekkel kell foglalkoznom.

Egy tanulmány szerint egy átlag magyar szülő 7 perc minőségi időt szán a gyerekére naponta. Mennyit kellene a kutyámra fordítanom, függetlenül a karanténtól?

KG: Természetesen nem lehet összemosni a kutya- és gyereknevelést, de a felelősségvállalás mindkettőben közös. A gyereknevelésben sokszor apellálunk az ember absztrakciós képességére, arra, hogy ezt meg azt majd később megtanulja, amivel persze figyelmet akarunk megspórolni. A kutyánál viszont erre nem lehet hivatkozni. A kutya figyelmet kér. A vírushelyzetben nagy bajban vagyunk, mert nem tudjuk, hány eurót ér majd a forintunk, amikor helyreáll a világ. De a figyelem, korunk első számú valutája, soha semmilyen körülmények között nem fog devalválódni. A kutya ezt tanítja meg nekünk. Hogy nem lehet mellébeszélni. Ha valamit el akarok nála érni, abba energiát kell fektetnem. Ennek köszönhetően figyelmet is fogok visszakapni. A kutya alapból adja a figyelmét, kérdés, hogy ezzel tudunk-e mit kezdeni. Össze tudjuk-e hangolni az ember és a kutya figyelmét. Vagy időnként ez elcsúszik, az ember nézi a sorozatot, a kutya meg kint ugat a kertben. Hogy naponta pontosan mennyit kellene egy adott kutyával foglalkozni, azt azért nehéz megmondani, mert kutyája válogatja. Egy beagle figyelméért például sokkal jobban meg kell dolgozni, mint egy német juhászéért. Mert a beagle, aki a közhiedelemmel ellentétben az egyik legjobban képezhető kutya, alapból nem annyira együttműködő a gazdával, mivel nagyon önálló. Attól is függ, mennyit kell foglalkozni egy kutyával, hogy milyen a munkaigénye. A német juhásznak például óriási a munkaigénye. Ezek alapján lehet nagyjából megsaccolni, melyik kutya mennyi foglalkozást igényel.

Az utóbbi időben Érden is sokat fejlődött a kutyatartás kultúrája, de megtörtént, hogy kutyás gazdák üvöltöttek ki a kerítés mögül, minek sétáltatom a kutyámat, csak felverem az utcát. Mit lehet ilyen konfliktushelyzetben reagálni?

KG: A kutya alapállapota, hogy őrzi a házat. Ez volt a kutya első melója, amikor összebútorozott az emberrel. Muszáj jeleznie, amikor jön a kardfogú tigris. Azt elmondani a kutyának, hogy a postás nem kardfogú tigris, bizony nagy, de nem lehetetlen feladat.  Ha valaki kikiabál a kertjéből, hogy ne arra sétáltassam a kutyámat, egy dolgot tehetek, elengedem a fülem mellett. Kutyatartóként viszont gondoskodnom kell arról, hogy a kutyám számomra, illetve a környezetem számára megfelelő viselkedést produkáljon. Az a kutyatartó, aki 24 órában a kertben tartja a kutyáját és nem tudja leállítani, ha ugat, nos, az a gazdi nincs a helyzet magaslatán. Nem érti a kutya szükségleteit. Ha egy ingerszegény környezetben megjelenik valamilyen inger, az a kutya számára eufóriát jelent, mert végre foglalkozhat valamivel. Reményeim szerint a közeli jövő felelős kutyatartója el fogja tudni érni, hogy a kutyája azonnal elhallgasson, ha ő rászól.

Neuralgikus pont a kutyatartásban a póráz kérdése. Használjuk, ne használjuk, van-e egyáltalán létjogosultsága?

KG: Aki ismeri a munkásságomat, tudja, hogy alapvetően pórázellenes vagyok. Barbár, ámde szükséges eszköznek tekintem. Ha belegondolunk, hogy a pásztor hányszor sétáltatta pórázon a puliját vagy a komondorját, akkor talán többet értünk ebből. A póráz természetellenes, sem a kutya, sem a gazdi számára nem jó. Ámde isten ments, hogy ebben a pillanatban egy mozdulattal mindenki kidobja a pórázát. A jogszabályok is póráz használatára köteleznek. Biztos mindenkinek van olyan ismerőse, aki képes a kutyáját póráz nélkül bármilyen helyzetben kezelni. Nem azért, mert különleges kutyája van, hanem mert a gazda elég tudatos ahhoz, hogy ilyen együttélési minőséget produkáljon. Abban hiszek, hogy a jövő társadalmában (lehet, hogy csak száz év múlva) bárki képes lesz erre, és akkor a kutyáról végleg lekerül a póráz. A mai korra úgy fognak visszagondolni, mint arra a barbár időszakra, amikor az ember a kutyát pórázon sétáltatta. Hogy addig miért van rá szükség? Mert a gazdák többsége nem tudja száz százalékosan irányítani a kutyát, és mert a póráz nélküli kutya több figyelmet igényel. Ha ráteszem a pórázt, intézhetem a dolgomat, telefonálhatok, járhat máson az agyam. Sajnos ilyen világban élünk.

A hazai kutyás kultúra meghatározó alakja vagy, a Tükör Módszeren alapuló iskoláid elképesztően sikeresek. Úttörő szerepednek mi a leglátványosabb, kézzel fogható hatása?

KG: A Tükör Módszer jegyében nagyon komoly hangsúlyt helyeztünk már az indulásunk idején az ürülék összeszedésére. Azt gondolom, nagyon komoly szerepünk van abban, hogy ma a városokban felelős kutyatartóként gyakorlatilag ciki kakizacsi nélkül kimenni az utcára. Ki gondolta volna 10 évvel ezelőtt, hogy egyszer eljutunk ide?

Összefoglalnád öt pontban, mitől jó egy kutya élete?

Az első, hogy a kutyánk megfelelő minőségű és mennyiségű kaját kapjon. Ne többet, ne kevesebbet. Egy kutya akkor egészséges, ha mindig éhes.
A második a kutya egyik legfontosabb szükséglete, hogy tudjon pihenni. Ne riassza fel minden nesz és zaj. Legyen saját helye, egy kuckó, egy box, egy babzsák.
Harmadik helyre teszem, de valójában a gazda a legfontosabb a kutya számára. Ki a gazda? Aki tud döntést hozni. Aki kiáll a döntései mellett és azokat következetesen betartja. A kutyának az a jó, ha olyasvalaki van mögötte, aki tudja irányítani és kontrollálni, és nem olyan, akit folyamatosan félteni kell.
Negyedikként szorosan ehhez tartozik a szociális tér. Egy kizárólag csak a kertben tartott kutya nem részese a család mindennapi szociális programjainak, ezért azt ki kell vinnünk a kertbe. Foglalkoznunk kell vele, hogy legyen élménye arról, milyen együtt élni a családdal, a csapattal. Nem barbárság kizárólag a kertben tartani a kutyát, de azt tudnunk kell, hogy nem ideális a számára.
Az ötödik a kutya energialeadási szükségletének kielégítése. Minden kutyának van interakció igénye, ami nem merül ki abban, hogy fizikailag lemozgatom, kifárasztom. Szanaszét futtathatom, el is fárad, de tíz perc múlva már jelentkezik, hogy mehetnénk megint sétálni. Szüksége van olyan együtt végzett munkára, együtt megoldandó feladatra, ami mentálisan is elfárasztja. Ha elviszem egy jó kis nyomkereső gyakorlatra, sokkal kevesebbtől is elfárad. Ezektől lehet jó élete a kutyámnak.

Szerző: Kling József. Megjelent az Érdi Újság 2020. április 8-i számában.