Nyomtatás

Kedves gazda, kutyabarát olvasó!

A Tükör Módszer Kutyasuli helyszínei épp kényszerpihenőn vannak, de már mindenki nagyon készül, hogy visszatérjünk a pályákra.

A téli magazinban bemutattuk a budapesti iskolák kiváló vezetőit, akik a háttérben most is gőzerővel dolgoznak, hogy a Kutyasulik tanfolyamok széles választékával várhassák a tanulni vágyókat. A tavasz mindig a megújulás időszaka. Ennek jegyében most a csapat további tagjai következnek, akik a hamarosan nyíló Hajógyári Kutyasuli és a már évek óta nagy sikerrel működő Kölyökkutya-programnak az oktatói.

Szeretnénk megosztani sikersztorikat is, melyek jól mutatják, hogy kutyáink milyen hihetetlen fejlődésre képesek. Ahogy a Várfoki család és Vackor jól példázzák, ilyenkor az ember is változik, hiszen négylábú társaink tükröt mutatnak nekünk.  S hogy ez mennyire így van, azt a Tükör Módszer Magyarország és az Union közös játéka is mutatja, melyre szeretettel invitálunk mindenkit.

Jó olvasást és kutyázázást kívánunk!

Pétercsák Petra vezetésével nyílik az új Hajógyári Kutyasuli

Kevesen tudják, de a Tükör Módszer oktatói gárdája többségében önkéntesen, szabadidejében vesz részt a Kutyasuli munkájában. Néhányan viszont napi szinten hódolhatnak a kutyaoktatás iránt érzett szenvedélyüknek. A szerencsés kevesek közé tartozik Pétercsák Petra is, aki az áprilisban nyíló új Hajógyári Kutyasuli vezetője.

Kezdjük az elején: Petra te eredeti szakmádat tekintve reklám szakemberként kezdted a kutyázást, és innen jutottál el relatív rövid idő alatt oda, hogy napjaidat a Tükör Módszer Kölyökkutya Programjának szenteld. Mi késztetett a váltásra?

Nagyon-nagyon szerettem a reklámszakmát, a szervezettségét és a kreativitást abszolút magaménak éreztem. Sok ügyféllel dolgoztam és a kreatív csapatokon keresztül rengeteg színes személyiséget ismerhettem meg. De az, hogy az általam végzett munka eredményét, hatását csak közvetve láttam, mindig okozott egy kis hiányérzetet. Ez a kutyasulin nem így van: ott szinte óráról órára megtapasztalom, hogy milyen hatása van annak, amit teszünk, érzem a munkám hozzáadott értékét. És ez nagyon inspiráló.

Az elmúlt években sokféle szerepben találkozhattak veled a Kutyasulira érkezők. Először gazdaként, majd a Kölyökkutya Tanfolyam mentoraként és Kölyök PRO-s oktatójaként dolgoztál, most pedig vezető oktatóként lépsz a pályára. Az eddigiek alapján mit szeretsz legjobban kutyaoktatóként a munkádban?

Számomra folyamatos pozitív energiát ad az a folyamat, aminek újra és újra tanúja, részese lehetek. Először találkozom egy emberrel és a kölyökkutyájával, akik amikor lejönnek hozzánk a sulira, még épp csak ismerkednek egymással, majd a tanfolyam végére egy harmonikusan működő párossá alakulnak. Minden kutya-gazda párosnál új történettel találkozunk, az ő útjukon kísérhetem őket. Csodálatos és megtisztelő látni, ahogy összhangba kerülnek, és igazán jó érzés, hogy ehhez én is hozzájárulhatok. Az pedig csak hab a tortán, hogy kevés jobb dolog van a világon, mint nap mint nap kölyök kutyák között lenni.

Közhely, de sajnos igaz: sokszor az oktatók kutyáinak jut a legkevesebb figyelem, hiszen a gazdájuk más gazda-kutya párosokkal foglalatoskodik. Milyen életmód sportokat élveztek legjobban saját kutyáddal, Lunával, az ausztrál juhásszal?

Pont az idő szűkössége teszi igazán értékessé azt, amikor együtt lehetünk. Sok mindent kipróbáltunk és végül olyan programok mellett maradtunk, amikben mindketten jól érezzük magunkat és feltöltenek minket. Az a helyzet, hogy a tipikus juhászkutya tevékenységek valahogy nem arattak akkora sikert nálunk, mint azt a sztereotípiák mentén várhattuk volna. Nagyon szeretjük viszont az ügyességi és a trükktanulós feladatokat, illetve a közös túrákat. Ilyenkor igazán minőségi időt tudunk egymással tölteni.  Ezek mellett fontos , hogy rendszeresen beiktassunk ÖKT foglalkozásokat is a programunkba, mert Luna rendelkezik egy adag bizonytalansággal és érzékenységgel, mellyel foglalkozni kell.

Az új Hajógyári Kutyasuli kicsit eltér a már megszokott budapesti Tükör Módszeres iskoláktól. Kérlek, mesélj arról, hogy miben különbözik ez a már ismert helyszínektől?

Egyre égetőbben éreztük azt a hiányt a Kölyökkutya Tanfolyam végén, hogy el kell eresztenünk a gazdáink kezét, mert nem tudtunk tudatosan kialakított életmód és klubprogramokat kínálni a folytatáshoz. Most ezt szeretnénk itt orvosolni a saját oktatói csapatunk segítségével. Mérhetetlen energiát és időt mozgósított a lelkes mentori gárda, hogy folyamatosan várhassuk újabb és újabb lehetőségekkel a kölyköket, akik már nem is annyira kölykök, mire befejezik a tanfolyamot. Nagy előnyt jelent, hogy az oktatóink többsége már a Kölyökkutya Program szellemiségében tanult gazdaként is, és nyitottak arra, hogy folyamatosan fejlődjenek. Az innovációt egyébként rendszer szinten is nagyon fontosnak tartjuk, hogy minden kutya-gazda párosunk a legmegfelelőbb támogatást kaphassa.

Hagyományosan a kutyák oktatása fél éves koruk után, ivarosodás idején kezdődik. A Tükör Módszerre építve hazánkban először a Kölyökkutya Tanfolyam  kínálta fel a lehetőséget a gazdáknak, hogy már korábban megkezdjék a tanulást kutyájukkal. Miért érdemes kölyökként tanfolyamra járni kedvencünkkel egy olyan időszakban, amelyre legtöbbször még a játék és babusgatás idejeként tekintünk?

Érdekes, hogy pont a játékot említed, mert saját tapasztalatom, hogy néha még

játszani sem annyira természetes és egyszerű. Meglepő módon sokszor még abban is támogatni kell a gazdákat, hogy önfeledten, a kutyának jólesően játszanak négylábú társukkal. Ez csak egy példa a sok közül, amit az ember ösztönösen másképp kezelne, és ha korán szakemberhez fordul, akkor a kutya érdekeit szem előtt tartva tudja elkezdeni a kutya-gazda kapcsolat építését. 

Kutyámmal, Lunával pedig gazdaként azt is megtapasztaltam, hogy a Kölyökkutya Tanfolyam egy olyan buborékot teremtett, aminek köszönhetően kimaradtak bizonyos problémák, amikkel egyébként valószínűleg meg kellett volna küzdeni. Mivel az első pillanattól nagyon tudatosan építettük a kívánt és nem kívánt viselkedéseket, nap, mint nap láttam és most is látom, mekkora behozhatatlan előnyt jelent, ha ezt a korai tanulási korszakot kihasználjuk. 

Anno amolyan gazdik egymás között beszélgetésekben számtalanszor kérdeztek más gazdák, hogy én mit tettem ilyen vagy olyan szituációban,  és hát az a helyzet, hogy a gondok többségével mi nem is találkozunk a saját kapcsolatunkban. Ezt a Kölyökkutya Progamnak köszönhetjük. Persze nekem sem egy túlkontrollált biorobot kutyám van, és mi is belefutottunk az első majd második kamaszkor okozta kihívásokba. De a kölyökkorban megalapozott dolgokra megbízhatóan számíthatok, és arra építjük tovább a dolgokat. 

Fotók: Pétercsák Petra és Kiss Barbi tudajdona


Gyerekek, kutyák, mentori munka – interjú Valcz Zsófiával a Hajógyári Kutyasuli csoportvezetőjével

A Tükör Módszer Kölyökkutya-tanfolyamának egyik alapköve, hogy a gazdákat mentorok támogatják személyre és kutyára szabott segítséggel. Egy tanfolyamon általában három-négy mentor dolgozik együtt, hogy a vezető oktató munkáját segítsék az órák során, illetve az órák között tartsák mentoráltjaikkal a kapcsolatot. Nem csak a tanfolyami menethez kapcsolódó esetleges elakadásokkal, nehézségekkel fordulnak hozzájuk a gazdák, hanem bármilyen kutyát érintő kérdést meg lehet velük beszélni. Mivel a mentori csapat többsége saját kutyájával is a Kölyökkutya-tanfolyamot végezte el, gazdai tapasztalataikra is tudnak hagyatkozni a felmerülő problémák megoldásakor. Valcz Zsófia két mentett kutya (és három cicus) gazdája, a Kölyökkutya-program mentora, pro-s oktatója és a 2021. áprilisában nyíló új Hajógyári Kutyasuli  egyik csoportvezetője. Vele beszélgettünk gyerekekről, kutyákról és a mentori munka szépségeiről.

Ha jól tudom két kutyád közül csak az egyikőjükkel, Korbennel végeztél Kölyökkutya-tanfolyamot, míg Shaggy-vel, akit lassan hat éve, hogy örökbe fogadtál, alap és középfokú tanfolyamon vettél részt. Mi volt gazdaként a legnagyobb kihívás a tanfolyamokon?

Nekem még Shaggy előtt volt egy tacskóm, akiről utóbb kiderült, hogy fajtájára nem jellemző módon rendkívül együttműködő volt, pedig kutyasuliba se jártam vele. Nagy magabiztosan vettem magamhoz Shaggyt, ám róla hamar kiderült, hogy elkél mindkettőnknek egy kis formális oktatás. Így kerültünk az Őrmezői Kutyasulira, de mivel akkor még nem volt Kölyökkutya-tanfolyam sajnos, csak 8 hónapos korában kezdtük el az alapfokú képzést. Röviden annyit mondanék az addig eltelt időszakról, hogy Shaggy drága kutyának bizonyult és én a poklok poklát megjártam vele néhanapján. 

A Tükör Módszer alapvetően nagyon jó választás volt, közel állt hozzám a szellemisége, hiszen már 9 éves koromban is falatokkal tanítottam az akkori kutyánkat és soha nem akartam volna mondjuk szöges nyakörvet bevetni. Shaggy tiszteletéért azonban komoly harcot kellett vívjak, és még a középfok elvégzése után is bőven maradtak kihívások számomra. Így jutottam el Varga Balázshoz, akitől rengeteget tanultam, és engem is egyre jobban elkezdett érdekelni a Tükör Módszer. Így már nem volt kérdés, hogy amikor Korben hozzám került, akkor eleve a Kölyökkutya-tanfolyamot választjuk. Szerencsére a Talpas Állatorvosi rendelőbe járunk a kutyákkal és ők szóltak, hogy indul ez az újfajta tanfolyam. Utólag visszatekintve egyértelműen látszik a különbség: Korben 5 hónaposan olyan jól működött, mint sok más felnőtt kutya soha.

Mi késztetett arra, hogy  ne csak saját kutyáid oktatásával törődj, hanem mentorként is szerepet vállalj a Kutyasuli életében?

Ahogy említettem a Tükör Módszer alapvetően nagyon szimpatikus volt már a kezdetektől és minél többet dolgoztunk Shaggy-vel, annál jobban érdekelt a tanítás. Shaggy kutyával nem volt könnyű semmi: a tanítás során a motiválás, illetve a viszonyrendezés egyformán kihívások elé állított, de a nehézségek által rengeteget tanultam magamról is, nem csak a kutyák mozgatórugóiról. A Kölyökkutya-tanfolyamon szerzett tapasztalataim megmutatták, micsoda éles a különbség, ha a kölyökkutyánkat azonnal megfelelő technikákkal kezdjük nevelni. Fellelkesített, hogy ezek a technikák megtanulhatóak, és bárki által működtethetőek. Elkezdtem segítőként kutyaovira járni, majd a Kölyökkutya-tanfolyam és Pro tanfolyamok elvégzése után léptem tovább fokozatosan oktatói irányba. Először mentorként, illetve most már az online Kölyökkutya-tanfolyam előkészítésében is részt vállalok a Kutyasuli munkájában. Utóbbit is nagyon élveztem, de a szívem csücske a mentori munka. Nagyon motivál az a tudat, hogy mennyit segíthetünk egy-egy kutyának azzal, hogy a gazdáját támogatjuk, miközben az erre nyitott gazdik egy hihetetlenül erős tükröt kapnak a kutyájuk által.

Relatív rövid szülési szabadságra mentél kisfiad mellől és hamar folytattad a mentori munkát. A csapatban többen vannak, akik családjuk mellől jönnek le a hétvégi tanfolyamokra, de azért ez nagyfokú elkötelezettséget mutat és talán tapasztalataid segíthetnek másoknak is, akik kisgyerekkel és kutyával élik a mindennapjaikat. Otthon milyen kutyás szabályaitok vannak a legifjabb gazdával?

Első perctől tudtam, hogy nálunk nem lesznek olyan videók, ahol a gyerek a kutyán lovagol. Nekem természetes volt, hogy a fiamnak sem engedem majd, hogy a kutyákat nyúzza és mindenki kölcsönösen tiszteletben tartja a másikat. Azt viszont nagyon érdekes volt látni, hogy a két kutya mennyire másként reagál, ha a gyermekem néhanapján nem megfelelően közelít hozzájuk és én kivételesen nem vagyok karnyújtásnyira. Korben, aki eredetileg egy félős kölyök volt, puszikkal oldja a helyzetet, míg az általában rettenthetetlen Shaggy hanyatt-homlok menekül és kihátrál a helyzetből. A nap végén viszont a jelen lévő felnőtt felelőssége, hogy a szabályokat mindenki betartsa és néha azon tűnődöm, hogy erről a témáról akár egy külön könyvet is írhatnánk.

Gazdaként milyen típusú életmód sportokat élvezel a legjobban a kutyáiddal?

Nagyon sok mindent kipróbáltunk. Shaggyvel és nagyon élvezzük az agilityt, ami illik is az alkatához. Sajnos Korben szalagszakadás miatt épp egy másfél éves kálvárián van túl, és mivel az egyik felmenője belga juhász, különösen nehéz volt betartani a gyógyulásához szükséges mozgásszegény életmódot. Amikor mindenki egészséges, élvezzük a mantrailinget, illetve Ü5 vizsgára készülünk. Viszont számomra az ÖKT a legkedvesebb az összes életmód sport közül és most az ÖV5 vizsgát céloztuk meg. Ezen kívül kiváló kikapcsolódásnak bizonyult a Kutyasulin talán kevésbé ismert, de a gazdákat valóságos szuperhőssé avató sport, a canicross, ahol gyakorlatilag repülünk a kutyák után. Shaggy, malamut felmenőihez méltóan brillírozik ilyenkor.

Rendkívül izgalmas fejezethez érkezett a Tükör Módszer budapesti csapata, hiszen hamarosan új iskola nyílik a Hajógyári szigeten, mely kifejezetten a Kölyökkutya-program otthona lesz. Te mit vársz legjobban az új helyszínnel kapcsolatban?

Nagyon várom annak a lehetőségét, hogy hétköznap is tarthassunk Kölyökkutya-tanfolyamot az új helyszínen. Mivel elég messze lakunk az új iskolától úgy tervezem, hogy lehetőség szerint egész napra “kiköltözök” majd és a napköziztetésbe is szeretnék belekóstolni. Nagyon érdekel, hogy hogyan működnek a kutyák egy-egy nagyobb csoportban.

Ahogy azt már említettük, elmúlt évben fontos szerepet vállaltál a Puppy PREducation online Kölyökkutya-tanfolyam előkészítésében, melynek már utó munkálatai zajlanak és nyártól alternatívát nyújt azoknak, akik nem tudnak a Kutyasulin résztvenni a szivacskorszak kiaknázásában. Mentorként kiknek ajánlod? 

Mindenkinek, aki már az első perctől tudatosan szeretné kialakítani a kutyájával a kapcsolatot. Visszatekintve vannak dolgok, amivel kapcsolatban nem vagyok elégedett Shaggy esetében és ezt egyértelműen könnyebb dolgom lett volna, ha fiatalabb korában kapunk szakembertől segítséget. A Kölyökkutya-tanfolyamon tanultakkal nagyon könnyen megalapozható a jó viszony a gazda és a kutya között, finomabb technikákat is használunk, hiszen kölykökről van szó. Nekem személy szerint a legtöbbet az adta, hogy megtanultam tudatosan pihentetni a kutyámat. Ez a mai világban valódi ajándék, és Korben kezelését se tudtuk volna végigcsinálni nélküle.

Ami talán a nehézséget okozza és ezt oktatóként is tapasztalom, hogy míg a középfokú tanfolyamra már jó nagy adag irritációval érkeznek le a gazdák, a kölykök esetében sokkal nehezebb mindig észben tartani, hogy a jövőnek dolgozunk, és ha nem vigyázunk, a cuki kölykök pikk-pakk a fejünkre nőhetnek. 

Fotók: Valcz Zsófia saját tulajdona

Vackor és családja

2019. őszén találkoztunk először Vackorral, a Népszigeti Kutyasulin induló Kölyökkutya-tanfolyamon. Vackor mára már valószínűleg rá sem ismerne egykori önmagára: egy félelmeit agresszióba fojtó, teljes mentori figyelmet kívánó kis feszültség-gombóc volt, aki bizony próbára tette az oktatói csapatot is. Családja végig kitartott mellette és a tanfolyami órák mellett rendületlenül, hétről-hétre jártak Zsoldos Marianna viselkedésterápiás foglalkozásaira, valamint Zobin Viktória extra mentori konzultációkra és Korom Gábor különóráira is. Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy az ilyen történetek miatt töltjük a fél életünket a Kutyasulin, és ezt szeretnénk most veletek is megosztani.

Vackor „Kisgazdája”, Várfoki Zsuzsanna felnőtteket meghazudtoló kitartással dolgozott már a legelső tanfolyamon is, így nem volt kérdés, hogy – édesapja, Pál, kíséretében – őt fogom kifaggatni a történetükről. Kezdjük az elején kedves Vackor család, hogyan került hozzátok Vackor, miért őt választottátok?

Zsuzsi: Az első kutyánkat nagypapámtól örököltük és vele kezdődik a mi kutyás történetünk is. Picur, a puli lány hamar igazi családtaggá vált, így nagyon megviselt minket, amikor 2018. októberében meghalt. Az igazat megvallva, nem is gondoltuk, hogy bárki valaha az ő kutya nyomdokaiba tudna lépni. Rákövetkező nyáron viszont épp Zamárdiban bicikliztem, amikor elém futott egy kis fekete gombóc: már akkor tudtam, hogy ő az én kutyám. Onnantól kezdve minden nap elmentem meglátogatni ezt a tündéri kis kölyköt, akit „Füstös Jóskának” neveztem el, az orra körül lévő szürkés folt miatt. Közben megismertük a gazdáját is, aki egyik nap (egészen pontosan augusztus 3-án) azt mondta nekem: „Most jól fogd meg a nyakörvét és el se engedd többé!”

Itt édesapja, Pál, átveszi a szót: Igen, Vackornak elviekben volt gazdája, ő azonban nem a mi fogalmaink szerinti tudatos és felelős kutyatartó volt. A maga módján gondoskodott a kutyáiról, de azt azért nem szabad elfelejteni, hogy Magyarországon még a mai napig mennyire széles skálán mozognak a kutyatartók. Füstös Jóskából vedlett Vackorrá ez a félig puli, félig pumi kölyökkutya, aki akkor még tiszta bolha volt és bizony még sem oltva, sem féregteleítve nem volt soha. Két felnőtt kutyával, köztük az anyjával, élt egy domboldali telken. Mivel a másik két kutya meg volt kötve, viszont más állatok és kutyák rendszeresen betévedtek a kertbe, a kölyök Vackor vette magára a porta védelmét. Mi innen eredeztetjük a viselkedésbeli gondjai nagy részét, és mivel az állatorvosi teendők miatt nem tudtuk azonnal kutyaközösségbe vinni, egyre jobban tartott a többi kutyától, amit agresszív viselkedéssel próbálta ellensúlyozni.

Honnan hallottatok a Kölyökkutya-tanfolyamról, miért döntöttetek a korai tanulási lehetőség mellett?

Zsuzsi: A keresztanyukám járt Korom Gáborhoz az ónémetjuhász kutyájával és így már ismertük a Tükör Módszert. Tudtuk, hogy az oktatók nagyon lelkiismeretesek és végigkísérik a gazdákat, akár a tanfolyamon túl is, ha szükséges. Mindenképpen Gábortól szerettünk volna mi is tanulni, így nem volt kétséges, hogy a Népszigetre megyünk –  főleg mert szeptember elejére, amikor elkezdtünk vele sétálni, már az egész család tudta, hogy Vackornak komoly problémái vannak a puttonyában és segítségre lesz szükségünk.

Pál: Zsuzsi talán már nem is emlékszik rá, de először elmentünk Gábor előadására az Árpád Gimnáziumba, még a tanfolyam kezdete előtt. Ott ébredtünk rá, hogy ilyen egy ember, aki ért kutyául és erre nekünk nagyon nagy szükségünk volt. Picurral ellentétben, Vackornak egyértelműen kutyaiskolára volt szüksége és nem is akármilyenre. A feleségem, Barbara, mondta is, hogy egy olyan helyet kell találnunk, ahonnan nem dobnak ki minket Vackorral egyetemben az első óra után (nevet).

A Kölyökkutya-tanfolyam elvégzése után Korom Gábor meghívására résztvettetek a Pro tanfolyamon is. Gazdaként mi volt a legnagyobb kihívás a tanulás során?

Pál: A helyzet az, hogy én nem tudok kutyát nevelni. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehet kihozni a kutyából azt, amit kívánsz. A kutyáknak alapvetően hasonlóan jár az agyuk – a kihívás az, hogy én gazdaként hogyan viszonyulok hozzájuk.  Bizony az én viselkedésem csapódik le a kutyán, amikor nem tudom, hogy mit tegyek. A Tükör Módszer neve ezért is találó, mert a kutya tényleg tükröt tart nekünk. Picurral ellentétben, Vackor folyamatosan 1200% százalékos figyelmet kíván: ha egyszer lankad a figyelmünk, annak akár később lehet meg a böjtje.  Nem csoda, hogy tíz hétig körülbelül minden estére meg volt a programunk a Kutyasulin.

Zsuzsi: Nem volt könnyű Vackor jelenlétében órát tartani, állandóan ugatott és belekötött a többiekbe, folyamatosan úgy érezte, hogy neki rendezkednie kell. Nagyon sok időt töltöttünk Vackor tanításával: jártunk a Kölyökkutya-tanfolyamra, külön konzultációs órákon gyakoroltunk mentorunkkal, Zobin Viktóriával (akinek nagyon hálásak vagyunk a sok-sok türelemért és segítségért), jártunk terápiás órákra Mariannhoz és kedden esténként Hajógyári sétára Gáborral, ahonnan szintén mindig kaptunk valamilyen hasznos, megszívlelendő jó tanácsot.

 A tanfolyamokon túl, milyen életmód sportokat élveztek Vackorral?

Zsuzsi: Az utóbbi időben sajnos nem tudok a tanulás mellett annyi időt szánni Vackorra, mint amennyit szeretnék. A kirándulást, a közös mozgást viszont nagyon élvezzük. A másik kedvencünk a kereső játék, amit nagyon ügyesen művel. A kutyatársaság egyértelműen hiányzik neki, szeretnénk Ü5-re is felkészülni vele, illetve az agilityt és a terelést is kinéztük. Reméljük, hogy hamarosan lehetőségünk nyílik ezekre is.

Nagyon sokan feladták volna azt a küzdelmet, hogy Vackor a családotok tagja lehessen és harmonikusan tudjatok együttélni. Mit tanácsoltok a hasonló helyzetben lévő gazdáknak?

Zsuzsi: Mindenképpen kérjenek segítséget. Nagyon sokat számít, ha egy gazda olyan lelkes és nagy tudású emberektől tud tanulni, akiknél a feladás szóba sem jöhet. A fejlődés adta pozitív élmények pedig hihetetlen sokat számítanak. Vackor viselkedése, a többi kutyához való viszonya rengeteget javult, bár nyilván nagyon sokat nehezít a dolgon, hogy Vackornak egy családban kell érvényesülnie és négy gazdája is van egyszerre. Az viszont önmagáért beszélt, hogy Vackorral, aki először a póráz gondolatától is frászt kapott, egy hónap alatt tudtunk eljutni oda, hogy egy acsarkodó kutya mellett is el lehetett vele sétálni. Ez számomra hatalmas megerősítés volt.

A fotók és a videó a család tulajdona.

A fő motivációm, hogy segíthessek: interjú Zobin Viktóriával, a Tükör Módszer oktatójával

Zobin Viktória a Tükör Módszer, Kölyökkutya-program oktatója, a korábban már megismert Várfoki család és Vackor kutya mentora. Vele beszélgettünk a kutyázás és az oktatói munka szépségeiről, no és persze kihívásairól.

Viki, ha jól tudom te rögtön elméleti képzéssel, egy KIKVEZ tanfolyammal indítottad a Tükör Módszeres karrieredet. Hogyan kerültél le a Kutyasulira?

2010-ben a lányom kutyájának, Blacky-nek kerestünk iskolát, de akkor még nem voltak nyári tanfolyamok. Viszont éppen meghirdették a KIKVEZ 1. tanfolyamot, amire én beiratkoztam, szeptembertől pedig már megfigyelőként vettem részt az első tanfolyamon. Sok tapasztalatot szereztem mire segítő, majd alapfokú oktató lettem. Az ellenben nagyon hiányzott, hogy saját kutyával, gazdaként is megtapasztalhassam az alap- és középfokú tanfolyamot. Erre csak néhány évvel később került sor, amikor megérkezett családunkba Diesel kutyánk és nem is volt kérdés, hogy vele már gazdaként is végig fogom járni a tanfolyamokat.  A nehézséget nem is annyira a feladatok, hanem egyrészt a kutya érzékenysége, valamint előélete okozták, illetve oktatóként még nagyobb nyomást éreztem, hogy hibátlanul teljesítsek.

Azon kevesek közé tartozol, aki a felnőtt kutyáknak szóló alap- és középfokú tanfolyami oktatóként dolgozott, mielőtt Korom Gábor behívott volna a Kölyökkutya-Program mentorai közé. Oktatóként miben látod a két rendszer között a különbséget?

Jó kérdés, hiszen alapvetően a szemlélet és a cél ugyanaz – én 2017 óta dolgozom a Kölyökkutya-Programban. Nyilván alapvető különbség a kutyák életkora. Azt gondolom, hogy a kölyökkutyák ebben a korban nagyon fogékonyak. Úgy tanításban, mint ösztönkezelésben, már az elejétől biztosabb alapot tehetünk le, amire aztán később könnyebb lesz építkezni. Amikor elkezdtem kutyázni, még nem létezett a Tükör Módszer, de a Népszigeti suli már állt és én is oda jártam. Akkortájt még nem volt kutyaovi és senki nem gondolta volna, hogy kölyökkorban ilyen hatékonyan és eredményesen lehetne dolgozni a kutyákkal. Az elmúlt években nagyot változott ebben a szemléletünk.

Időt és erőt nem kímélve támogatod a mentoráltaidat főállásod mellett, szabadidődben is. Ahogy arról Vackorék is beszámoltak, ha kell extra konzultációkra invitálod a gazdákat két tanfolyami óra között. Mi motivál oktatóként, honnan meríted az energiát?

Főállásban vállalkozóként egy könyvelőirodát vezetek. A rugalmas időbeosztás miatt, könnyebb megoldani a konzultációkat, tudok alkalmazkodni a gazdákhoz. Nagyon szeretem az oktatói munkát: amikor a pályán vagyok, akkor nincs számomra más és megszűnik a mindennapi élet összes gondja. A fő motivációm az, hogy segíthessek. Szeretném átadni azt az érzést és gondolkodást, amit nekem a kutyázás jelent. Szívesen felvenném videóra egy tanfolyam elejét és a végét is, hogy a gazdák lássák mekkora utat jártak be. Újra és újra láthatom, ahogy lejön a gazda a kiskutyájával, az elején még bizonytalanul és talán kicsit hitetlenül is kezd bele a tanulásba. Innen jutnak el a sikeres vizsgáig, az igazi együttműködésig. Mentorként számos sikerélményben volt részem. A Várfoki család az elejétől bizalommal volt felém és rengeteg energiát fektettek be, hogy Vackorból boldog családi kutya legyen.

Oktatóként mit tanácsolsz azoknak a gazdáknak, akik olyan kihívással szembesülnek, mint a Várfoki család tette Vackor esetében?

Van egy mottóm: a lehetetlen nem létezik.  Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy: olyan nincs, hogy nincs megoldás Az első lépés, hogy a gazdák felismerjék a problémát és segítséget kérjenek. Gyakori jelenség a gazdáknál, hogy bár nagyon szeretnének tenni, a szükséges eszköztáruk hiányzik. A Várfoki család is hitt a változás lehetőségében, sok időt és energiát szenteltek a probléma megoldásának. Fontos tényező, hogy a család a hétköznapokban is rengeteget foglalkozott Vackorral és követték az iránymutatásainkat. Beleálltak a feladatba és megcsinálták: csodálatos volt látni egy kétgyermekes család energiáját, ami aztán Vackornál sokszorosan megtérült.

Visszatérve családotok saját kutyáihoz, Diesel és Blacky, rendszeresen elkísérnek a Kutyasulira. Milyen életmód sportokat élvezel velük a legjobban?

A puding próbája az evés, éppen ezért az évek során sok mindenbe belekóstoltunk a frizbitől kezdve, az agilityn, ÖKT-n, mantrailingen át, egészen a terelésig. Azt gondolom, hogy akkor lehet eldönteni mi a legjobb választás, ha megtapasztaljuk, mit

élvez a gazda és mi esik jól a kutyának. Nagyon szeretek velük új trükköket tanulni, a Tükör Módszer Bemutató Csoportban eltöltött pár évet éppen ezért nagyon élveztem. Jelenleg mantrailingre járunk. Mindkét kutyával dolgozom és a legérdekesebb a kettejük közötti különbség volt számomra. Eleinte Blackyt sokkal könnyebben értelmeztem, egyértelműbb jelzéseket adott. A sok gyakorlásnak köszönhetően azonban megtanultam Diesel jelzéseit is és mindketten nagyon élvezik a foglalkozásokat.

Az elmúlt év kizökkentett mindenkit a megszokott mederből, sokan álltak át otthoni munkára és a kutyák napi ritmusa is megváltozott. Te gazdaként min változtattál a járvány hatására, oktatóként mit tudsz tanácsolni ebben a felfordult világban?

Régóta otthonról dolgozom, így a tavalyi év ebből a szempontból nekem nem hozott változást. Szerencsére extrém szeparációs problémáink nincsenek, azonban azt én is megtapasztaltam, hogy a két kutya mennyire kötődik egymáshoz. Éppen ezért én mindenképp javasolnám a két vagy több kutyás családoknál, hogy külön foglalkozzanak velük, noha én is tapasztalom, hogy ez néha nehézséget okozhat a hétköznapokban. Azt is fontosnak tartom, hogy próbáljunk alkalmat és lehetőséget teremteni arra, hogy a kutya még ebben az időszakban is legyen egyedül otthon: nem is gondolunk rá, de másképp éli meg egy kutya a gazdák távollétét, ha közben egy másik eb társaságában van.

Fotó: Zobin Viktória tulajdona

Tükör Módszer Magyarország© Magazin, 2021. tavasz
Kiadó | Tükör Módszer Magyarország Kft.
Kapcsolat | e-mail: [email protected]