Milka & Gabó sikertörténete


Dr. Branstetter Gabriella és Milka kutya történetét már részben bemutattuk nektek, amikor a segítő kutyák világát fedeztük fel. Ismerjük meg ezt a kutya-gazdi párost más szempontból is!
Kedves Gabó, kezdjük az elején: hogy kerültetek a Kutyasulira?

Milka segítőkutyának érkezett mellém és hazakerülése után pár nap múlva jött hozzánk egy habilitációs kutyakiképző. Vele kezdtük el a játékos munkát, hogy Milka sok mindent megismerjen, ne féljen, kötődjön, kiegyensúlyozott kölyök-, majd nagykutya lehessen. Ekkor még főleg én képződtem, hogy ne rontsam el korán az okos kiskutyámat. Aztán 10 hetesen kezdtünk (oltott, ismert) kutyákkal szocializálódni, majd ezt a munkát folytatva, 15 hetesen kerültük a Tükör Módszer Magyarország Hajógyári Kutyasulijába, ahol gyakorlatilag mindent kijártunk, amit lehetett.

A Kölyökkutya-tanfolyamunk helyszín szerint hibrid volt, a Népszigeten kezdtünk, majd első tanfolyamként érkeztünk és vizsgáztunk a Hajógyári Szigeten. Számomra nagyon megindító volt elsőként pályára menni a kölyök kutyámmal, az, hogy részese lehettem valami újnak. De nem csak a helyszín volt új, Pétercsák Petra és Valcz Zsófia csoportvezetők is ekkor tartották életük első Kölyökkutya-tanfolyamát, mi pedig  azonnal szívünkbe zártuk őket.  Mentorunk Takó-Somfai Emese lett, aki akkor is és azóta is (azóta már Szerémy Tamással együtt) Milka legeslegfőbb segítője, tanácsadója. Emese nemcsak pompás mentorunk volt (van, lesz), hanem közösséget hozott létre a három mentoráltja között, így a kölykökön túl mi, a gazdik is barátok lettünk. Ezek után nem is meglepő, hogy különböző minőségben mind a hárman jelenleg is az iskolához tartozunk 

Milyen élmény volt a Kölyökkutya-tanfolyam?

A Kölyökkutya-tanfolyam nekünk 10 hét lebegés volt, alig vártuk a következő vasárnapot. Az első alkalmat soha nem felejtem, álltunk a januári hidegben, a kölyköket pedig az autóban lévő boxba kellett zárni. Mi ekkor már otthon boxot használtunk, boxban utazott Milka, de nulla percet volt egyedül. A 2 kilós kisállat 45 percen át tombolt az autóban, úgy, hogy a boksz beborult a két ülés közé. Minden kutya elpihent 10 perc után Milkát kivéve. Mindez megtörtént második, majd harmadik alkalommal is. Majd megszánták és bekerült a konténerbe egy mentorral együtt. Nem tudom mi történt, de örökre megoldódott a problémánk. Azóta önálló boksz használó, autóban, idegen helyen és a munkahelyemen is. Csak kinyitom a boxot, bemegy és ha úgy kérem bent is marad. Nekünk negyedik hétre ez volt az első hatalmas dolog az életünkben: Milka akkor pihen, ha én kérem és akkor van akcióban, ha én kérem. 

Mi volt a legnagyobb kihívás számotokra a tanulás során?

Az első komoly pofon a PRO tanfolyam során jött, amikor Milka a tanfolyam végén elkezdett kamaszodni és én bizony összeomlottam. Ráadásul kezdtem rájönni, hogy ez a kis rózsaszín felhőn ugráló kutya érzékeny, aki hiába brillírozik otthon, ezt máshol nem tudja kibontakoztatni. Oktatóink támogattak minket át ezen a mélyponton: engem Máté Krisztián, a PRO tanfolyam oktatója minden konzultációs alkalommal, Milkát pedig Szerémy Tamás a párhuzamosan végzett ügyességi alapozó tanfolyamon. Tamás megmutatta a kutyázás mélységeit és magasságát, ráébresztett, hogy bár Milka érzékeny, a legnagyobb nehézséget azt jelenti, hogy miattam semmilyen konfliktuskezelési képessége nincs. A PRO tanfolyamot záró szintfelmérőre nagyon bezuhantunk és a legnagyobb önsajnálatomból az oktatói csapat egy újabb tagja, ezúttal Dancsó Ágnes rángatott ki: segítségével kerültünk a Matemedik BT Nyolckézláb Állatterápiás Munkacsoporthoz kerültünk, személyi segítő képzésbe. 

A tanfolyamokon túl milyen életmódsportokat élveztek Milkával?

Az ügyességi alapozó után abszolváltuk Szabó-Vékony Hajninál az agility alaptanfolyamot, amit hihetetlen erőbedobással végzett a kiskutyám és csak úgy lobogott a füle a repüléseknél. Vettem neki akadályokat és egész nyaralás alatt hatalmas erővel agilityzett.  Természetesen itt nem álltunk meg, mert már két 90/100 pontos rally obedience versenykűrt futott hatalmas büszkeségemre és belekóstoltunk a hoopersbe is. Időközben elvégeztük az első kutyafitnesz tanfolyamot Emesénél, hogy picit tudatosabb gazdi lehessek  a kiskutyám izomzati fejlesztésében, bemelegítésben, lenyújtásban. És hogy mit szeret még? Hát szeretné az ÖKT-t és és a pullert is, de néha dolgoznom is kell, hogy legyen pénzünk jutira 😊.

Mi volt számodra a legnagyobb tanulság a tanfolyamokon?

Ez a történet nem csak Milkáról szól, hanem rólam is. A visszahúzódó, mással nem beszélő csendes őrültről, akit eddig semmilyen közösség nem fogadott be. A már nem is olyan furcsa lányról, akinek a kiskutyája barátokat hozott ráadásul olyan barátokat, akik nemcsak akkor keresnek, ha orvosi bajuk van, hanem akkor is, ha csak eszükbe jutunk.  Akik megértik, mit jelent számomra a kiskutyám. És ha a gazdi barátok csapata nem lett volna elég pozitív kulturális sokk számomra, bekerültem egy olyan közösségbe, amire mindig vágytam. Intelligens, iskolázott, jó humorú emberek közé, irigység, kibeszélés nélkül. Hihetetlen, hogy vagy nekem kicsi Milka, köszönöm Nektek Tükör Módszer!

Fotó: Fluff Photo Project

Kövesd a Tükör Módszert Facebook oldalát további érdekes és hasznos kutyás tartalmakért vagy nézz szét a Vakkantó webshopban!