Klausz Barbi oktatónk és a terelés – 2. rész

Klausz Barbara neve ismerősen csenghet nem csak az Őrmezői Kutyasuli tanulóinknak, hanem az ausztrál juhászok, illetve a terelés szerelmeseinek is. Míg az első részben az ő saját kutyás és oktatói tapasztalatai kerültek előtérbe, ezúttal a terelésről, mint kutyás sportról mesélt nekünk.

Hogyan kezdtél el terelni Barbi?

Először Vitoval mentünk Vasadra, egy alomtalálkozó keretein belül: már kicsiként nagyon ügyes volt, de sajnos logisztikai nehézségek miatt nem tudtunk rendszeresen gyakorolni, végül vele az ÖKT mellett a mantrailing lett az életmódsportunk.  Bevallom az én kedvenc életmódsportjaim az alapvető ösztönökön, öröklött viselkedésmintákon alapuló sportok. Azokon belül is azok, ahol a gazda irányítása mellett folyik az ösztönmunka. 

Vitoval ellentétben Nord első birkás élménye nem volt túl meggyőző (itt buzdítanám a gazdákat arra, hogy ne adjátok fel), csak álltunk a pályán, a birkák farkasszemet néztek a kölyökkel, de senki nem mozdult, és talán mindannyiunknak ugyanaz járt a fejében, miszerint „innen szép nyerni”. Ezután már Herding Training Centerbe mentünk, hogy kicsit jobban ránézzünk a kutyában rejlő képességekre, és meglepő módon már a második alkalommal rendívül lelkesen hajkurászta és hívta játékra a birkákat a maga kölykös, suta módján. . Az országban több terelési centrum is található (pl. Porteleken, Székesfehérváron és Bodakúton), mi Vasadon Kiss Barbara vezetésével készülünk  rendszeresen – a fővárosból talán ez a legkönnyebben elérhető.

Nord merőben más karakter, mint Vito és természetesen sokat számít az is, hogy vele teljesen más alapokon nyugszik a kapcsolatunk, hiszen elve Tükör Módszerrel kezdtük az életünket. Menetközben nekem is meg kellett tanulnom, hogy mennyi gátlásra/bíztatásra van szüksége  a sikerhez ennek a csodás, de Vitohoz képest sokkal “lágyabb” személyiségű kutyának. Egy kisebb szünetet is beiktattunk a terelő képzésünkbe, amikor úgy éreztem, hogy még jobban össze kell csiszolódnunk a kutyával, és erre a célra a Kutyasuli kínálta lehetőségek tökéletesen megfeleltek. Visszatérésünk után néhány hónap elteltével sikeresen teljesítettük a Terelő Munkavizsga (FCI HWT) feltételeit és az érdeklődésem (a trénerünk nógatására) a versenyek jelentette kihívások felé fordult.

Mi jellemzi a terelési munkátokat, kinek ajánlod ezt a sportot?

Sokáig az egyik célom az volt, hogy mindenféle birkával dolgozzunk: legyen gyors és lassú egyaránt, az volt a célom, hogy minden birkához tudjon igazodni a kutya. Lassacskán eljutottunk odáig, hogy egyes szintű versenyekre járhattunk, miután, idén nyáron léptünk a II.osztályba, ahol a legutóbbi versenyünkön már dobogós helyezést értünk el, miután az első osztálytól első helyezéssel búcsúztunk.

A terelés egy kooperáció: hiába tehetséges egy kutya, az ember tudja megadni a biztonságos irányítást neki, ráadásul egy aussie jellemzően kevésbé együttműködő, mint például egy border collie. A terelés akarva-akaratlanul olyan helyzeteket teremt, ahol nagy nyomást tudunk a kutyára tenni, főleg verseny szituációkban, mert az ösztönpréseket nem engedhetjük ki a végén. Ez egy nagyon kemény sport, hiába van egy jó terelő kutya számára öröm a birka közelségében.

Szerintem mindenképpen érdemes elmenni kipróbálni, mert az elején biztos, hogy sikereket ér el a kutya. hosszútávon a legtöbb gazdának az okozza a kihívást, hogy bevigye a kontrolt a helyzetbe. Hiába kutyához szokott birkák ezek, azért nehéz őket irányítani és nem is feltétlenül ajánlom versenysportként a legtöbb kutyának.

Sokáig „csupán” két célom volt a terelésben Norddal. Az egyik, hogy olyan természetessé váljon a számára a birka, mintha farmra született volna, a másik pedig, hogy bármilyen típusú birkával tudjon a jövőben dolgozni, azaz felismerje és hozzáigazítsa a munkastílusát az adott nyájhoz.

Néhány megmérettetés után egy kitűnő minősítésű első helyezett munkánkkal búcsúztunk az 1-es osztálytól, és nyár óta már 2-es osztályban versenyzünk, ahol már kipipálhattuk az összes dobogós helyezést, egy 2. egy 1. és egy 3. hellyel büszkélkedhetünk. Ennek ellenére nem sürgetem a 3-as osztályba lépésünket, hisz van még mit tanulnunk a jelenlegi szintünkön is. 

A terelésre én úgy tekintek, mint egy csodálatos együttműködésre kutya ésgazda közt: hiába jó ösztönű és tehetséges egy kutya, ha a kutya-gazda kapcsolat sántít, és vica versa, lehetek én fantasztikus kutyavezető, de gyér ösztönű kutyával nehéz lesz sikerre vinnem a párosunkat. Szóval a sikerhez kombinálódnia kell a megfelelő ösztönnel rendelkező, de egyébként jól irányítható kutyának és a felkészült, kudarctűrő gazdának. Ráadásul egy aussie együttműködésre való hajlama valamelyest elmarad például egy border collie-jétól, más jellegű munkára lettek szelektálva, az aussie felülírhatta az ember irányítását, ha ő az adott helyzetet máshogy ítélte meg. 

A terelés, bár véleményem szerint az egyik legcsodásabb sport, rengeteg olyan helyzetet teremt, ahol szükségszerűen nagy nyomást helyezünk a kutyára, hisz a terelőkutyáink egyik legerősebb ösztönét kell irányítás alá vonnunk. Noha a kutya folyamatosan kapja a jutalmat a munka során, hiszen hajthatja a birkát, egy képzettségi szint felett már nem élheti ki az „eszement hajkurászásra” való késztetését. 

Bármilyen terelőkutyával érdemes kipróbálni magunkat ebben a sportban. Az elején az ösztönfejlesztés fázisban, általában rendkívül élvezi kutya és gazda is a munkát. Általában akkor szoktak kezdődni a nehézségek, amikor meg kell érkezzen a gazda részéről a kontroll.

Ami miatt azonban inkább a megfontolt és kitartó gazdáknak ajánlanám a terelést az az, hogy ha valaki csak az élvezetes részig, az ösztönfejlesztésig viszi el a kutyáját, de a kontroll felépítésére már nem fektet hangsúlyt, az a mindennapi együttélésben inkább nehézségeket „nyer” semmint hasznot a terelő sportban szerzett élményeikkel.

A Kutyasulin oktatóként mi építesz be az etológiából, illetve terelés világából hozott tapasztalataidból?

A tudományos munkámban a kutyák emberrel szembeni agressziójával foglalkoztam, így a kutyakommunikációs jelek olvasását, és ennek fontosságát hoztam magammal az oktatásba, és azt a tapasztalást, hogy a kutyázást sosem szabad félvállról vennünk:, ez nem olyan, mint egy rajzversenyen utolsó előttinek lenni, kicsit gyakorolsz még és jó lesz az. Ha a kutyával hibázunk annak lehetnek sérülésekkel járó következményei. Ezért én a gazdákat arra ösztönzöm, hogy az út elején óvatossággal kompenzálják az esetleges hiányosságaikat. 

Általában nagy testű kutyás csoportjaim vannak, az ő viselkedési csúszásaikat nem lehet elbagatellizálni, folyamatos prioritás kell legyen a kapcsolatfejlesztés mellett a kézbentarthatóság, hiszen bizonyos méret és adottságok mellett konkrétan „fegyvert” hordunk magunknál. Ezeknél a csoportoknál számomra az ügyességi vizsgán való sikerességnél is fontosabb, hogy értse, lássa a gazda az kutyáját, és mindig legyen eszköze a helyzetek megoldására.

Nord és Vito jellembeli különbségei miatt talán már mondhatom, hogy egyaránt tudom, hogy mivel segíthetem egy érzékenyebb, „finomabb” és egy erősebb kutya gazdáját. Ha csak a terelést nézzük, nagy fokú hozzáértést és emellett hatalmas fegyelmezettséget kíván ennek a két típusnak a megfelelő kezelése magas ösztön hőmérsékleten, hisz nem megszüntetni akarok egy viselkedést, jelen esetben a birka hajtását, hanem amellett fenntartani, hogy közben mégis az irányításom alá vonom. Úgy érzem azzal, hogy immáron két kutyával három sportban mélyültem el (Nord éppen egy hete tett A3 szinten mantrailing vizsgát, ami a sportkutyák számára elérhető legmagasabb szint a Mantrailing Akadémia Alapítvány vizsgapalettáján) oktatóként képes vagyok hatékony segítséget nyújtani a gazdáknak az életmódsportok választásánál. 

Gazdaként az aussieról, mint fajtáról tudok (és szeretek is) véleményt mondani és egyúttal mindenkit óva intek attól, hogy tévesen ítélje meg a fajtát puha plüssmackó kinézete alapján, hisz egy rendkívül intelligens, de erős akaratú, néha ellentmondást nem tűrő terelő és jószágot/farmot őrző kutyáról van szó. Mélyüljünk el a fajta kialakulásának történetében, tudjuk meg milyen munkára voltak szelektálva, és kezdjünk tudatosan és felkészülten a nevelésükhöz, ne szégyelljünk segítséget kérni.

Gazdaként, etológusként és kutyaoktatóként is ugyanaz a feladatunk: megtalálni azt az utat, amivel legjobbat tesszük a kutyánknak, még akkor is, ha ehhez bele kell néznünk abba a bizonyos tükörbe, amit a kutya és az ő nevelése állít elénk. Ne féljünk kilépni a komfort zónánkból, ha a helyzet úgy követeli!

Fotó: Klausz Barbara tulajdona

Kövesd a Tükör Módszert Facebook oldalát további érdekes és hasznos kutyás tartalmakért vagy nézz szét a Vakkantó webshopban! A Neked Ugatok! podcast sorozatot pedig a Youtube-on követheted.