A fő motivációm, hogy segìthessek: interjú Zobin Viktóriával, a Tükör Módszer oktatójával

Zobin Viktória a Tükör Módszer, Kölyökkutya-program oktatója, a korábban már megismert Várfoki család és Vackor kutya mentora. Vele beszélgettünk a kutyázás és az oktatói munka szépségeiről, no és persze kihívásairól.

Viki, ha jól tudom te rögtön elméleti képzéssel, egy KIKVEZ tanfolyammal indítottad a Tükör Módszeres karrieredet. Hogyan kerültél le a Kutyasulira?

2010-ben a lányom kutyájának, Blacky-nek kerestünk iskolát, de akkor még nem voltak nyári tanfolyamok. Viszont éppen meghirdették a KIKVEZ 1. tanfolyamot, amire én beiratkoztam, szeptembertől pedig már megfigyelőként vettem részt az első tanfolyamon. Sok tapasztalatot szereztem mire segítő, majd alapfokú oktató lettem. Az ellenben nagyon hiányzott, hogy saját kutyával, gazdaként is megtapasztalhassam az alap- és középfokú tanfolyamot. Erre csak néhány évvel később került sor, amikor megérkezett családunkba Diesel kutyánk és nem is volt kérdés, hogy vele már gazdaként is végig fogom járni a tanfolyamokat.  A nehézséget nem is annyira a feladatok, hanem egyrészt a kutya érzékenysége, valamint előélete okozták, illetve oktatóként még nagyobb nyomást éreztem, hogy hibátlanul teljesítsek.

Azon kevesek közé tartozol, aki a felnőtt kutyáknak szóló alap- és középfokú tanfolyami oktatóként dolgozott, mielőtt Korom Gábor behívott volna a Kölyökkutya-Program mentorai közé. Oktatóként miben látod a két rendszer között a különbséget?

Jó kérdés, hiszen alapvetően a szemlélet és a cél ugyanaz – én 2017 óta dolgozom a Kölyökkutya-Programban. Nyilván alapvető különbség a kutyák életkora. Azt gondolom, hogy a kölyökkutyák ebben a korban nagyon fogékonyak. Úgy tanításban, mint ösztönkezelésben, már az elejétől biztosabb alapot tehetünk le, amire aztán később könnyebb lesz építkezni. Amikor elkezdtem kutyázni, még nem létezett a Tükör Módszer, de a Népszigeti suli már állt és én is oda jártam. Akkortájt még nem volt kutyaovi és senki nem gondolta volna, hogy kölyökkorban ilyen hatékonyan és eredményesen lehetne dolgozni a kutyákkal. Az elmúlt években nagyot változott ebben a szemléletünk.

Időt és erőt nem kímélve támogatod a mentoráltaidat főállásod mellett, szabadidődben is. Ahogy arról Vackorék is beszámoltak, ha kell extra konzultációkra invitálod a gazdákat két tanfolyami óra között. Mi motivál oktatóként, honnan meríted az energiát?

Főállásban vállalkozóként egy könyvelőirodát vezetek. A rugalmas időbeosztás miatt, könnyebb megoldani a konzultációkat, tudok alkalmazkodni a gazdákhoz. Nagyon szeretem az oktatói munkát: amikor a pályán vagyok, akkor nincs számomra más és megszűnik a mindennapi élet összes gondja. A fő motivációm az, hogy segíthessek. Szeretném átadni azt az érzést és gondolkodást, amit nekem a kutyázás jelent. Szívesen felvenném videóra egy tanfolyam elejét és a végét is, hogy a gazdák lássák mekkora utat jártak be. Újra és újra láthatom, ahogy lejön a gazda a kiskutyájával, az elején még bizonytalanul és talán kicsit hitetlenül is kezd bele a tanulásba. Innen jutnak el a sikeres vizsgáig, az igazi együttműködésig. Mentorként számos sikerélményben volt részem. A Várfoki család az elejétől bizalommal volt felém és rengeteg energiát fektettek be, hogy Vackorból boldog családi kutya legyen.

Oktatóként mit tanácsolsz azoknak a gazdáknak, akik olyan kihívással szembesülnek, mint a Várfoki család tette Vackor esetében?

Van egy mottóm: a lehetetlen nem létezik.  Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy: olyan nincs, hogy nincs megoldás Az első lépés, hogy a gazdák felismerjék a problémát és segítséget kérjenek. Gyakori jelenség a gazdáknál, hogy bár nagyon szeretnének tenni, a szükséges eszköztáruk hiányzik. A Várfoki család is hitt a változás lehetőségében, sok időt és energiát szenteltek a probléma megoldásának. Fontos tényező, hogy a család a hétköznapokban is rengeteget foglalkozott Vackorral és követték az iránymutatásainkat. Beleálltak a feladatba és megcsinálták: csodálatos volt látni egy kétgyermekes család energiáját, ami aztán Vackornál sokszorosan megtérült.

Visszatérve családotok saját kutyáihoz, Diesel és Blacky, rendszeresen elkísérnek a Kutyasulira. Milyen életmód sportokat élvezel velük a legjobban?

 A puding próbája az evés, éppen ezért az évek során sok mindenbe belekóstoltunk a frizbitől kezdve, az agilityn, ÖKT-n, mantrailingen át, egészen a terelésig. Azt gondolom, hogy akkor lehet eldönteni mi a legjobb választás, ha megtapasztaljuk, mit élvez a gazda és mi esik jól a kutyának. Nagyon szeretek velük új trükköket tanulni, a Tükör Módszer Bemutató Csoportban eltöltött pár évet éppen ezért nagyon élveztem. Jelenleg mantrailingre járunk. Mindkét kutyával dolgozom és a legérdekesebb a kettejük közötti különbség volt számomra. Eleinte Blackyt sokkal könnyebben értelmeztem, egyértelműbb jelzéseket adott. A sok gyakorlásnak köszönhetően azonban megtanultam Diesel jelzéseit is és mindketten nagyon élvezik a foglalkozásokat.

Az elmúlt év kizökkentett mindenkit a megszokott mederből, sokan álltak át otthoni munkára és a kutyák napi ritmusa is megváltozott. Te gazdaként min változtattál a járvány hatására, oktatóként mit tudsz tanácsolni ebben a felfordult világban?

Régóta otthonról dolgozom, így a tavalyi év ebből a szempontból nekem nem hozott változást. Szerencsére extrém szeparációs problémáink nincsenek, azonban azt én is megtapasztaltam, hogy a két kutya mennyire kötődik egymáshoz. Éppen ezért én mindenképp javasolnám a két vagy több kutyás családoknál, hogy külön foglalkozzanak velük, noha én is tapasztalom, hogy ez néha nehézséget okozhat a hétköznapokban. Azt is fontosnak tartom, hogy próbáljunk alkalmat és lehetőséget teremteni arra, hogy a kutya még ebben az időszakban is legyen egyedül otthon: nem is gondolunk rá, de másképp éli meg egy kutya a gazdák távollétét, ha közben egy másik eb társaságában van.

Fotó: Zobin Viktória tulajdona