Nyomtatás

Kedves Kutyabarátok, Gazdák és a Tükör Módszer Magyarország közössége!

Beköszöntött a felső légúti megbetegedések időszaka: a kennelköhögés a kutyák rendkívül ragályos légcső- és hörgőgyulladása, amely jellemzően csoportban tartott, kutyatársaságba járó kedvenceket érint. Kutyapanziókban, kiállításon, kutyaiskolában, kutyafuttatókban megforduló, városokban élő kutyák immunizálása éppen ezért erősen ajánlott. A Kutyasuli őszi lapszámában ezt a témát járjuk körül.

A tartalomból:

Kennelköhögés – Veszélyben a kutyánk?

A járvány általában kora tavasszal és ősszel üti fel a fejét, a hűvös, csapadékos időjárás hatására. A betegség lappangási ideje akár 14 nap is lehet, ami még inkább elősegíti terjedését, mivel a gazdák sokszor nem is tudják, hogy kutyájuk fertőzött, és közösségbe viszik őket. A kutyák akár csak minimális érintkezéssel is átadhatják a kórt társaiknak, még ha ez csak orruk összeérintését is jelenti. Ez pedig a séták során és a kutyafuttatókban szinte elkerülhetetlen.

Tehát, ha tudni véljük melyik kutyától kaptuk el a fertőzést, vagy hol voltunk nagy közösségben, azért ne hibáztassunk másokat, hiszen a legjobb szándék mellett is előfordulhat ez.
Ugyanúgy, ahogyan az ovit, iskolát kezdő gyerekeknél is benne van a többszöri megbetegedés lehetősége, mint a közösségi lét egyik hátránya.

Szociális lényként azonban mégis szükségünk van társaságra és kutyánknak is, mert így fejlődünk, így érezzük jól magunkat, és erősödik az immunrendszerünk.

Fontosnak tartjuk, hogy a gazdák tisztában legyenek ezzel a betegséggel, hiszen ők tudnak tenni leginkább a terjedés megakadályozása érdekében.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a városban élő kutyák esetében viszont nem megoldás az elszeparálás megelőzési célzattal, hiszen a szocializációs hiányosságok, amik ebből adódóan jelentkeznek, szintén nagyon súlyos problémákhoz vezethetnek.

Emiatt a megelőzés a legjobb megoldás, illetve betegség esetén a teljes gyógyulásig

egy felelős gazdinak tartózkodnia kell a közösségbe járástól és azt követően is fokozottan figyelnie kell az ürülék felszedésére, ha nem akarja a sétapartnerek kedvenceit is megbetegíteni.

Walter Gabriella
Népszigeti Kutyasuli, Iskolavezető

Amit a „kennelköhögésről” tudni érdemes…

A „kennelköhögés” néven ismert betegség, a felső légutakat érintő gyulladásos folyamat, ami általában tracheobronchitis és néha rhinitis(orrhurut) formájában jelenik meg. Ritkán alakul ki súlyos, életveszélyes formában, de nagyon fiatal kölykök esetében végezetes kimenetelű tüdőgyulladást okozhat, idősebb állatoknál pedig idült bronchitis formájában tartósan fennmaradhat.

Előfordulás általában nagyobb létszámú kutyaközösségekben, kennelekben (innen a név), kutyapanziókban, kutyaiskolákban, állatkórházakban, menhelyeken jellemző, majd innen gyorsan tovább terjedve hamar járványos formát ölt. Éppen ezért sok kutyaiskolában és panzióban kérik is a kennelköhögés elleni védőoltást.

Kóroktanában többféle kórokozó is jelen lehet, különféle vírusok és baktériumok játszanak szerepet a tünetek kialakításában. Vírusok közül a fertőzés hátterében többek között szerepelhetnek Adenovírusok, Parainfluenza vírus, Herpes vírus. Baktériumok közül elősdleges patogén szerepe a Bordetella Bronchisepticának van, de jelen lehetnek még Pseudomonasok, Escherichia Coli vagy Klebsiella Pneumoniae is.

A tünetek a különféle kórokozók kombinációinak megfelelően nagyon eltérőek lehetnek. Vezető tünet általában az öblös, ugatásszerű, mélyről jövő, száraz köhögés, amit a légcső vagy gége enyhe megnyomására könnyedén ki is tudunk váltani. A ritkább tünetek közé tartozik a láz, gennyes orrfolyás, tüsszögés, produktív köhögés, étvágytalanság, levertség.

A gyógykezelés fontos része a köhögés csillapítása gyógyszerekkel, produktív köhögés esetén köptető alkalmazása, a tünetek erősségének függvényében antibiotikum adása.

A tünetek lassan szűnnek, a betegség akár 10-20 napig is fennállhat. Gazdának is és kutyának is nagy megpróbáltatás, a folyamatos kínzó köhögést hallgatni, megélni. A betegségen átesett állatok nem nyernek tartós immunitást, tehát újra és újra elkaphatják.

A betegség megelőzésére létezik védőoltás, injekciós, szájba vagy orrba csepegtetős oldat formájában. Bár a fent említett kórokozók változatossága miatt nem várható el, hogy az oltás kedvencünket a betegség összes formája ellen megvédje, de a tapasztalatok alapján sokkal ritkábbak a súlyos tünetek a vakcinázott állatok között, és az enyhe tünetek is gyorsan megszűnnek. Nagyon fontos tudni, hogy pár nap alatt a beadott oltás nem ad védelmet (2-3 hét kell ennek kialakulásához), sőt, vakcinázás után a betegség enyhe formában jelentkezhet is, ami rendszerint magától elmúlik. Védőoltással kapcsolatban keressék állatorvosukat bizalommal!

Dr. Káplár Krisztina, állatorvos
Apró Mancs Rendelő, Diósd

Akutyák akkor és ott vannak kitéve a fertőzés veszélyének, amikor és ahol több kutya találkozik: kutya-panziókban, kennelekben, kiállításokon, kutyaiskolákban, a parkban, az utcán sétálva, sőt még az állatorvosi rendelők várószobáiban is.

Mi válthatja ki a kennelköhögést?

  1. A betegség tehát a levegő útján köhögéssel és tüsszögéssel, valamint közvetlen “orr az orrhoz” érintkezéssel kutyáról kutyára terjedő betegség.
  2. A járvány leginkább olyan helyeken fordul elő, ahol több kutya van együtt, de a séták során is össze lehet szedni 1-1 bandázás, játék vagy akár csak egy szembejövő kutyával való összeszagolással. Városi kutyák így veszélyeztetettebbek.
  1. Az időjárás is meghatározó tényező, az idő lehűlésével jellemző a betegség felbukkanása is.
  2. A poros, esetleg cigarettafüstös helyek is felelősek lehetnek a kialakulásáért.
  3. Néhány esetben az utazás során kialakult stressz miatt is előfordulhat a betegség.

Betegség okai, kialakulása:

A légcső és a hörgők nyálkahártyája csillós hámsejtekkel bélelt, amelyek mozgásukkal segítenek eltávolítani a légutakba került idegen anyagokat és a légcsövet védő nyálkát is termelnek, ez a légutak egyik fő védekező mechanizmusa. Az összegyűlt anyagot aztán a kutya felköhögi. Ez a védelmi rendszer károsodhat, amikor vírusok vagy baktériumok támadják meg a csillós hámsejteket, illetve stressz, magas porkoncentráció, cigarettafüst, rossz szellőzés, hideg hatására is. Ha ezek a sejtek elpusztulnak, akkor más, gyakran az egészséges állatok légútjaiban egyébként is megtalálható (tüneteket, betegséget nem okozó) kórokozók szabadon elszaporodhatnak és súlyosbíthatják a folyamatot (ezt hívjuk másodlagos fertőzésnek).
Bármely életkorú kutyát megbetegíthet, azonban a 6 hónapos kor alatti kölykökben és az egyéb, idült légúti megbetegedésekben szenvedő vagy legyengült immunrendszerű egyedekben lehet hosszabb lezajlású. Emellett még a rövid fejű fajtáknál gyakoribbak a szövődmények.

Milyen egyéb tünetek jelentkezhetnek a köhögésen kívül?

A kennelköhögés legfőbb tünete a száraz, erőteljes, görcsös köhögés, amely néhány esetben már-már fulladozásnak is mondható. Nagyon hasonlít az ember szamárköhögéséhez.
A kutya rendszerint láztalan, élénk, eszik, iszik, azonban erősen köhög. 

A köhögés lehet száraz, de akár nedves is, amikor a beteg fehér, nyákos, habos váladékot öklendezik fel, amit sok gazdi hányásnak gondol. Izgalom vagy megerőltető testmozgás hatására a köhögés fokozódik

Emellé gyakran társul savós orrfolyás; tüsszögés; könnyező szem; hőemelkedés és ritkább esetekben láz. Előfordulhat étvágycsökkenés és levertség, duzzadt mandulák, sípoló légzés.

Sokszor enyhe lefolyású betegség, de a köhögés néha elhúzódóvá vállhat és több hétig is eltarthat, ezalatt pedig súlyosabb szövődmények – például ritkán tüdőgyulladás – is kialakulhatnak. Erre a „nedvessé” váló köhögés hívja fel a figyelmet.

Milyen kezelésre van szükség?

A vírusfertőzéseknek nincs specifikus kezelési módja. Ez a betegség a kutyáknál olyan, mint nálunk egy influenza vagy megfázás, csak nagyon ritka esetekben fordulnak elő komolyabb szövődmények.

Ha kedvencünk köhög, levert feltétlenül érdemes állatorvosnak megmutatni, hogy kiderüljön milyen kezelés szükséges ahhoz, hogy a beteg a lehető leggyorsabban felépüljön, és ne alakuljon ki másodlagos fertőzés, amely aztán akár tüdőgyulladáshoz is vezethet. A köhögésnek számos más oka lehet, pl.: szívbetegségek, légcsőproblémák, tüdőférgesség, mandulagyulladás, idegentest okozta köhögés, stb…

Gyulladáscsökkentőkkel, köhögés-csillapítókkal vagy éppen hurutoldókkal, immunerősítő szerekkel, vitaminokkal, és szükség esetén antibiotikummal a betegség lefolyása gyorsítható, a tünetek (főképp a kínzó köhögés) enyhíthetőek. Lényeges a beteg állatok pihentetése, esetleg pépes eleség etetése, illetve a kutyatársakkal való találkozások korlátozása, hiszen ne feledjük, fertőző betegségről van szó!  

Néhány eset hosszas kezelést igényel, de a tüntetek rendszerint egy hét után kezdenek alábbhagyni vagy elmúlnak, de teljesen csak körülbelül 2-3 hét után mondhatjuk egészségesnek a megbetegedett kutyákat. Ez idő alatt semmiképp se vigyük közösségbe őket! Enyhe tünetek még a baktériumok eltűnése után is visszamaradhatnak. 

A már kigyógyult állatok ürüléke hónapokig is hordozhatja a baktériumokat, vírusokat, ezért minden esetben gondoskodjunk annak eltakarításáról, hogy kedvencünket és más kutyákat se fertőzhessen meg! 

Hogyan előzzük meg?

Ha kedvencünk gyakran jár közösségbe (panzió, kutyaiskola, kutyafuttató, parkok stb…), mindenképpen érdemes beoltatni,
de legalábbis nagy hangsúlyt fektetni immunrendszerük erősítésére.

A gyenge immunrend-szerű ebeknél nagyobb esély van a felülfer-tőződésekre.

Minőségi táplálással és a megfelelő vitaminok biztosításával szerveze-tük jóval ellenállóbb lesz a betegségekkel szemben. A rövidebb orrú kutyáknál gyako-ribbak a felső légúti megbetegedések, ezért rájuk fokozottan kell figyelni!

A kennelköhögés ellen van többféle védőoltás, ám ezek használata mellett is lehet megbetegedés, ugyanis a kórnak rengetegféle változata fordulhat elő. A vakcina két formában érhető el: vagy közvetlenül az orrnyílá-sokba kell csepegtetni,

vagy injekciós formában adható. Az orrba cseppentős vakcina már 3 nap elteltével védettséget eredményez Bordatella ellen, emellett az az előnye, hogy helyi immunitás alakul ki az orr, torok, légcső nyálkahártyáján, ott, ahol a fertőző baktériumok, vírusok behatolnak. Parainfluenza ellen viszont mindegyik forma 2-3 hét elteltével ad védelmet.
A vakcinázást évente meg kell ismételni. Három hetesnél idősebb kölykök és vemhes állatok is olthatók. 

Tükör Szótár

Tükör Módszer szakkifejezések a kutyás mindennapokban

Több évtizedes fejlesz-tő munka eredmé-nyeként a Tükör Módszer számos, kutyák viselkedésével és tanításával kapcsolatos kifejezést honosított meg a magyar nyelvben.

Vegyük most sorra a viselkedéssel kapcsolatos kifejezéseket!

Viselkedészavar:

Vannak egyértelmű viselkedés-zavarok, például, ha egy felnőtt, már szobatiszta kutya bepisil (és emögött nem egészségügyi problémák állnak) vagy kitámad pórázról. Vannak olyan esetek is, amelyek első ránézésre nem tűnnek problémásnak vagy adott esetben a gazdit nem is zavarják. (Mit jelent és mikor problémás például az “ugatós kutya”?)
A legtöbb gondot orvosolhatjuk, ha a gazda-kutya viszonyt rendezzük vagy a kutya életmódján tudatosan változtatunk. Természetesen előfor-dul, hogy tapasztalt terápiás oktató bevonására is szükség van. A jó hír az, hogy a viselkedési zavarok többségét az előrelátó gazdik elkerülhetik, ha kedvenceikkel már a kezdetektől Kutyaoviba és Kölyöktanfolyamra járnak.

Elengedési csapda:

A név megtévesztő: ez a csapda ugyanis életeket ment!
Biztos ismerős az a kép, amikor Buksiról lekerül a póráz és azon nyomban eliramodik a gazditól.

Sajnos ez számos baleset, tragédia forrása lehet. Ezért a Kölyök tanfolyamon is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a kiskutyák biztonságos körülmények között megtanulják – mintegy csapdába csalva őket – hogy a póráz levétele még nem jelenti azt, hogy el lehet vágtatni a gazditól. Igazi, vérrel íródott szabály ez, és mi arra törekszünk, hogy a nálunk tanuló kutyák mindegyike hosszú, boldog életet élhessen. 

9 főbűn:

Válaszul arra a kérdésre, hogy milyen viselkedések a legzavaróbbak egy kutyánál, összeállt a 9 főbűn listája. Ezeket szabályok felállításával, gátlással meg tudjuk előzni és ha kell, szankcionáljuk. Ilyen például, ha egy kutya tiszteletlen a mi személyes terünkkel szemben és felugrál. Hogy még milyen nem kívánatos viselkedésekkel találkozhatunk és hogyan előzhetjük meg őket, Kölyök és Alapfokú tanfolyamainkon kiderül. A Tükör-szótár bejegyzé-seket keressétek a kutyasuli.hu portálon!

Könyvajánló

A hosszú őszi estékre ajánlunk Nektek néhány jó könyvet. Kutyák nevelésével, kutyaoktatással kapcsolatos tudásunk egy részét az alábbi könyvekből is megismerheted!

Még mindig Neked ugatok!

KOROM GÁBOR könyve


Többet szeretnél az etető, simogató, sétáltató személyzet szerepkörétől? Szeretnéd megérteni, mit miért csinál kutyád?

A szerző által alapított Tükör Módszer a gazda és a kutya közötti viszony tudatosításáról kapta a nevét, arról, ahogyan tükrözi egymást a két lény. Nem uniformizált idea, nem mintakapcsolat elérésére akar rábírni a Tükör, hanem azt célozza, hogy legyen bármi is az igényünk, tartsunk bárhol is az úton, azt tudatosan tegyük. E tudatosság pedig abban segít, hogy megtervezhessük a következő lépést.

A könyv lapjain szereplő kérdésekre e módszer szemlélete alapján született válaszokat találtok.

Megrendelés e-mailen: [email protected]


Ne lődd le a kutyát!

A tanítás és tréning új fajta művészete


KAREN PRYOR író és viselkedés biológus. Alapítója és úttörő delfin trénere volt a Hawaii-i Sea Life Parknak, nemzetközi hírnévnek örvend mind a viselkedés pszihológia mind a tengeri emlős kutatás terén. Szövetségi biztosként dolgozott a Tengeri Emlős Bizottságban és a NASA-tól a Nemzeti Zoológiai Parkig számos szervezetnek volt tanácsadója emberi és állati viselkedések kapcsán.

Ez a könyv az együttműködés alapiskolája. Miért kellene parancsolni, ha meg is lehet kérni? Minden befektetés, amit a figyelemre fordítok, sokszorosan megtérül. E könyv megmutatja hogyan legyünk hatékonyak a környezetünkben élő emberekkel és más barátainkkal.

Megrendelés e-mailen: [email protected]


Tükör Módszer Magyarország© Magazin, 2020. ősz
Kiadó | Tükör Módszer Magyarország Kft.
Kapcsolat | e-mail: [email protected]