A behívás, ha idejében kezdik tanítani, egyszerű dolog. Persze mindez az ingerkörnyezettől függ. A lényeg, hogy kellőképpen tudjuk motiválni a kutyát. A tanítást nyugodt helyen, lehetőleg otthon kell elkezdeni. A lényeg, hogy amikor a kiskutya odajön hozzánk, jutalmazzuk meg és kössük „hívószóhoz”. Jutalomfalattal nagyszerűen lehet motiválni a kutyák többségét, ezzel könnyedén magunkhoz hívhatjuk és így a kutya hamar megtanulja, hogy a gazdihoz menni jó. Ha már otthon megbízhatóan odajön hozzánk, ha hívjuk, akkor nehezíthetünk a feladaton. Tudnunk kell, hogy a kutyák nehezen általánosítanak. Ezért más környezetben lehet, hogy újra kell tanítani a feladatot, de ez már gyorsabban fog menni. Próbáljunk minél több helyen gyakorolni, hogy a kutya hamar megértse, a behívás mindenhol behívás marad. Az első sétáknál a kiskutyák igen meglepődnek a rengeteg inger hatására, ezért rendszerint póráz nélkül is a gazdi közvetlen közelében maradnak, bármerre is menjen. Idővel felbátorodnak és elmennek messzebbre, de általában figyelik gazdájukat, nehogy elveszítsék szem elől. Azonban a legtöbb gazdi elkövet két óriási hibát. Egyik az, hogy ha a kutya nem jön vissza, akkor utána megy, így a kutya megszokja, hogy biztonságban van, a gazdi úgyis követi. A másik általános hiba, hogy ha vége a sétának, behívja, pórázra veszi és hazamennek. Így természetes, hogy a kutya megtanulja, hogy ha hívják, az a séta végét jelenti. Na de hogy is kerülhetjük ezt el? A válasz egyszerű: miközben a kutyák játszanak, gyakran hívjuk be, jutalmazzuk meg és engedjük vissza játszani. Esetleg büntetést is alkalmazhatunk, hogy ha a kutya nem akar visszajönni. De a büntetésnél is van alapszabály. A jutalmazás is és a büntetés is időhöz van kötve, így gyakorlatilag vagy a csínytett közben, vagy 1-2 másodpercen belül kell büntetnünk, másként a kutya képtelen lesz összekötni a két dolgot. Ebből látszik, hogy a behívás nem végrehajtását nem könnyű büntetni. Sok gazdánál lehet látni, hogy ha a kutya csak a sokadszori behívásra megy oda, büntetést rónak a kutyára. Ilyenkor csak mi hisszük azt, hogy azért büntetünk, mert nem jött vissza, valójában azonban, a kutya szemszögéből azt büntetjük, hogy odament a gazdihoz. Sokszor előfordul, hogy a kutya után megy a gazda, és ott akarja büntetni, azonban mielőtt odaérne a kutyához, az megfordul és elindul visszafelé. Ilyenkor már szintén nem büntethető! Ha a kutya makacsul nem akar bejönni, akkor nem találtuk meg a megfelelő motivációt (az ingerkörnyezethez kell megválasztani az adott jutalomfalatot,- van úgy, hogy otthon a táp is elég, míg a parkban pl. sült hús szükséges). A makacsul nem behívható kutyákat érdemes kutyaiskolába vinni, ahol egyéb behívási módszereket is tanítanak.

A kiváltó okot kell megszüntetni. A szökés egyik ellenszere a rendszeres, naponta legalább egyszeri séta, amikor a kutya kifutkározhatja, szaglászhatja magát, esetleg játszhat más kutyákkal. Ha ennek ellenére szökik, akkor érdemes elmenni vele egy Tükör Módszer szerint működő iskolába, ahol segítünk rendezni a gazda-kutya viszonyt, felállítjuk a mindennapos szabályokat, amik növelik a gazda tekintélyét és csökkentve a szökés esélyét.

A kutyák alapjaiban véve tiszta állatok, ha van lehetőségük, akkor hamar rászoknak arra, hogy ott végezzék el a dolgukat, ahol kell. Ehhez először el kell döntetnünk, hogy hol is legyen ez a hely. Az állatorvosok nem ajánlják, hogy kivigyük a kiskutyát az utcára, amíg nincs meg az utolsó oltása, ilyenkor kijelölhetünk egy helyet, ahova szoktatjuk. Vannak, akik újságpapírt terítenek le a lakás egy pontjára, mások a macska alomra esküsznek. Természetesen a kutya nem fogja egyből megérteni, hogy mit akarunk, ezért szánjuk rá az első pár napot, legyünk a kutya nyomában és figyeljük minden mozdulatát. Ha látjuk, hogy a kiskutya nem találja a helyét, mászkál, szaglászik, vigyük oda, ahová szeretnénk, hogy pisiljen. Ha netán késő és éppen a tevékenység közben kapjuk rajta, akkor ne hagyjuk, hogy befejezze, szóljunk rá és rögtön vigyük a kijelölt helyre. Ha oda pisil, vagy kakil, dicsérjük meg, akár jutalomfalattal is. Természetesen tudnunk kell, hogy a kiskutya nem képes négy óránál tovább visszatartani a vizeletét, valamint játék, alvás és evés után szinte biztos, hogy pisilni is fog. Ne essünk kétségbe, ha több hónapig tart a szobatisztaságra szoktatás, büntetni pedig nem nagyon tanácsos, mert annyira ösztönös viselkedésről van szó, hogy valószínűleg fel sem fogja, miért kap büntetést.

A kutyák nem ismerik azt a kifejezést vagy viselkedést, hogy bosszú. Az egyik ok lehet a szeparációs félelem, ennek kezeléséről “itt” olvashatunk. A kutyák nem szeretnek odapiszkítani, ahol alszanak/élnek, így szinte biztos, hogy csak arról van szó, hogy túl sokáig kellene kibírnia a kutyának ürítési lehetőség (séta) nélkül. Ha kevés idő telik el az esti és a reggeli séta között, a kutya mégis bepiszkít, nézessük meg állatorvossal, lehet, hogy valamilyen fiziológiai probléma áll a háttérben. Ha sehogy sem sikerül megváltoztatni a dolgot, megoldás lehet a mostani tápról jobb minőségű tápra, vagy házi kosztra átállni, ilyenkor ugyanis kevesebb salakanyag képződik és kevesebbet is kell üríteni a kutyának.

A fiatal kutyáknál előfordul, hogy nagy öröm esetén bepisilnek. Emiatt nem kell aggódni, ki fogja nőni. Annyiban tudunk ezen segíteni, hogy nem pörgetjük fel annyira a kutyát, hogy bepisiljen. A hazaérkezéskor például tegyünk úgy, mintha ott sem lenne, ha nagyon ugrál, akkor küldjük el maguktól. Akkor hívjuk oda magukhoz köszönteni, amikor látjuk, hogy lenyugodott. Ez azért is jó, mert a rangsorbeli távolságot is növeljük, érvényre juttatjuk a jogunkat, hogy nyugodtan hazaérkezhetünk, kifújhatják magukat. Egy falkában sem ugrik senki a vezér nyakába, amikor hazaérkezik. Ezt először nehéz kivitelezni, mert a kutya szomorúvá válhat tőle, de hosszútávon a kutyának is jobb, mert kiegyensúlyozottabbá válik.

A hely bevédése olyan kiváltság, amit egy falkában csak a falkavezér csinálhat. Egy családban nem
egészen így néz ki, mert ott minden embernek joga van megvédeni helyét a kutyával szemben, de a
kutya nem teheti ezt meg. Ahhoz azonban, hogy a kutya egyre tegyen így, az élet más területein is ki
kell állnunk kiváltságaink mellett. Bármilyen helyzetben el kell tudnunk küldeni magunk mellől a
kutyát, minden közös akciót nekünk kell kezdeményeznünk, irányítanunk és befejeznünk (pl.: én
veszem elő a labdát, én hívom labdázni, én döntöm el, hogy labdázás közben kinél mennyi ideig van a
labda és aztán én is rakom el a labdát). A másik lehetséges magyarázat, hogy kutyánk pánikból vagy
bizonytalanságból reagál harapással. Ebben az esetben előbb a pánikot/bizonytalanságot kell oldani.
Mindezt egyedül, külső szem nélkül nagyon nehéz. Gondoljuk végig, hogy mekkora áldozatot tudok
meghozni ezért a kutyáért, és legalább egy-két alkalomra vigyük el kutyaiskolába, a legjobb, ha olyan
helyre visszük ahol Tükör Terápia is működik. Valószínűleg már néhány alkalom is nagyban jobbá teszi
a közös életet.

A falkák esetében az alfa pár biztosítja az ételt és eszik először. A mai családokban azonban ez rendszerint felborul és a mi étkezésünk nincs összefüggésben a kutya etetésével. Ha a kutya morog a gazdájára, ez azt jelenti, hogy védelmezi az élelmét egy nála alacsonyabb, de maximum. egyenrangú egyedtől. Néhány apró tanács betartásával erről a kutya leszoktatható. Soha ne legyen a kutya előtt hosszabb ideig étel (hacsak nem egészségügyi okokból)! Ha a kutya otthagyja a tálját, azonnal vegyük el és majd csak a következő etetésnél adjuk neki vissza! Kössük az etetést feladathoz: pl. addig ne ehessen a kutya, amíg nem mondjuk neki: „Tiéd!”, és ne azonnal mondjuk neki, előbb bírja ki egy kicsit ülve. Néha vegyük el a kutyától a tálat és néhány másodperc után adjuk vissza neki úgy, hogy a kutyának ismét meg kelljen dolgoznia érte. Tegyünk a tál szélére valamit, amit megehetünk (pl. ropi) és mielőtt a kutya ehetne, látványosan vegyük el és együk meg, majd miután befejeztük, odaadhatjuk a kutyának is a saját ételét.

Sok kétségbe esett gazdával találkozunk, aki nagyon agresszív az 5-6 hónapos kutyájára panaszkodik. Sajnos nem mindegyik ember tudja megítélni, hogy a kutya valójában agresszív, vagy csak játszani akar – el kell ismernünk, hogy a kutyák időnként durván játszanak. Azonban a felnőtt korú kutyák egy része tényleg hajlamos az agresszióra. Ebben a kérdésben mindenképpen kutyaiskola segítségét kell kikérni, megmutatni a kutyát szakembernek, mert nem minden esetben kell ugyanúgy eljárni, és sajnos ebben az esetben, ha elrontunk valamit, nagyon nagy károkat lehet okozni. Azonban minden gazdinak, aki úgy érzi, hogy a kutyája agresszív, ajánljuk Jan Fennel könyvét, a Kutyapszichológiát, amelyben megismerkedhetünk néhány ilyen esettel és a falkarend ideális kinézetével. Annyit azért nem árt tudnunk, hogy egy falkában a falkarend felállítása és megtartása pozíció megerősítéssel, néha harccal jár, amely azonban ritkán végződik komolyabb sérüléssel. Az alfa ezeket a harcokat képes leállítani, azonban a gazdák többsége nem áll rangban a kutya felett, így ennek kimenete nem biztosított, valamint a harc bármikor újra előfordulhat.

A kutyák három dologból tudják, hogy ki áll fölöttük a rangsorban:

A folyton nyalogató kutya az elsőt szegi meg. Természetesen nem minden nyalogatás dominancia, a szájszélüket nyalogató kutyák gyakran pusztán félnek és csillapítani akarják azt, akivel összetalálkoztak.

A kutyáknak általában valóban sok az energiája, de a fő gond az, hogy ő irányítja a közös tevékenységeket, nem mi. Ez azt jelenti, hogy nem tisztel minket, a rangsorban nem állunk előtte, vagy nagyon kicsi a távolság köztetek. Erről nem a kutya tehet, valószínűleg mi küldtünk olyan jeleket, amik ezt közvetítik számára. Mindig a gazdának kell dominánsabbnak lenni a csapatban, neki vannak kiváltságai. Az egyik ilyen kiváltság pont az, hogy a közös akciókat ő kezdje, irányítsa és fejezze be. Erre figyeljünk a legjobban! Legyünk nagyon határozottak és kitartóak. Magunknak segítünk, ha olyan szituációkat teremtünk, ahol a kutya kevésbé pörög fel, vagy már el van fáradva. A lényeg, hogy soha ne hagyjuk, hogy az legyen, amit ő akar, legalábbis amíg ez a jelenség el nem múlik. Mi döntjük el, hogy mikor játszunk, hogyan és mikor hagyjuk abba. Legyünk kreatívak; még ha a kutya nem is hagyja, hogy irányítsuk, játsszuk ki, ne rohangáljunk utána! Azért ugat, mert megerősítettük benne, hogy ha eleget ugat, akkor mindig megkapja, amit akar. Figyeljünk, hogy a jövőben ez ne így legyen! Ajánlatos megfontolni a klikkeres tanítást, amivel le tudjuk fárasztani agyilag is a kutyát és ettől sokat javul a kapcsolat, a kommunikáció közöttünk.

Ha a fiatal kutya olyan dolgokat rág, eszik, amiket meg akarunk óvni, a legegyszerűbb módszer a letiltás. Ennek során egy olyan negatív élményhez kötjük a rágást, hogy elvegyük a kutya kedvét attól, hogy többször megtegye. A letiltás azt jelenti, hogy szó nélkül odamegyünk az állathoz, amikor rágja a tárgyat. Mozgásunk legyen nagyon kiegyensúlyozott, határozott. Nem kell sem rohanni, sem lassan menni, normál tempóval, túlzott mozdulatok nélkül közelítsünk, szúrós tekintettel, összeszorított szájjal. Hangos levegővétellel adjuk tudtára, hogy dühösek vagyunk, majd kiáltsunk rá rövid, éles hangon. Ha a kutya erre odébb ugrik, behúzza a farkát, akkor jól csináltuk. Ezután hívjuk oda, simogassuk, legyünk kedvesek, a cél, hogy kioldódjon, csóváljon. Ezután vigyük vissza a letiltott tárgyhoz. Ha a kutya tartja a távolságot, jól csináltuk, dicsérjük meg! Ezután elvileg a kutya már nem fogja megpróbálni az ismételt rágást. Ha mégis, ismételjük meg. Ha a második alaklom után is rág a kutya, akkor valamit rosszul csinálunk, inkább ne próbálkozzunk újra, mert csak bohócot csinálunk magunkból! Inkább vigyük el a kutyát kutyaiskolába, ha elég nagy lesz. A kutyaiskolában megtanulhatjuk, hogyan kell jól csinálni a letiltást.

A kutyák részéről a rongálás, rombolás pótcselekvés. Minthogy ezt a tevékenységet általában a gazdi távollétében végzik, ezért nem is büntethető (a kettő között eltelt idő miatt a kutyák addigra nem tudják összekötni a tettet a büntetéssel), ezért más módszerhez kell folyamodnunk. Egyes szakértők szerint a kutya azért rombol a távollétünkben, mert aggódik értünk, ahogy egy szülő aggódik a gyermekéért. Ez azt jelenti, hogy ő a vezér a családban. Első lépésként vissza kell szereznünk a tiszteletét, az alfa szerepét, de ez következetes hozzáállást igényel (ahogyan az egész kutyanevelés is). Ez egy több lépcsős folyamat, és ezzel a témával bővebben foglalkozik Jan Fennel, a Kutyapszichológia című művében. Mások szerint a rombolás gyakori ok a szeparációs stressz. Ennek árulkodó jele, ha a szomszédok sírásra, nyüszítésre, fájdalmas vonyításra panaszkodnak, illetve, ha a bejárati ajtó az, ami a leginkább sérül. Ebben az esetben előfordulhat, hogy a kutya bepisil-bekakil, sőt, hányhat is súlyos pánik esetén. A szeparációs stressz egy nagyon makacs probléma, de fokozatosan, apró lépésekben ki lehet küszöbölni. Gondoljunk csak arra, hogy ez az állapot a kutyának is rossz, így igyekszik majd partner lenni a megváltoztatásban. Fontos lenne, hogy a kutya olyankor is tudjon egyedül lenni, amikor a gazdája otthon van, ez az első lépés. Válasszuk ki, hogy melyik az a helyiség, ahol a kutya akkor lesz, amikor otthon hagyjuk, és tegyük oda a fekhelyét, amin töltsön el sok időt úgy, hogy mi közben a lakás más részén tartózkodunk. Ezt először építsük fel tanítással, tehát rendszeresen menjünk oda hozzá, simogassuk meg, adjunk neki jutalomfalatot. Később már rá is szólhatunk, ha nem akar ott maradni. Éjszakára is elvárhatjuk tőle, hogy ott aludjon. Kezdetben nem fog nyugodtan aludni a kutya, de hozzá fog szokni a helyzethez. Ha félünk, hogy ez túl nagy lépés neki, akkor fokozatosan tegyük a fekhelyet egyre messzebb a hálószobától. Ha idáig eljutottunk, elvileg lesz annyira magabiztos a kutya, hogy legalább pár másodpercig kibírja nyugalomban, amikor kimegyünk az ajtón. Amikor gyakorlunk, gyakran menjünk vissza megdicsérni a kutyát. Először még ne is zárjuk kulcsra az ajtót, rögtön nyissunk vissza. Aztán zárjuk be, rögtön nyissuk ki, és dicséret. Következő lépésként várjunk az ajtó előtt néhány percet, majd vissza és dicséret. Ezután menjünk távolabb az ajtótól, ott is várjunk pár percet. Aztán menjünk el az emeletről. Aztán menjünk ki a házból, stb. Fokozatosan növeljük az időt. Rá fogunk érezni, hogy milyen gyorsan növelhetjük az időt és a távolságot. Bekapcsolva hagyhatunk egy kamerát, vagy hangfelvevőt, hogy megtudjuk, távollétünkben mit csinál a kutya, sokat lehet belőle tanulni. Fontos, hogy ne várjuk meg, amíg pánikba esik a kutya. Inkább dicsérjük meg hamarabb, minthogy túllépjük azt az időt, amíg a kutya még jól volt. Az is fontos, hogy a hazaérkezésekkor viselkedjünk közömbösen. Ne adjuk jelét, hogy örülünk a találkozásnak, előbb pakoljunk le, pihenjünk pár percet és csak ezután hívjuk magunkhoz, vagy menjenek oda a kutyához köszönteni őt. Ezzel kommunikáljuk a kutyának, hogy az elmenetelünk és az ő egyedül maradása nem halálos veszély, túl lehet élni, sőt a legtermészetesebb dolog. Voltaképpen az egész rágcsálás egyfajta pótcselekvés, amiről nehezen szoktatható le. Egyrészt törekedjünk arra, hogy a kutyát minél jobban lefárasszuk, annyira, hogy szinte csak az alvásra tudjon gondolni, másrészt kínáljunk a kutyának olyan alternatívát, amivel elfoglalhatja magát. Pl. beszerezhetünk egy jó nagy botot, rágcsálja azt, ilyenkor dicsérjük meg, ha viszont a bútorhoz közelít, akkor határozottan rendre kell utasítani.

Sajnos erre az egyetlen megoldás, ha reggel úgy lefárasztjuk a kutyát, hogy átaludja a napot. Esetleg próbálkozhatunk azzal, hogy eleinte rövidebb, majd fokozatosan hosszabb időre megyünk el. Megpróbálhatjuk a zajoktól távolabbi helységben hagyni. Figyeljünk rá, hogy csak akkor térjünk vissza, ha a kutya épp csendben van a lakásban. Ha kell, csendben várakozzunk az ajtó előtt. Mikor belépünk, legalább tíz percig egyáltalán ne foglakozzunk a kutyával, akármit is csinál. Nézzük levegőnek. Ha már lenyugodott, akkor viszont magunkhoz hívhatjuk és foglalkozhatunk vele. Fontos, hogy soha ne engedjük, hogy a kutya kikényszerítse belőlünk, hogy foglakozzunk vele. Sok családban felborult a falkasorrend, a kutya került az élre, így ha elmegyünk otthonról, aggódik értünk, mint anya a gyermekéért. Ezért ugat és nyüszít. Ezt szeparációs stressznek nevezik. Ha sikerül visszaszereznünk a vezér szerepét, akkor a kutya nyugodtabban fogja fogadni a távollétünket.

Sok kutyánál idegrendszeri problémák okozzák a félősséget. Ezen valamelyest alakítani lehet. A kutya tanításánál a fokozatosság a lényeg, és a magabiztosságot is lehet tanítani. Első lépésként fel kell mérnünk, hogy mitől fél a kutya és fokozatosan ki kell tenni ehhez hasonló, de gyengébb ingereknek, miközben ügyelnünk kell arra, hogy viselkedésünk teljesen nyugodt legyen. Ha figyelünk arra, hogy a kutyának eközben ne legyen negatív élménye, csak pozitív, akkor lassacskán megszokja, hogy nincs semmi baj. Fontos, hogy ha eközben jutalmazzuk, ne akkor tegyük, amikor éppen nyüszít, vagy nyugtalan, hiszen így megjutalmazzuk ezt a tevékenységet, és ennek következménye lehet, hogy a viselkedést egy idő után a jutalom reményében fogja produkálni.

A kutya valószínűleg fél vagy bizonytalan. A támadással csupán megpróbálja elrettenteni a potenciális támadót. Ennek oka lehet idegrendszeri alapú, de a korai szocializáció hiánya is sok kárt tud okozni. Ilyenkor lehetőleg egy körbekerített helyen szoktatni kell az adott, félelmet keltő dologhoz, emberhez, állathoz. Ha az emberektől fél, megkérhetjük ismerőseinket, hogy néha jöjjenek el hozzánk, jutalmazzák a kutyát (simogatás-jutalomfalat), de vigyázzunk arra, hogy ne legyenek tolakodóak. Legjobb, ha leülünk a földre, hiszen a méret igenis számít és figyeljünk, mert ha az ismerőseink a kutya szemébe néznek, ezt értelmezheti támadó jellegűnek is. Ha ebben a szituációban a kutya már különféle emberekkel szemben sem mutat félelmet, akkor nehezíthetünk a helyzeten, álljunk fel, mozgolódjunk, de a kutyát folyamatosan érjék pozitív élmények! Más kutyákkal ugyanez a helyzet, de itt nehezebb, hiszen a kutyák nem fogják jutalomfalatokkal tömni a félős kutyánkat, sőt előfordulhat, hogy nem lesznek éppen barátságosak. Érdemes kapcsolatba lépni egy olyan kutyaiskolával, ahol vállalják a felügyelet melletti összeszoktatást, de ehhez elengedhetetlen, hogy a foglalkozások közben legyen egy kis játék is és a kiképzők tudják kezelni a helyzetet.

Erre a válasz nem egyértelmű vagy meg lehet tanítani a kutyát, hogy leküzdje félelmét, vagy nem. Ha teljesen nem is lehet hozzászoktatni a tűzijátékhoz a kutyát, a félelmét lehet, hogy tudjuk csökkenteni, ha pozitív élményhez kapcsoljuk a tűzijátékot. Például, olyan feladatokat csináltatunk vele a tűzijáték ideje alatt, amiben magabiztos. Ilyenkor azonban nagyon-nagyon kis lépésekben lehet bármit elvárni a kutyától, és nagy türelemmel kell elvárni a feladatok elvégzését, rendkívül gyakori jutalmazással. Ezt valószínűleg akkor tudjuk megcsinálni a kutyájával, ha már van egy kis gyakorlata a pozitív megerősítésen alapuló tanításban. De ezt is inkább figyelem-elterelésnek nevezhetjük, mint annak, hogy valóban megtanítjuk a kutyának, hogy nem kell félni. Ha a kutya egyedül marad a következő tűzijáték alatt, valószínűleg ugyanúgy félni fog, mint eddig.

A vihartól való félelemnek sajnos genetikai okai is lehetnek (ezzel is magyarázható, hogy az egyik kutya nagyon fél, a másik meg észre sem veszi), így teljesen valószínűleg nem megszüntethető a dolog, viszont lehet rajta javítani. Mindenekelőtt fogadjuk el a kutya félelmét, mint egy olyan dolgot, ami a közös életük része, ne bánjunk türelmetlenül a kutyával amiatt, hogy fél a mennydörgéstől! Amikor vihar van, menjünk oda a kutyához és lassan adagolva adjunk neki jutalomfalatokat. Ha elfogadja az ételt, az annak a jele, hogy a félelme alábbhagyott és egy kicsit lehet javítani a kutya kellemetlen érzetén. Ha nem fogadja el a falatot, akkor csak legyünk mellette, viselkedjünk nyugodtan, hosszú, lassú simogatásokkal a kutya hátán éreztethetjük, hogy nincs baj. Ha vannak feladatok, amiket tud a kutya, akkor nagy dicsérettel, sok jutalomfalattal azt is gyakorolhatjuk, ezáltal is magabiztosabbá válhat a kutya.

Ha a kutyánk éjszaka nem alszik és járkál a lakásban, annak a legvalószínűbb oka, hogy nincs kellően lefárasztva. Ha ez az ok, akkor nagy odafigyelést kell arra fordítanunk arra, hogy jobban lefárasszuk az állatot. A séták legyenek hosszabbak, izgalmasabbak, változatos helyszíneken. Az együttléteket tegyük tartalmasabbá például tanítással. Ha a kutyának nem régóta vagyunk gazdái, elképzelhető az is, hogy még meg kell szoknia minket. Természetesen mindkét esetben nyugodtan szóljunk rá, hogy menjen a helyére.

Sajnos az állatorvosi rendelőben olyan negatív élményekben lehet része egy kutyának, amit örökre megjegyez. Ezen változtatni nem nagyon lehet, illetve csak nagyon nagy energia-befektetéssel, és összességében a kutya lehet, hogy azzal jár a legjobban, ha minden marad úgy, ahogy most van, mert így kell a lehető legrövidebb időt eltöltenie a rendelőben. Ha meg akarjuk barátkoztatni a hellyel, akkor sokkal több időt kell ott töltenie. Amivel segíthetünk, hogy viszünk magunkkal jutalomfalatokat, minél finomabbakat, és azzal jutalmazzuk a várakozás, illetve a kezelés alatt. Ha tud bizonyos feladatokat a kutya, amiket szeret, akkor ezeket lehet gyakorolni a váróban, jutalomfalatért cserébe. Az állatorvosokat is meg lehet kérni, hogy a kezelés előtt, alatt és után adjanak neki a jutalomfalatból.

Ez több dolognak is köszönhető. Egyrészt mert rengeteg sokkal érdekesebb dolog van, mint a gazdi (azaz más az ingerkörnyezet), másrészt a kutya jó megfigyelő, azonban nem jól általánosít. Azaz, ha megtanult ülni a nappaliban, az merőben más feladat a számára, mint az utcán. Ilyenkor sajnos újra meg kell tanítanunk a kutyát mindenre, de szerencsére megfelelő motivációval (ez is ingerkörnyezet függő, van ahol a táp is elég, máshol meg a sült hús sem bizonyul elegendőnek) gyorsan megérti, hogy mit várunk el tőle. Fontos, ha valamit tanítunk a kutyának, gyakran változtassunk helyzetet, hogy ne tudja helyhez kötni a feladatot. Természetesen az otthon tanultakhoz, fokozatosan adjuk hozzá az egyre nehezebb környezetet, hogy a kutyának legyen reális esélye sikeresen végrehajtani a feladatot.

Ha félős kutyánkkal sétálva egyértelműen támadó kutyával találkozunk, kerüljük el, azonnal forduljunk meg és menjünk másfelé, ha határozottan tesszük, kutyánk követni fog minket, ellenben, ha megállunk és megpróbáljuk behívásra fordítani az értékes időt, baj lehet a dologból. Ha barátságos kutya jön, hagyjuk, hogy a két kutya megoldja a helyzetet. A kutyák tudnak egymásra vigyázni, mi emberek sokkal hamarabb meg szoktunk ijedni, pl. amikor egy nagykutya felborít egy kicsit, főleg, ha a kicsi még nyekken is egyet. De ha a kicsi feláll és újra megy a játékba, akkor nincs semmi gond. A kutyák birtokában vannak annak a kommunikációs eszköztárnak, amivel le tudják állítani egymást. A kiskutya morgása játék közben lehet, hogy csak figyelmeztetés: játszom veled, de vigyázz rám! Bízzunk abban, hogy a kutyánk jól tudja kommunikálni, hogy mikor elég neki a játék. Hagyjuk, hogy erélyesen szóljon a másik kutyának, de ha bemenekül a lábunkhoz, az egyértelmű segítségkérés. Ha a másik kutya többedszerre sem ért a szóból, és a gazdája sem csinál semmit, akkor kell nekünk intézkedni, a verekedést ne várjuk meg!

A kiskutyák az alomtársak között tanulják meg, hogy mekkorát haraphatnak játék közben. Ha az alomban az egyik kutya fájdalmasan megharapja a másikat, akkor a megharapott kutya rendszerint felnyüszít és odébbáll. Egy ütés a fenekére számára csak azt jelenti, hogy benne vagyunk a játékban. Lehet, hogy furán hangzik, de ha úgy érezzük, hogy a játék eldurvult, akkor fájdalmasan kiáltsunk fel és függesszük fel a játékot. A kiskutya hamar megtanulja, hogy mekkorát haraphat anélkül, hogy véget érne a játék.

Erre a problémára a válasz: sétáltatási pórázfegyelem. Ez azt jelenti, hogy a kutya nem előzhet meg minket, de legfőképp nem húzhatja a pórázt. Ez nem függ össze azzal, hogy nyakörv vagy hám van-e a kutyán. A hám erre nem megoldás, mert csak még jobban tudna húzni. A dolog azzal van összefüggésben, hogy melyikünk vezeti a közös akciókat, a kutya vagy mi? Amikor fuldokolva törekszik a többi kutya felé, olyankor azt gondolja, hogy ő. Ez nincs jól így, hiszen az ő biztonsága érdekében át kell adnia nekünk az irányítást. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy minden egyes alkalommal, amikor a kutya leelőzi a lábunk vonalát, hátraarc csinálunk és elindulunk a másik irányba. Addig menjünk, amíg azt nem érezzük, hogy lazává válik a póráz. Ekkor visszafordulhatunk az eredeti irányba. Addig menjünk, amíg meg nem pillantjuk, hogy megint kezd beelőzni minket. Ekkor megint hátraarc, majd, ha ismét laza a póráz, akkor vissza az eredeti irányba! Mindezt addig kell gyakorolnunk, amíg le nem esik a kutyának, hogy arra megyünk, amerre mi akarunk. A gyakorlati kivitelezése megnézhető az Egyik kutya, másik nem című TV műsor első adásában.

A kutyaiskolákban tanítanak pórázkezelési technikákat. De addig is némi segítség: A hosszú, esetleg “flexi” póráz használatakor gyakorlatilag rávezetjük a kutyát arra, hogy húzzon, hiszen megtanulja, hogy minél jobban húzza a pórázt, annál messzebbre jut. Erről csak normál hosszúságú pórázzal szoktathatjuk le, mégpedig ennek módja, ha mindig, amikor a kutya el kezd húzni, megállunk, és addig nem indulunk el, amíg feszül a póráz. Lehet, hogy az első pár alkalommal csak az első sarokig jutunk el, de erre a kutya is hamar rá fog jönni.

A pórázhoz szoktatás egy viszonylag egyszerű dolog, mert a kiskutya hamar megtanulja, hogy a póráz egyben sétát is jelent. Eleinte persze nem könnyű elfogadnia, hogy korlátozzuk a mozgásterét. Ha már hozzászokott a nyakörvhöz (ehhez nem kell sok idő és gyakorlatilag nincs is ezzel kapcsolatos teendőnk), akkor csatoljuk a kutyára a pórázt. Nem kell húznunk, rángatnunk, csak lépjünk előre, úgy hogy a póráz ne feszüljön még és jutalomfalattal csalogassuk magunk után. Sűrűn jutalmazzuk és tegyünk meg egyre nagyobb távolságokat. Ha lakásban már a kutya követ minket, kimehetünk az utcára, ahol nagy valószínűséggel szintén nem lesz gond. Ha kutyánk már idősebb és valamilyen okból még nem szoktattuk pórázhoz, akkor bizony nehezebb dolgunk lesz. Szinte biztos, hogy hihetetlen cirkuszt fog produkálni, amikor először rácsatoljuk a nyakörvet és a pórázt. A legfontosabb, hogy ne adjuk be a derekunkat, úgy tegyük fel a nyakörvet, hogy semmiképp ne tudja kihúzni a fejét belőle, fogjuk meg a póráz végét és menjünk el sétálni egy nyugodt helyre, ahol a kutya kedvére szaglászhat és felderíteti a környéket. Fontos, hogy a séta alatt a kutya jól érezze magát, így a kellemes élmény hamar összekapcsolódik a póráz látványával.

A legtöbb kiskutya felugrál, de amíg a kutya kölyök, ezt rendszerint elnézzük, mert olyan édes, sőt, nem bírjuk megállni és jól meg is simogatjuk. Amikor viszont felnő és a sáros mancsaival felugrik a tiszta ruhánkra, akkor már nem annyira cuki. A kutya azonban ezt nem érti, hiszen ő ugyanaz a kutya, akit ezért nem is olyan régen meg is dicsértünk. Ha hazaérkezésünkkor a kutya elkezd ugrálni, azt akarja, hogy vele foglalkozzunk. Ha nem is simogatjuk meg, csak rászólogatunk, vagy finoman lökdössük, akkor a kutya máris elérte a célját: bárhogy is, de foglalkoztunk vele. Az ugrálásról több módszerrel is leszoktathatjuk. A legegyszerűbb, de nem gyors megoldás hogy, ha a kutya felugrik, egyszerűen nem foglalkozunk vele. Legjobb, ha rá sem nézünk, csak forduljunk el és sétáljunk odébb. A kutya egy idő után rá fog jönni, hogy akármit is csinál, nem foglalkozunk vele. Kérjük meg az esetleges látogatókat is, hogy tegyenek ugyanígy. Ha a kutya nyugodtan leül, vagy lefekszik, de minimum megnyugodott, akkor jöhet az üdvözlés. Ilyenkor is fontos a következetesség. A kutya nem tudja értelmezni, ha csak néha tiltjuk neki az ugrálást. Vannak olyan módszerek, ahol figyelünk rá, hogy a kutyát negatív inger érje felugrás közben, így például megfogjuk mellső lábait, amikor éppen ránk támaszkodik és addig tartjuk, amíg már kényelmetlen lesz számára ez a pozíció. Ennél fontos, hogy nem akkor engedjük el, amikor a kutya ki akar szabadulni, hanem egy nyugodtabb pillanatában. Emellett működhet a határozott rászólás és lelökés is, de csak akkor, ha ezt kiskutyánk nem játékra való felhívásnak veszi, különben az ellenkezőjét érjük el vele. Ha az interneten keresgélünk, akkor ott olvashatjuk azt is, hogy lépjünk rá a kutya hátsó lábára. Mi ezt nem javasoljuk, hiszen főleg kisebb kutyáknál komoly sérülést is okozhatunk vele.

A különféle eszközök, vagy élőlények kergetése nagyjából két okra vezethető vissza. Egyrészt a mozgó dolgok kergetése, a kutyákban ösztönös, amely a zsákmány elkapását és megszerzését segítette abban az időben, amikor a kutyák még vadásztak. Mára ez a tulajdonság kutyafajtáktól függően elhalványult, de vannak bizonyos fajták, melyekben még mindig erősen él a zsákmányösztön. Az ilyenfajta motivációt csakis komoly fegyelemmel lehet ellensúlyozni. Ez esetben mindenképpen javasolt, hogy a kutyával rendszeresen és nagyon következetesen foglalkozzunk. Ha lehetőségünk van rá, járjunk vele kutyaiskolába, ahol megtanulhatunk hatni rá. A kergetés másik oka lehet az, hogy a kutya bizonytalan vagy fél, és a tőle távolodó tárgyakat úgy értékeli, hogy menekülnek előle, így aztán megpróbálja azokat elijeszteni. Az erejét fitogtatja. Mivel ilyenkor a tárgyak, emberek tovább távolodnak, meg lesz róla győződve, hogy ő ijesztette el őket, azaz a legközelebbi ilyen alkalomkor még hevesebben fogja ugatni és üldözni a tárgyat. Az ilyen típusú kutyák általában ugatnak, üldözés közben, míg az igazi zsákmányt kergetők “csendben üldöznek”. Ha a kutyánk bizonytalan, mindenképpen szocializálnunk kell és hozzászoktatni a környezet ingereihez. Ha megszokja a környezetét, már biztonságban fogja magát érezni és nem lesz oka kergetőzni. Az utólagos szocializációban a kutyaiskolák is sokat segíthetnek.

Az ásás a kutya ösztöneiben van. Így rejtheti el a táplálékát, de nyáron gyakran lehet látni, hogy a kutya belefekszik a kiásott lyukba, így hűti le magát a hűvösebb helyen. Sok, kertjét féltő kutyagazda lefektet a földréteg alá egy dróthálót, így a kutya pár próbálkozás után leszokik az ásásról. Ha ez a megoldás nem kivitelezhető, akkor megpróbálhatjuk leszoktatni róla. Ez egy olyan tevékenység azonban, amely sajnálatos módon nem mindig ellenőrizhető, utólag pedig hiába büntetjük a kutyát, akkor már nem köti össze az ásással. Talán a legegyszerűbb dolog, ha meghagyjuk a kutyának az ásás lehetőségét, csak helyileg korlátozzuk. Így sokkal könnyebben átszoktathatjuk, mintha teljesen szeretnénk leszoktatni. Ha ezt a megoldást választjuk, jelöljünk ki egy helyet magunkban, esetleg könnyíthetünk a kutya helyzetén, ha valamiképpen körbekerítjük. Ha a kutya bárhol elkezd ásni, szóljunk rá és vigyük át a kijelölt helyre. Esetleg ott megkezdhetünk egy lyukat, hátha a kutya folytatja. Ha a kijelölt helyen ás, dicsérjük meg, még biztassuk is. A lényeg, hogy az átszoktatás idején folyamatosan szemmel kell tartanunk a kutyát.

Ha a kutyánk éjszaka ugat, hangoskodik, két dolgot tudunk tenni. Az egyik az, hogy amennyire lehet, fárasszuk le napközben, hogy éjszaka aludjon, ne pedig ugasson! A másik, hogy ha kertben van, akkor engedjük be az előszobába, ha pedig lakásban van, akkor engedjük be egy belső helyiségbe, ahol nem hallja az ajtón kívüli történéseket. Ha valóban a járókelőket jelzi, akkor azzal egyébként nincs gond, de ha csak magában ugat, akkor a levezetetlen energiákkal, vagy azzal lehet a baj, hogy nem érzi magát biztonságban éjszaka. Kicsi a valószínűsége, hogy jelzés miatt ugasson annyit, hogy a szomszédokat zavarja. A jelzés elvileg csak addig tart, amíg a járókelő elmegy a ház előtt., tehát a folyamatos ugatás nem jó jel. Próbáljuk meg lefárasztani, nagyokat sétáljunk, labdázzunk, járjunk el agilityzni, nyomkövetni, és ha ezután is ugatni fog, akkor valószínűleg a biztonságérzetével van gond, azon viszont a kutyaiskola tudna igazán segíteni.

A kutya nehezen általánosít. Tehát azok a zajok, amiket megszokott a régi helyen, már nem ugyanazok a zajok, mint az új helyen. Újra fel kell mérnie, hogy mi lehet veszélyes és mi nem. Megoldás lehet, ha az első időkben a bejárati ajtótól távolabb jelöljük ki a helyét, ahol kisebb a zaj. Ezen kívül, ha a kutya ugatni kezd, jelezzük, hogy hallottuk mi is a zajt és határozottan szóljunk rá, hogy ne ugasson többet. Ha abbahagyja, dicsérjük meg. Ha tovább ugatna, zárjuk be azonnal egy félreeső helyiségbe és csak akkor engedjük ki, ha megnyugodott.

A kőrágás pótcselekvés és sajnos igen veszélyes. Amíg csak rágja, a fogait teszi tönkre, amint lenyeli, már az életét is veszélyeztetheti. Erről leszoktatni igen nehéz, hiszen nem tudjuk minden esetben büntetni (pl. ha nem vagyunk otthon, nem látjuk, mit csinál). Meg kell próbálni más pótcselekvésbe belevezetni, ami kevésbé veszélyes, mint pl. a botrágás. Figyelnünk kell arra, hogy amikor a kőhöz ér a kutya, azonnal szóljunk rá, és adjuk oda neki a botot. Ha azt kezdi el rágcsálni, dicsérjük meg, akár jutalomfalattal is. Ha elég következetesek és kitartóak vagyunk, egy idő után átvált a bot rágására.

A kutya belépett a kamaszkorba. Ugyanúgy, mint az embereknél, megváltozik a viselkedésük, amit idáig megtanultak, az most látszólag nem működik. Tudnunk kell, hogy voltaképpen a kutya ilyenkor próbálgatja a határokat, feszegeti, megnézi, hogy mi az a viselkedés, amit még elfogadunk, meddig mehet el. Már majdnem felnőtt és új helyet keres a falkában (lehetőleg felettünk). Fogjuk a kutyát erős kézzel, az elvárt viselkedést pedig tartassuk is be! Legyünk következetesek! A kutyám már hat hónapos és nem őrzi a házat, miért? Mit tegyek? Adjunk a kutyának időt, hogy felnőjön. Ebben a korban még nem fejlődik ki a territórium védésének ösztöne. Ez kb. 1.5-2 éves korra következik be. Természetesen az ilyen képességek erősen fajta- és egyedfüggőek is, azaz még az 5 éves tacskónktól sem várhatjuk el, hogy komolyan őrizze a portát. De az is előfordulhat, hogy bár őrző-védő fajtájú kutyánk van, öröklött ösztönös képességei nem elégségesek ezen feladatok maradéktalan ellátására.

Ha egy kutya nem egy helyen él, hanem időnként hosszabb időt tölt el másik gazdával, akkor a két emberrel másként fognak viselkedni, meg tudják különböztetni, hogy kinek kell szót fogadniuk és kinek nem. Ha egy kutyát ketten nevelnek, akkor a kétlaki élet, illetve a másfajta szabályok azt fogják eredményezni, hogy a szigorúbb gazdának szót fog fogadni, az engedékenyebbnek pedig nem. Ehhez a kutya tökéletesen tud alkalmazkodni, legrosszabb esetben az fog történni, hogy a szigorúbb gazdánál is megpróbálkozik engedetlenséggel, hátha már másként gondolja a dolgot. Ha a gazda mindent jól csinál, akkor ugyanolyan megbízható kutyát tud nevelni egy kétlaki életet élő alanyból is, legfeljebb az engedékenyebb felügyelőnek nem fog 100%-osan szót fogadni a kutya. Ezzel nincsen semmi gond egészen addig, amíg ez nem veszélyezteti a kutya épségét, mindenesetre az engedékenyebb gazda ne sétáltassa a kutyát forgalmas helyen póráz nélkül!