Mindig keresek valamit, ami felpezsdít: interjú Monoki Nikolettel, a Tükör Módszer csoportvezető és viselkedésterápiás oktatójával
Monoki Nikolettel már sokszor találkozhattatok, itt a virtuális térben és a Kutyasulik pályáin is. Felsorolni is nehéz szerteágazó oktatói munkásságát, hiszen az évek során folyamatosan megújulva oszlopos tagjává vált a Tükör Módszer közösségnek. Három részes interjú sorozatunk első fejezetét olvashatjátok most:
Röviddel beszélgetésünk előtt gyarapodott a családotok, egy új taggal. Trini és Fló kutyák mellé megérkezett Rió, egy eurázsiai kölyök. Mielőtt róluk beszélgetnénk, kanyarodjuk a történet elejére és kérlek mesélj arról, hogy hogyan kerültél a Kutyasulira?
Gyerekkorom óta imádom az állatokat, és már gyerekként megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy kutyakiképzéssel szeretnék foglalkozni. Vidéken akkor még nagyon nem volt elterjedve a kutyaiskola, így sajnos nem is tudtuk kinyomozni, hogyan válhatnék kutyakiképzővé. Így aztán lemondva az álmomról, közgazdasági iskolába mentem továbbtanulni. Végül szerencsés véletlenek sorozataként érkeztem a Kutyasulira. Egy kutyás magazinban láttam meg egy fotópályázatot, aminek kapcsán összeismerkedtem Gróf Krisztiánnal, a Zalaegerszegi Kutyasuli oktatójával. Ő összekötött a Népszigeti Kutyasulival, ahol először még “kutyátlanul” kezdtem el tanulni, hiszen én akkor kollégistaként saját kutyát még nem tarthattam. Így végeztem el a KIKVEZ-t és kezdtem el megismerkedni a Tükör Módszerrel. Már egy éve voltam a sulin, amikor egy rehabilitációs projekt keretében Bátor kutyával kijártam az alapfokot. Sok idő telt el, mire olyan albérletbe költöztem, ahova kutyát is vihettem, így amikor Trini érkezett, már terápiás oktató voltam.
Másfél évtized során oktatóként nagyon sok feladattal találkoztál már. Mi volt eddig a legnagyobb kihívás?
Valóban, gyakorlatilag az oktatói ranglétra minden fokát végigjártam. Alapfokos oktató, középfokos oktató, terápiás oktató, majd 6 évig iskolavezető is voltam. Ugyanakkor úgy érzem nincs meghatározó pont, mert mindegyik lépcsőfok a maga módján egy kihívás volt. Amikor alapfokos oktató lettem, azt épp úgy kihívásnak éreztem, mint az első szemináriumok megtartását, mint terápiás oktató. Minden új dolog előtt egy egészséges izgalmat érzek. Eleinte talán azért volt bennem egy kevés félsz, mert nem vagyok egy nagyon kommunikatív alkat, mint az oktatók többségét, engem is a kutyák iránt érzett szenvedélyem vitt le a pályára. Voltak bennem kérdések az első csoportom előtt: Hogyan fogom megtalálni a gazdákkal a közös hangot? Elfogadnak-e oktatójuknak, úgy, hogy még saját kutyám sincs? Szerencsére az első alapfokos csoportom egy nagyon jó élmény volt, szuper gazdákkal, így én is egyre magabiztosabb lettem.
Van olyan kutyás program, amit gazdaként szeretnél még kipróbálni, esetleg hazánkban elterjeszteni?
Nagyon sok mindent kipróbáltunk már. Tereltünk, agilityztünk, mantrailingeztünk és még az ÖKT-t is kipróbáltuk. Most Trinivel magasabb szintű vizsgára is készülünk. Időközben pedig elkezdtük a kutyákkal a Kéktúrát, amit szeretnék velük végigjárni. Most épp a felénél járunk.
Hogyan tudod ennyi tapasztalattal a hátad mögött újult energiával folytatni a munkát?
Oktatóként és gazdaként mindig keresem a következő szintet, ami motivál. Eleinte adott volt a ranglétra szorgos végigjárása. Mára már az a cél vezérel, hogy minél több emberhez eljusson az, amiben hiszünk és ahogy kutyázunk. Természetesen voltak kevésbé lelkes időszakok is, de mindig keresek valamit, ami felpezsdít. Így jött a TriniTricks ötlete is.