Zsu, Áron, Loki és Momo sikertörténete

Loki kutya esetében a véletlenek legszerencsésebb egybeesését láthatjuk: mi az esélye annak, hogy miután egy kezdő gazda mindenképpen amstaffra vágyik, hiába választ jó hírű tenyésztőtől, a szokásosnál is komolyabb kihívásokkal kell szembenéznie, de szerencséjére beleszeret egy Tükör Módszeres oktatóba? Nem lennénk meglepve, ha Hollywood is lecsapna a történetre, addig viszont álljék itt Zsu és Áron beszámolója kalandjaikról Loki és Momo kutyák oldalán.

Áron: Már egy ideje szerettem volna egy kutyát, de egyáltalán nem értettem hozzá és nem is tudtam eldönteni, milyet szeretnék. Zsuval összeismerkedtünk a munkahelyemen és egyre többet beszélgettünk kutyázásról, mert ő addigra már aktív Kutyasulis volt – egy Momo nevű shiba gazdája és a Kölyökkutya-program mentora. Én egyre jobban a fejembe vettem, hogy nekem amstaff kutya kell és némi kutakodás után találtam egy kennelt, ahol csupa pedigrés show kutya volt. Választottam, Loki, felmenői között, többek között egy argentin bajnok is található. Loki egy éves volt, amikor hozzám került – belőle azért nem lett kiállítási kutya, mert a farkán volt egy törés. Ez egy családi kutya életében nem jelent különösebb problémát, de kiállításon nem indulhatott, így és sajnos nem is nagyon foglalkoztak vele, nagyjából az első évét elkülönítve töltötte.

Zsu: A beszélgetéseink során a személyes szimpátia és a kölcsönös kémia egyre erősödött Áronnal, de azért volt bennem egy komoly félsz, hogy az én Momó shibám, hogyan fog kijönni Lokival és mit lehet kihozni ebből a kapcsolatból úgy, hogy az embereken túl a kutyák is jól érezzék magukat benne.

Milyen volt Loki az érkezésekor?

Áron: Nem lakás kutya volt és már ez kihívást jelentett: nekünk családi kutyaként egy házőrző németjuhászunk volt édesanyám kertjében, így nekem sem volt kellő tapasztalatom, hogy mit tehetnék egy érezhetően szeparáló kutyával. Tapasztalatlanságomnak több márkás cipőm és szeretett bútorom látta kárát.

Zsu: Hab a tortán, hogy a mi párkapcsolatunk a COVID járvány idején indult, így a randevúink javarészt egymás lakásán és sétálva zajlottak. Első kézből láttam, hogy Loki nagyon feszesen közelít más kutyákhoz és séta közben nagyon érzékeny minden ingerre. Felmértem, hogy a mi kutyáinkat így nem lehet összeereszteni, eleinte valamelyikünk mindig robogott haza hogy megsétáltassa a saját kedvencét. Végül Zsoldos Marianna egy terápiás alkalommal felügyelte az első találkozást Momo és Loki között, ami a várakozásokkal ellentétbenteljesen eseménytelenül és izgalom mentesen zajlott.  Az első séta és az első otthoni találkozás szintén mesébe illő volt. Elmondhatjuk, az egész első hónap csalóka volt, mert Loki egy buddha staff módjára viselkedett, semmi jelét nem adta a gondoknak a szeparáción kívül.

Milyen problémákat észleltetek először?

Zsu: Loki egy kutyafutis incidensnél belekapott egy másik kutya pofájába, ami egy hét múlva szerencsére már begyógyult, de én kölyökkutyákkal foglalkozó mentorként be kellett, hogy lássam, hogy egy felnőtt amstaffhoz nincsen megfelelő eszköztáram, pláne, ha nem hozzám kötődik. Nekem nagyon nehéz volt elfogadni, hogy hiába van egy csőbunkó shibám, vele bárhova bármikor el tudok menni, soha nem fog beleállni egyetlen konfliktusba sem, viszont most jött egy kutya az életünkbe, akinél soha nem lehet tudni, hogy Momót vagy akár embert bántana és aki miatt nem tudunk összejönni a kutyás barátokkal.

Áron: Ahogy a buddha staff elkezdett átalakulni, napközivel kezdtük a szocializációt, ami eleinte nagyon ígéretesen zajlott és párhuzamosan beiratkoztunk a Kutyasuliba is. Aztán Loki szájzárat kapott egy találkozásnál – ez már a Népszigeti alapfokú tanfolyam alatt történt és ott nagyon megzuhantunk, nem tudtam bízni se magamban, se a kutyában. Nem gondoltam, hogy vissza tudnám hívni vagy megfelelően tudnám kezelni egy éles helyzetben.

Ha jól tudom, a tanfolyam sem volt egy egyszerű történet nektek – elmesélitek, mi történt?

Zsu: A kutya egyszerűen elfogyott. Láthatóan folyamatosan készenlétben volt, minden ingerre összerezzent, állandóan menekülni vagy támadni akart, ami miatt az alapfokú vizsgán teljesen eredménytelenül szerepeltünk. A pályaszabály miatt az agresszió nem volt opció számára, de az állandó menekülés tarthatatlan volt és a mi idegeinket is felőrölte.

Áron: Az alapfokú tanfolyam számomra gazdaként sem volt egy sikerélmény, bevallom a Tükör Módszer akkor nem tűnt megoldásnak – nem láttam, hogy egy ilyen kutyához hogyan lehet bejutni tudományos módszerekkel.

Zsu: Így tértünk vissza Mariannhoz, akivel eleinte kutya szocializációs terápián vettünk részt, amelyeket nagy terápiás séták követtek. Ezeken jellemzően nagyon szépen teljesített Loki, tanulta, hogyan lehet szépen sétálni és ne rettegjen folyamatosan.

Lelőhetjük a történet alakulását: Loki mára egy működőképes, társadalomkompatibilis kutya. Hogyan értétek ezt el?

Áron: Gyakorlatilag mindent kipróbáltunk. Varga Balázstól is nagyon sokat kaptunk a folyamat során, bár eleinte a terápiás ÖKT edzésekből az ÖKT teljesen hiányzott, mert Loki egyáltalán nem tudta elengedni magát a foglalkozásokon. Balázs javaslatára újrajártuk az alapfokot az Őrmezői Kutyasulin, ahol Kresák Ágnes szájkosárban bevitte a napközis csoportba és hiába mutatkoztak a sétáink során komoly gondok Lokival, aki rendszeresen le akart vadászni más kutyákat, beeresztette a csoportba és nem okozott földindulást. 

Zsu: Nagyon sokat segít, hogy Loki folyamatosan jól szocializált kutyák között van oktatói felügyelettel és, mi nagyon finomra hangoltuk a gátlás-dicséret megnyilvánulásait. Lassan, de biztosan elkezdett látszani a  befektetett munka hatása és már én is mertem újra sétáltatni Lokit, de brutális időszak volt ez.

A hétköznapok során milyen meg negatív előítéletekkel találkoztok azért, mert Loki egy szájkosaras amstaff?

Áron: Séta közben jellemzően szemlesütve átmennek az utca túloldalára kivéve, amikor Momo a cuki shiba is ott van, akire rögtön rárepül mindenki. Ők nem tudják, hogy pont Momo az antiszoc. Ehhez képest kellemes meglepetésként ért minket, hogy Olaszországban mindenki Lokit akarta megsimogatni – egyáltalán nincsenek meg azok a társadalmi beidegződések, amelyekkel itthon a fajtával kapcsolatban (félig-meddig jogosan) találkozhatunk.

Zsu: Az emberek nem tudják, hogy a látszat csal. Nekünk is fél évig tartott, amíg a szomszédaink megtanulták, hogy Loki a gyerekbarát a párosból, Momót megsimogatni sem lehet, mert frászt kap a nyünyörgetéstől.

Áron: Az egyetlen gond, hogy Loki hajlamos elfelejteni, hogy ő 30 kg, előfordul, hogy fékezés hiányában felborogat mindent, de közben egy négylábú szeretetbomba, aki egyetlen gyereknek nem ártana.

Hova tovább, milyen céljaitok vannak?

Áron: El kellett fogadnunk, hogy ő nem az a kutya, akivel eljárkálhatunk és tömött futtatóban labdázgathatunk, és ő bizonyos helyzetekben mindig szájkosárban lesz. Mondom ezt úgy, hogy 92 pontos középfokú tanfolyami vizsgát tettek Zsuval, ami Loki esetében földöntúli teljesítmény.

Zsu: Ma már tudunk laza pórázon sétálni és kutyákkal nincsen konfliktusa felügyelet mellett – ez két olyan mondat, amit hihetetlen érzés kimondani.  Most már emberekkel sincsen konfliktusa, étterembe például nyugodtan jöhet velünk. Számomra a legnagyobb kontraszt a tanítás során volt, mert Loki egyáltalán nem akarja úgy használni az agyát mint az én ravaszróka Momó shibám. A bójához kiküldést 6 hét után a vizsgán sikerült először abszolválnia Lokinak, ennek a szájkosaras staffnak, aki bizonyos feladatokat csak labdával hajlandó végrehajtani. Egyszerűen a saját elvárásaimat és hozzáállásomat kellett megváltoztatnom. A receptet most már leírhatjuk: 2 alapfok, 1 középfok, 2 viselkedésterápiás oktató, 1 napközi és 1 ÖKT tréner támogatásával elértünk a nyugodt hétköznapokhoz. 

Fotók: Zsu és Áron tulajdona

Kövesd a Tükör Módszert Facebook oldalát további érdekes és hasznos kutyás tartalmakért vagy nézz szét a Vakkantó webshopban!